h i r d e t é s

Kilenc évre ítélték a lúgos orvosként elhíresült B.Krisztiánt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kilenc évre ítélték a lúgos orvosként elhíresült B.Krisztiánt

2018. február 22. - 10:37

Örökre eltiltották a foglalkozásától - írja a 168ora.hu

Forrás: mandiner.hu

Kilenc év börtönbüntetéssel és közügyektől való eltiltással sújtották a lúgos orvosként elhíresült egykori kórházigazgató, B.Krisztiánt életveszélyt okozó testi sértés, személyi szabadság korlátozása, magánlaksértés és okirattal való visszaélés miatt is. Foglalkozásától örökre eltiltották. 

Az Ujvári Ákos tanácselnök által ismertetett ítélet már a sokadik az évek óta húzódó ügyben. Mint már többeknek ismert, a vád szerint 2013 márciusában B. Krisztián saját otthonában támadta meg volt barátnőjét, Renner Erikát, miután a nő pár hónappal korábban szakított vele. Erika épp indulni készült, amikor az ajtóból egy maszkot és sisakot viselő alak visszatuszkolta a lakásba, megkötözte, kórházi altatásokkor használt kábító injekciót adott be neki, majd levetkőztette, nemi szervét és annak környékét maró lúggal leöntötte. Az öntudatlan áldozatot bevonszolta a fürdőszobába, ezután lemosta, pokrócba csavarta, elvette telefonját, iratait és laptopját, majd rázárta az ajtót, és magára hagyta.

A mai ítélethirdetés után Ujvári Ákos tanácselnök nagyon alaposan ismertette az eddigi eljárásokat, korábbi ítéleteket. Kiemelte a kulcsmozzanatokat, bizonyítékokat, a tárgyaláson elhangzottakat. Ujvári a B.Krisztián ügyvédje által beadott indítványokról is beszélt, köztük arról a videóról, ami elvileg azt volt hivatott bizonyítani, hogy az orvos valóban a Budai Irgalmasrendi Kórházban tartózkodott a támadás ideje alatt. A tanácselnök sorra vette a mindkét oldalon elhangzott tanúvallomásokat is, és azt is elmondta, alaposan kifejtve, hogy a bíróság miért utasította el a védelem azon kérvényét, hogy Renner Erika sérüléseit egy új szakértő bevonásával is vizsgálják, mivel szerintük azok nem voltak életveszélyesek. Ujvári Ákos szerint teljesen szükségtelen lenne egy újabb vizsgálat, ami legfeljebb csupán újabb testi és lelki megpróbáltatásoknak tenné ki az áldozatot, majd újra hangsúlyozta, szükségtelenül.

A tanácselnök azt is elmondta, hogy ebben az ügyben kevés volt a közvetlen bizonyíték - szám szerint egyet említ, a vád oldalán tanúskodó T. Györgyné vallomását, aki rámutatott a vádlottra, mint arra a személyre akit aznap reggel látott a bűncselekmény helyszínén. Ujvári szerint a kevés közvetett bizonyíték miatt a bíróság feladata az volt, hogy kizárjon minden más lehetőséget. Ujvári hangsúlyozta, hogy több, egymástól független forrástól származó közvetett bizonyíték volt B.Krisztián ellen. (168ora.hu)