h i r d e t é s

Kisvárda 97 millió forintot adott a helyi focicsapatnak, hogy az növelje a város jó hírnevét

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kisvárda 97 millió forintot adott a helyi focicsapatnak, hogy az növelje a város jó hírnevét

2018. november 07. - 18:48

Kisvárdára az elmúlt évek során rengeteg állami és uniós támogatás érkezett különféle projektekre. Stadion épült, a városba tervezett beruházások között még termálvizes lórehabilitációs központ is szerepel. - írja az atlatszo.hu.

Forrás: kisvardafc.hu

Azt azonban nem akarta nyilvánosságra hozni az önkormányzat, hogy a város kivel mire szerződik. A honlapjukon nincsenek ilyen közérdekű adatok, az adatigénylésünkre nem válaszoltak, de végül a NAIH segítségével sikerült információkat szereznünk.

Seszták Miklós 1998 óta volt Kisvárda képviselőtestületének tagja, majd 2010-ben, 2014-ben, és 2018-ban is a kisvárdai egyéni választókerületből jutott be a Parlamentbe. 2014-2018 között Seszták nemzeti fejlesztési miniszter volt, és a mai napig a Fidesz egyik erős emberének számít. A 444 összesítéséből jól látszik, hogy – valószínűleg Seszták befolyásának köszönhetően – mennyi fejlesztési pénz ömlött Kisvárdára az elmúlt években.

A Kelet-Magyarország Felcsútjaként is emlegetett városban az elmúlt években épült egy stadion 2,5 milliárd forintból, ami mellé lesz sportszálló és aparmanház, továbbá uszoda, lőtér, atlétikai stadion, termálvizes lórehabilitációs központ, vízicsúszdapark, mozipark egzotikus szegénynegyeddel, és VIP-teniszakadémia is közpénzből. Terveznek még többszáz millió forintnyi EU-s pénzből egy ökofilmparkot is, amit öt év után elbontanának, de ez már az EU Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) figyelmét is felkeltette.

Szerettük volna megtudni, hogy miként gazdálkodik Kisvárda a rábízott közpénzekkel, de nehéz dolgunk volt. Az önkormányzat honlapján ugyanis az Üvegzseb-menüpontból fontos közérdekű adatok hiányoznak, a szerződések, támogatások, pályázatok almenü is teljesen üres. Hiába kértük ki az önkormányzattól külön közadatigénylésben is a nettó 5 millió forintot elérő szerződések és támogatások listáját (amiknek eleve fent kéne lenniük a honlapon), nem kaptunk választ.

Emiatt bejelentést tettünk a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH), és így végül sikerrel jártunk. A kisvárdai jegyző a NAIH felszólításának eleget téve megküldte az általunk kért listákat arról, hogy 2010. január 1. és 2018. március 30. között kiknek mire mennyit fizetett ki az önkormányzat.

A támogatások listája éves bontásban itt elérhető, és igazából nincs rajta semmi kiugró téma. Főként sport- és kulturális egyesületek, polgárőrök és nyugdíjasklubok kaptak átlagosan néhány százezer forintot Kisvárdától. A legnagyobb összeg 6,6 millió forint volt a kisvárdai focicsapatnak működési költségre, a legkevesebbet, 30 ezer forintot pedig Lakatos György író kapta egy kiadvány megjelentetéséhez.

A szerződések listája itt látható, és több érdekesség is szerepel rajta. Egyrészt látható a fentebb felsorolt beruházások és más fejlesztések kivitelezőinek névsora, és a számukra kifizetett összegek, másrészt van egy rendszeres kommunikációs kiadás:

A kisvárdai focicsapatot működtető egyesület cége, a VÁRDA Labdarúgó Szolgáltató Kft. az elmúlt négy évben összesen 97 millió forintot kapott az önkormányzattól “Kisvárda város megyei és országos ismertségének és jó hírének növelése” címszóval.

  • 2013-ban 21 millió forintot
  • 2014-ben 21 millió forintot
  • 2015-ben 25 millió forintot
  • 2017-ben 30 millió forintot költött erre a célra a város.

Mindezt úgy, hogy a kisvárdai focicsapat 35 év után, 2013-ban jutott fel a harmadosztályból a másodosztályú bajnokságba, és onnan csak 2018-ban jutott fel az NB1-be.

Nyáron már megírtuk, hogy Seszták Miklós városának focicsapatára valósággal ömlik a TAO-pénz. Persze nem olyan mértékben, mint Felcsútra, de a klub eredményeihez képest mindenképp kiugró mértékben. Csak a legnagyobb összegek: 2015/16-ban a Duna Aszfalt adott 557 millió forintot, 2016/17-ben a MOL egyik cégétől érkezett 318 forint, 2017/18-ban pedig a MOL egy másik leányvállalata utalt 142 millió forint TAO-támogatást a kisvárdai focicsapatnak.

atlatszo.hu