h i r d e t é s

Kiszáradt a Viktória-vízesés

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kiszáradt a Viktória-vízesés

2019. december 12. - 17:04

Teljesen kiszáradt a Viktória-vízesés, ezzel pedig egy csodálatos természeti látványossággal lett kevesebb földünk és az emberiség!

Viktória-vízesés - Forrás: Metro

Korábban a vízesés 1708 méter széles vízzuhataga a legszélesebb volt a világon, ezért Zambia és Zimbabwe is nemzeti parkká nyilvánította a területét. 1989 óta az UNESCO-Világörökség részeként nemzetközi védelemben is részesült.

A globális felmelegedés miatt azonban hatalmas szárazságok pusztítanak az Afrikai országokban, ennek esett áldozatául, a Zambia és Zimbabwe két ország határánál húzódó, Viktória-vízesés is. Egy hete még csak az a hír terjedt el a médiában, hogy brutális módon szinte teljesen kiszáradt. Már akkori állapotában is, szinte semmi víz nem látszott, csupán hajszálerekként futott némi víz a természeti repedésben.


Forrás: The Guardian

Akkor még volt esély arra, hogy még visszakaphatja eredeti pompáját és látványos vízzuhatagait a vízesés, hiszen 25 évvel ezelőtt, egyszer már majdnem kiszáradt a Viktória-vízesés. Bár már akkor hozzátették, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy sosem volt még ennyire kiszáradva.

Azonban most a hvg.hu információ szerint teljesen kiszárad a csodás Viktória -vízesés. Ez elsősorban amiatt következett be, hogy 40 éve nem volt ilyen szárazság az afrikai országokban, mint idén. (blikk.hu)