h i r d e t é s

Kispályások

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Kispályások

2022. augusztus 11. - 17:43

Nagy István agrárminiszter és Zámbó Péter erdőkért felelős államtitkár eljátssza a szokásos, hülyegyerekeknek szóló mesedélutánt.

Nagy István agrárminiszter és Zámbó Péter erdőkért felelős államtitkár

Nagy István: "az erdőirtás a baloldal hazugsága!"
Zámbó Péter: "a rendelet nem azt jelenti, hogy fákat vágunk ki, az csak veszélyhelyzet idejére szóló felhatalmazás!
Különben is, ha a kivágott fák helyett újakat ültetünk, nem csökken az erdőterület!"

Na, kérem!

Hogy Nagy István gyermeteg módon hazudik, az nem újdonság!
Az ökörségeiről közismert agrár-tárcavezető állította például, hogy a sertésvészt a migránsok által elhajigált szendvicsek okozták.

Zámbó se jobb! (Mitől lenne?)
Egyetlen mondatában öt ellentmondás találtatik.

1./ Veszélyhelyzet van, legalábbis a kormány és a 135 bátor ember szerint.

2./ Ha nem vágunk ki fákat, akkor minek a pótlásukról beszélni?

3./ Pár éves süvölvény is tudja, hogy a frissen ültetett facsemetékből harminc év alatt lesz a most kivágandókat teljes körűen pótló erdő.
Mi van a közbülső idővel?
Mi van egyébként, ha mégsem ültetnek?

Egyszóval, jól megcáfolták!
De, nem is ez a baj! A baj a fogadtatással lesz, mint mindig!

Az átlagembert rohadtul nem érdekli semmi, ami nem az ő közvetlen életét érinti.
(Sőt, lehet, hogy az sem! Majd kiderül szeptemberben!)
Kit érdekelnek a fák?

Ne tévesszen meg senkit a több tízezer ember által aláírt petíció!
Mert hát, ez sok, vagy kevés?

Ugyanez a bajom a nagy port kavart felméréssel, hogy aszongya: a fideszesek 22 százaléka is a kormányt hibáztatja a gazdasági helyzetért!

Ne örüljünk annyira! Van ezzel is néhány probléma!

1./ a felmérés ezer fős telefonos mintán alapul.
Ami lótüdőt se ér, holott a közvélemény-kutatók kedvenc (mert olcsó), de tökéletesen megbízhatatlan módszere.
Miért? Az ezer fő nudli! Abból, a megkérdezettek alacsony számára tekintettel bármilyen megalapozott következtetést levonni – felelőtlenség!
Másfelől a telefonos lekérdezés önmagában is megbízhatatlan!
Ezt a választások sokszorosan igazolták. Illetve mindkettőt!

2./ Néhány, a felmérésről hírt adó orgánum homályban hagyta a tényt, hogy budapesti fideszeseket kérdeztek.
(Honnan tudták mellesleg, hogy fideszesek?)
Márpedig Budapesten a Fidesz is más, mint vidéken.
Talán nem kell kifejteni!

3./ A töméntelen disznóságot tekintve, amit a kormány csak a választások óta művel, ez a 22 százalék is kevés! Mert a többi megingathatatlan!
És az erdők se fogják érdekelni!

Mint ahogy más sem!
Az például, hogy a Fidesz újra ellenőrzése alá vonta az egyébként annak idején általa gründolt Jobbikot, és gyárt belőle nagy erővel újra nyilas pártot.

A módszer a szokásos: végy egy ismeretlen senkit a pártból (bizonyos Potocskánét, vagy hogy hívják, provokáltasd ki vele, hogy a pártelnök kirúgja, aztán a kavarodásban hirtelen megpuccsolják a pártelnököt.
A no name senki, dolgát végezve felszívódik a közegben (na jó, átmenetileg tán kap valami huszadrangú stallumot), egyszóval a mór távozik, vissza az ismeretlenségbe, és jön a nyíltan antiszemita Gyöngyösi!

Toroczkai nagy ideológiai harcostársa lesz.
Így legalább már két nyilas pártra mutogathat majd Orbán, miközben suttyomban, vagy nem is olyan suttyomban támogatják.
És egymás ellen is favorizálhatók.

Jakab meg megy a víz alá, és ezzel a Jobbik, mint néppárt lehúzta magát a klotyón.

Ha már Toroczkaiék szóba kerültek, csattanós választ adtak Cseh Katalinnak, Kele Jánosnak és Kanász-Nagy Máténak, akik ostoba módon, hamis indokokkal, pitiáner megfontolásból eltemették Ujhelyi kezdeményezését!

Nos, Hölgyem és Uraim, megmondtam: süket duma, hogy Ujhelyi indít, zászlót bontva kampányt, és szít ellenségeskedést!

Kampány már van! Minden más kormányzati mocskolódás mellett Toroczkai most éppen az Unióból kilépést megerősítő népszavazást akar indítani.

Akkor? Ki jár az események előtt, és ki kullog utána? Vagy még azt sem! Szokás szerint várja, hogy a fejére rogyasszák a tetőt!

Akkor aztán lehet panaszolkodni!

Címkék: