h i r d e t é s

Köd lopódzik az országba, borongós idővel fordulunk rá a napra

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Köd lopódzik az országba, borongós idővel fordulunk rá a napra

2019. november 19. - 06:19

Éjszaka köd képződik és helyenként napközben is megmaradhat a köd, illetve az alacsonyszintű rétegfelhőzet. Nem kell sokat várnunk az újabb frontra, ugyanis szerdán kettősfront érkezik csapadékkal. - írja az idojaras.hu

Illusztráció: MTI Fotó: Czeglédy Zsolt

Kedden délelőtt északkeleten és délnyugaton tartósan megmarad az éjszaka képződött köd és a hozzá kapcsolódó alacsonyszintű rétegfelhőzet, másutt gyengén felhős lesz az ég. Délután jellemzően közepesen felhős lesz az ég, északkelten és délnyugaton továbbra is alacsonyszintű rétegfelhőzet boríthatja az eget. A délkeleti szél időnként megélénkül, a délutáni csúcsértékek 10, 16 fok között alakulnak.

Orvosmeteorológia

Kedden nem érkezik front, de a nyirkos és hűvös időben többeknél jelentkezhetnek humánmeteorológiai panaszok. - írja a meteoklinika.hu.

Kedden nem érkezik front térségünkbe, de a hideg, többfelé nyirkos időben ízületi panaszok jelentkezhetnek. Az éjszaka folyamán sokfelé párássá válik a levegő és köd képződik, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten napközben is tartósan megmaradhat a köd és az alacsonyszintű rétegfelhőzet. A reggeli időszakban kopásos eredetű ízületi bántalmak léphetnek fel és ezek a tünetek napközben is tartósan fennállhatnak. Amennyiben fájó végtagokkal ébred kezdje a napot egy könnyű, átmozgató tornával, de ügyeljen arra, hogy ne erőltesse meg ízületeit. Tartósan fennálló ízületi problémákra megoldást jelenthet egy meleg borogatás és a végtagok pihentetése.

Az áthaladó front mögött és az újabb kettősfront előtt a meleg-és hidegfronti jellegű panaszok nem szűnnek meg teljesen, egyeseknél görcsös fejfájás, izom-és hasigörcsök, valamint gyulladásos panaszok is felléphetnek, de intenzív tünetekre ezen a napon nem kell készülni.

A délkeleti irányú szél a Dunántúlon helyenként megélénkül, ezeken a tájakon fokozódó fejfájásra, ingerlékenységre és nyugtalanságra kell számítani. A tünetekre megoldást jelenthet, ha odafigyel a fokozott folyadékbevitelre és elkerüli a magas koffeintartalmú italok fogyasztását.

Az időjárás az ország nagy részén kedvez a szabadtéri programoknak, számottevő mennyiségű csapadék nem valószínű. Hajnalban északkelten talajmenti fagy kialakulhat, de másutt is hűvös lesz a hajnal. A megfázásveszély nagy, ajánlott rétegesen öltözni! A hő-és komfortérzet a napos területeken javul, de többnyire alacsony.

A légszennyezettség nő, északkeleten és délnyugaton a legrosszabb a helyzet, ezeken a területeken a nagyobb városokban káros, valamint egészségtelen a levegő minősége.

A közlekedés során az éjszaka képződő köd okozza a fő veszélyt.  A ködös tájakon alacsony a látástávolság, emellett az útburkolat is csúszóssá válik, a balesetek elkerülése érdekében vezessen lassabban és körültekintőbben. 

Vezető tünet a mai napon: ízületi panaszok. 

meteoklinika.hu / idojaras.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.