h i r d e t é s

Kim Dzsong Un mégsem halott? Komoly pártgyűlésre készülnek Észak-Koreában

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kim Dzsong Un mégsem halott? Komoly pártgyűlésre készülnek Észak-Koreában

2020. augusztus 20. - 08:20

Az elmúlt fél évben Kim Jodzsong feltűnéséről és bátyja komoly betegségéről, valamint esetleges haláláról cikkeztek az újságok, valójában azonban úgy tűnik, ami a vezetést illeti, semmi sem változott.

Kim Jodzsong és Kim Dzsong Un - Forrás: Express Digest

A Koreai Központi Hírügynökség szerint az észak-koreai Központi Bizottság hamarosan nyolc hónap után ismét ülésezni fog, hogy megtárgyalják az ország fejlődésével kapcsolatos következő lépéseket, és megerősítsék a párt bizonyos pozícióit.

Kim Dzsong Unnak nem lesz könnyű feladata, ugyanis egyszerre kell megküzdenie az állam területén tomboló áradásokkal, miközben a koronavírus-járvány is sorra szedi az áldozatait, amivel nemcsak az egyébként is törékeny gazdaságot, hanem az egészségügyet is még a mostani, tragikus állapotánál is lesújtóbbá teheti.

AZ USA-val szemben sem sikerült megállapodást kötni a nukleáris fegyverek teszteléseiről, ezért a szankciók továbbra is életben vannak – kérdés, milyen változások léphetnek életbe ezen a téren.

"Az elmúlt hónapokban a párt aktivitása hirtelen megnőtt, ami valószínűleg azt mutathatja, hogy a globális pandémia következtében eszközölt karantén intézkedések súlyos hatással lehettek az észak-koreai gazdaságra és az emberek életminőségére." - magyarázta Rachel Minyoung Lee, az amerikai kormány Észak-Korea specialistája.

Észak-Korea hatóságai hosszú ideig tagadták, hogy felbukkant volna a COVID-19 kórokozója az országban, az állításaikat USA és Japán is megkérdőjelezte. Később kiderült, hogy az elszegényedett államban megpróbálták maszkokkal és különféle lezárásokkal elejét venni a fertőzés terjedésének, azonban már túl késő lehetett, ezért a teljes kórházi ellátórendszer – ami köztudottan az egyik legrosszabb a világon – a csőd szélére kerülhet.

Az új pártgyűlésen a vezetés összetételén is módosíthatnak, ezáltal sokkal komolyabb pozícióba kerülhet Kim Dzsong Un húga, azokat a kádereket pedig lefokozhatják vagy eltávolíthatják, akik képtelenek voltak kezelni a koronavírus-járványt és megőrizni a nemzetbiztonság megfelelő működését.

Kim nemrég menesztette az egy évvel ezelőtt kinevezett miniszterelnököt, Keszong határvárosában beszüntette a kijárási tilalmat, egyúttal leszögezte, semmiféle külföldi élelmiszersegélyt nem fog elfogadni, mivel úgy gondolja, szennyezettek lehetnek, és velük elterjedhet a COVID-19 kórokozója az országban.

Észak-Koreában augusztus elejétől kezdődően hatalmas esőzések és áradások alakultak ki, amelyek elmosták a terményeket, de még a Jongbjonban található atomerőművet is le kellett állítaniuk, mert a víz a reaktorok közelébe szivároghatott.

Kim a Koreai Munkapárt hatalomra kerülésének 75. évfordulója előtt, egészen pontosan október 10-ig szeretné véghezvinni a terveit. A miniszterelnök leváltása arról tanúskodik, hogy a felelőtlen gazdálkodás miatt nagy bajban lehet az ország – az egyik elemzőcég jelentése szerint 1997 óta nem tapasztalt recesszióra készülhet a kommunista diktatúra.

A mezőgazdaság kulcsfontosságú szerepet játszik a gazdaság fenntartásában és egyáltalán abban, hogy az emberek élelemhez juthassanak annak ellenére, hogy a legtöbb pénzt még mindig a nukleáris fegyverek előállításába és a ballisztikus rakéták tesztelésébe pumpálják. Az ENSZ aktuális információi alapján Észak-Korea teljes lakosságának 40%-a alultáplált, nem beszélve arról, hogy egyesek embertelen körülmények között kénytelenek túlélni. (liner.hu)