h i r d e t é s

Kitömte Bayer Zsolt cégét a Szerencsejáték Zrt.

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kitömte Bayer Zsolt cégét a Szerencsejáték Zrt.

2023. március 14. - 15:05

De jutott másnak is.

Bayer Zsolt - Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Az utóbbi hónapokban alig 200 millió forint támogatást osztottak ki a Szerencsejáték Zrt. szponzorációs keretéből, ami a HVG szerint visszafogottnak mondható. A pénzből kapott Bayer Zsolt cége, a dunakeszi sportegyesület, valamint az ATV korábbi elnökének, Rózsa Istvánnak a cége is.

192 millió forintot osztott szét a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. Ezt az összeget négy hónap alatt, novemberben, decemberben, januárban és februárban adták oda a kedvezményezetteknek. 

A tavalyi év utolsó két hónapjában mindössze 1-1 kedvezményezettet érdemesítettek támogatásra, idén januárban kilencet, februárban pedig kettőt – derült ki a HVG közérdekű adatigényléséből.

A lap szerint ez az összeg nem számít soknak a korábbi költésekhez képest. Máskor két hónap alatt kiszórnak ekkora mennyiségű pénzt, de tavaly volt példa arra is, hogy egyetlen hónapban ennek több mint négyszeresét ítélték oda.

A tavalyi év számokban

Tavaly novemberben csupán a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem sportegyesülete mögötti vállalkozásnak adtak nettó 5 milliót egy szponzorszerződéssel: a TFSE Csapatsportok Kft.-nek, amit már 2021-ben is támogattak 5 millióval. 

Decemberben pedig egyetlen, sportcélú szponzorációs szerződést között: nettó 8 millió forint értékben a Dunakeszin működő Városi Sportegyesülettel. A HVG emlékeztetett arra, hogy korábban 8 évig futsalozott itt Szijjártó Péter, külügyminiszter.

Idén már nem fukarkodnak

Januárban kilenc cég kapott összesen 130,5 millió forintot. Négy támogatási szerződést kötöttek, ennek keretein belül kapott 6 milliót a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, 5 milliót a Magyar Tehetségkutató és Fejlesztő Egyesület, 5 milliót a Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar és 9,5 milliót a Peter Cerny Alapítvány a Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért.

Ebben a hónapban, valamint az egész időszakban a legnagyobb összeget az 1100ÉV Kft. kapta, amely vállalkozás fő tulajdonosa Bayer Zsolt fideszes műsorvezető.

De kapott a Lovassport Nonprofit Kft. is 30 millió forintot. Ez a cég a Magyar Lovassport Szövetséghez tartozik, a tulajdonosa mindkettőnek az az ember, aki termálvizes lórehabilitációs központot szeretett volna nyitni, amire 2,2 milliárd forintot kapott is.

5 milliót Nagy Tamás Árpád kiskőrösi egyszemélyes vállalkozása, az agrárexpókat is szervező Hazai Termék Kft. kapott, valamint Letteramanti Kft., amely Csáky-Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser cége.

Februárban közel 50 millió forintot osztottak szét, amiből a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége kapott 9,5 milliót, míg  40 millió az Aréna Média Consulting és Sportmarketing Kft.-nek jutott. A cég tulajdonosa pedig Rózsa István, az ATV volt elnöke és tavaly december 31-ig igazgatósági tagja. (Index)