h i r d e t é s

Kínát érzékenyen érintette a hétvégi tüntetés

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kínát érzékenyen érintette a hétvégi tüntetés

2021. június 07. - 07:19

A kínai nagykövetség szerint különösen a „demokrácia, emberi jogok, értékek” szavakkal „mocskolta be” a főpolgármester a távol-keleti országot.

Forrás: Karácsony Gergely Facebook oldala

Fényes nappal nem illik kritizálni egy másik ország belügyeit – idézi a Telex a kínai nagykövetség vasárnap esti Facebook-bejegyzését, amelyben Karácsony Gergely főpolgármestert bírálják élesen a Fudan Egyetem ellen tartott előző napi tüntetésen elmondott beszédéért.

Mint írják, a kínai nagykövetség sajtószóvivőjét, aki csaknem egy évtizede él Magyarországon, sokkolta Karácsony felszólalása, és angolnyelvű bejegyzésében sérelmezte a főpolgármester beszédében hallott kulcsszavakat, így a „Tienanmen téri tüntetéseket”, „demokráciát”, „emberi jogokat” és „értékeket”.

"Ezek a szavak teljesen bemocskolják Kínát" – vélekedett.

Ezzel szemben, mint az a Népszava szombati tudósításából kiderült, Karácsony Gergely a magyar kormány és nem Kína ellen szólt: "Budapest főpolgármestere felszólalásában hangsúlyozta, nem a kínai emberek ellen tüntetnek és csak nem is Kína ellen. Egyszerűen nem szeretnék, ha megvalósulna a kínai hitellel épülő elitegyetem. Szerinte a Fudan-ügy arról szól, hogy »Magyarországon uralkodhatnak-e olyanok, akik a politikára uralkodásként tekintenek, nem pedig szolgálatként«. (...) Hozzátette, számára furcsa, hogy mi lett azokból a Bibó-kollégistákból, akik Tienammen téri vérengzés ellen is tüntettek. Ezek az egykori «suta kamaszok, öltönyös kamaszok lettek, yachtoznak és a kínai elitegyetemnek adják oda a vidéki hallgatóknak szánt helyeket«."

A kínai követség szóvivője szerint Karácsony a beszédével rátámadott egyrészt a kínai politikai rendszerre, másrészt pedig arra a kínai-magyar baráti együttműködésre, amelynek az alapja a kölcsönös tisztelet.

"Kína az, ami. Bárki, aki nem tesz úgy, mintha aludna, vagy szelektív vakságban szenvedne, az láthatja Kína valóságát. Közismert, hogy Kína ragaszkodik az emberiség közös értékeihez: a békéhez, a fejlődéshez, a tisztességhez, az igazságossághoz, a demokráciához és a szabadsághoz" – hangoztatta a szóvivő.

Hozzátette, hogy „bár a polgármester többször is elmondta hogy nem Kínát vagy a kínai népet vette célba, mindezek a szavak és cselekedetek az ideológiai ellentétek és ellenségeskedések egyértelmű felbujtásának tűnnek a tények ismeretében”. A diplomata szerint a néhány nappal ezelőtti köztér átnevezéseket is nehéz úgy érteni, mintha azok nem egyértelműen Kínára és a kínai emberekre céloztak volna. (nepszava.hu)