h i r d e t é s

Kínházi hírmondó

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Kínházi hírmondó

2021. február 06. - 09:47

Ódry Színpad, Koltay, Eszenyi.

A kép illusztráció! - Forrás: SZFE

Vidnyánszky bezáratta, kiüríttette az Ódry Színpadot, helyét behintette sóval. Azt mondom, nem baj, jobb is így! Legalább nem mocskolta be a helyet a retkes kezével, megmarad az emlékezetünkben annak, ami volt. Vidnyánszky pedig csak egy dolgot nem bír a bükkfafejébe venni.

Bezárathat, átszervezhet, lefejezhet bármit! Hatalmat kapott rá. Csak egy dolog fölött nem: sosem lesz a kultúra, a színművészet irányítója!

Tehetsége sincs hozzá, de ez egy kérdés. A színházi élet, a kultúra egyszerűen nem így működik. Mert, ha egy írónak megparancsolják, hogy mit írjon, egy tanárnak, hogy mit, hogyan tanítson, egy rendezőnek, hogy mit, hogyan rendezzen, akkor az egészből egy nagy darab szar fog születni.

És, ha nemzetiszínű szalaggal átkötik – ahogy egy cikkíró, vagy hozzászóló szellemesen megjegyezte egy hír kapcsán –, attól az még szar marad. Államilag irányított, parancsra megalkotott pozsonyi csaták, színházi előadások sosem fogják megtölteni a széksorokat, sosem válnak színház- és filmtörténeti emlékké. Legföljebb rémálommá. A tehetségtelenség, az emberi gyarlóság, a gyáva alávetettség, a törtetés és a későbbi: "parancsra tettem", "belülről bomlasztottam"-féle álságos hazugságok tárházává. Mert persze egyszer az egész államilag irányított kultúrkurzus meg fog bukni. Nem lehet másként! Akkor majd visszatérnek a tehetséges hallgatók egy új Színház- és Filmművészeti Egyetemre, újra megnyit majd az Ódry
Színpad, és az élet megy tovább. Csak az kérdés, hogyan élik meg/át/túl a kényszerpauzát a mai fiatal és kevésbé fiatal generációk – immár tíz éve. Tíz éve, melyet egy őrült, haszonleső diktátor elrabolt az életünkből, napi vegzatúrával nyírva az idegeinket, az egészségünket, esetleg az egzisztenciánkat. És veszi el
az SZFE kivégzésével egy sor tehetséges fiataltól a tanulás és kibontakozás esélyét. Ez, a normális civil élethez való jogunk meggyalázása és elrablása a legnagyobb bűne ennek a bagázsnak.

Koltay Lajos kurzust vállalt a Vidnyánszky-karámban. Miért ne?- válaszolta a kérdésre, hogy miért? Én se értem. Ámbár jelei már voltak Koltay orientációjának, amikor sunnyogva hallgatott az operatőrök egyletében kirobbant, és a krém távozásához vezető vitában, melyet Novák Emil alelnöknek Vidnyánszky műintézményében elvállalt rektorhelyettesi megbízása robbantott ki. Koltay követte alelnökét.
Érttehetelen módon. Ő valóban világhírű tehetség, aki (szemben az alelnök úrral) már letette a névjegyét az asztalra. Mit vár ettől az új megbízástól? Pénzt? Lehet! Dicsőséget? Azt nem fog vele szerezni.

Kiégett volna, mint operatőr? Már csak tanítani szeretne? Akkor tanítson máshol! Emberi, civilizált helyen. Így csak legitimálja Vidnyánszkyt és az egész ügyet – egyetlen tehetséges, nagy névként, az egész gyatra, hozzá nem értő, teljesítményhiányos zsoldosseregben. Miközben magát lejáratja a sárga földig. Hát, ő tudja! Eszenyi Enikő újra rendez.

Fanyalog is a nép. Nem értem, miért? Rendezzen! Tehetséges.

Aminek nincs köze ahhoz, hogy végig hallgatott kínzó társadalmi krízishelyzetekben, többek közt a saját hivatását érintőekben is.

Gyáva alak, ennyi. Talán félt, hogy nem rendezhet.

Pedig mások, megszólalók, protestálók is rendezhetnek. Egyelőre. És nem a Vígben. Az is igaz. Most már ő sem ott. Kezdhet alulról visszakapaszkodni! A Vígben elvágta magát.

Ami érdekes történet, és, minthogy nincsenek megbízható információim, csak elméletileg lamentálhatok rajta. Ha valóban megalázott valakiket, azt rosszul, bűnös módon tette. (Akkor viszont ki lehet kérni magunknak, föl lehet állni! Nem évekig tűrni, mert az hitelteleníti a sérelmezőt is, a történetet is.) Ez egy dolog. A diktatórikus vezetéssel kapcsolatban viszont más a helyzet. Színházban, egy darab rendezési koncepciójáról nincs helye cserépszavazásnak. Véleményt mondani lehet, ha meghallgatják – értelmes rendező meghallgatja –, aztán végre kell hajtani a rendező utasítását, és kész! Akinek nem tetszik, fel is út, le is út, próbáljon másutt ő maga rendezői székbe ülni. Majortól, Gobbi Hildától rettegtek a társulatok. Mégis dicsőség és megtiszteltetés volt a kezük alatt/velük dolgozni.

Ez ilyen világ. Csupa önjáró, önmegvalósító, szuverén ember. Nem lehet könnyű köztük rendet tartani. A Víg mindenesetre igazolta Eszenyi tehetségét. És ezt nem hiszem, hogy vitatni lehetne. Ne fanyalogjatok, fiúk, lányok! Nézzük, mit hoz össze! ha egyszer újra megnyitnak a színházak. (Lesz erről kérdés a Nemzeti Inzultációban? Nyilván nem.)