h i r d e t é s

Kihátrálnak a melegellenességből a lengyel települések

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Kihátrálnak a melegellenességből a lengyel települések

2021. május 15. - 08:15

A lengyel Jog és Igazságosság párt a választási kampányban hirdette meg a „melegmentes” ideológiát. Jarosław Kaczyński egyenesen azt mondta: Lengyelországnak ellen kell állnia az LMBT elképzeléseknek, amelyek „gyengítik a Nyugatot” és a „józan ésszel ellentétesek”.

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Egy melegjogi aktivista szerint a lengyel konzervatívok arra törekszenek, hogy „az alapvető emberi jogokból ideológiát faragjanak”. A kormánypárt kezdeményezésére mégis egy egész sor város és megye nyilvánította magát LMBT-mentesnek. Ezektől a térségektől azonban most sorra vonja meg a támogatását az unió mellett más, EU-n kívüli ország is. Néhány érintett településen már megbánták döntésüket, és visszakoznának.

Amikor Kraśnik önkormányzati képviselői két éve határozatukban melegmentessé nyilvánították a délkelet-lengyelországi kisvárosukat, a polgármester nem látott kivetnivalót a jelképesnek és jogilag értelmezhetetlennek tűnő gesztusban.

Ma a kárenyhítéssel vesződik.

A döntés kezdetben költségmentes szívességnek tűnt az Ukrajnával szomszédos vidéki és vallásos lengyel határtérség konzervatívjainak. A 2019. májusi döntés mára Kraśnik drága szégyene. A város több millió dollárnyi külföldi támogatástól eshet el. Ráadásul a polgármester szerint Kraśnik a homofóbia „szinonimájává vált”. Ez így nem fedi a valóságot – hangsúlyozta Wojciech Wilk.

Egy francia város 2020-ban tiltakozásul megszakította partneri kapcsolatát Kraśnikkal. Norvégia pedig – amelytől a polgármester az idei évtől közel 10 millió dollárt remélt fejlesztési projektek finanszírozására – tavaly szeptemberben közölte, hogy nem ad támogatást olyan lengyel városnak, amely „LMBT-mentesnek” nyilvánítja magát. Az LMBT jelentése: leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek, de még bővíthető, ezért LMBT+ jelzést is kaphat.

„Európában a nevetség tárgyává váltunk. Eközben nem a helyi politikusok, hanem a polgárok isszák meg a levét” – panaszolta Wilk a The New York Timesnak. A polgármester most azért lobbizik, hogy vonják vissza a határozatot, amely a 32 ezer lakosú kisvárost a hagyományos és modern értékekről folytatott zajos vita középpontjába állította. A helyzet remekül érzékelteti az európai kultúrharc lövészárkaiban folytatott politikai pózolás tényleges következményeit.

Kraśnik LMBT-mentessé nyilvánításával csatlakozott a régió több tucatnyi más városához, amelyek – a kormányzó lengyel jobboldali Jog és Igazságosság párt és a római katolikus egyház hathatós támogatásával – hasonló intézkedéseket fogadtak el.

A Jog és Igazságosság a 2019-es parlamenti, majd a 2020-as elnökválasztás előtt tömörítette bázisát. Nem tiltották meg a melegek belépését, és nem fenyegették kizárással a meleg tagokat. Ehelyett azt hirdették, hogy távol tartják az „LMBT-ideológiát”, amit a konzervatívok a lengyel hagyományokat és keresztény értékeket fenyegető eszmék és életmódok leírására használnak. Az ország egyharmada fogadta el a vitatott határozatot, amely alapján több immár százra tehető település és megye nyilvánította magát LMBT-ideológiától mentes övezetnek.

Egy, a homoszexuálisok megkülönböztetése ellen harcoló szervezet többször és hiába jelezte a lengyel elnöknek, hogy LMBT-ideológia nem létezik. Csak leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek és hozzájuk hasonlóak vannak, akik nap mint nap szembesülnek a homofóbia szította indulatokkal.

Cezary Nieradko, aki Kraśnik „egyetlen nyíltan melegének" vallja magát, elutasítja az LMBT-ideológia kifejezést. Ez a homofóbia álcája – mondja a 22 éves egyetemista. Felidézte, hogy miután Kraśnik elfogadta az LMBT-mentességről szóló határozatot, a helyi gyógyszerész nem volt hajlandó elfogadni szívgyógyszerének receptjét.

Nieradko nemrégiben a közeli Lublin városába költözött, amit ugyan szintén LMBT-mentesnek kiáltottak ki. Az ott élők azonban Nieradko szerint általában nyitottabbak és elfogadóbbak.

A kraśniki határozatot megfogalmazó Jan Albiniak azt állítja: neki személy szerint semmilyen személyes kifogása sincs a melegek ellen, sőt „barátoknak és kollégáknak” nevezte őket. A képviselő csak olyan elképzeléseket akart meghiúsítani, amelyek „megzavarják a társadalom normális és szabályos működését”.

Albiniak elmondta: azután fogalmazta meg az állásfoglalását, hogy megnézett egy online videót, amelyen abortuszjogi aktivisták üvöltötték le a keresztény férfiakat Argentínában. Bár ennek semmi köze nem volt az LMBT-ügyekhez vagy Lengyelországhoz, Albiniak úr szerint a videó igazolja, hogy „valamiféle gonoszsággal van dolgunk, és a démoni viselkedés megnyilvánulásait láthatjuk” szerte a világon. Ezt szerinte „meg kell állítani”.

A támogatások megvonása

Az LMBT-ellenes kirohanásokra válaszul Norvégia és Izland bejelentette, hogy megvonja a támogatást minden olyan lengyel várostól, amely megsérti a tolerancia és egyenlőség iránti elkötelezettségét.

Az Európai Parlament tavaly nyáron elfogadott határozatával a tömb mind a 27 országát az LMBT „szabadságövezetévé” nyilvánította, bár az ellenkezőjét kimondó lengyel határozatokhoz hasonlóan ennek a nyilatkozatnak sincs jogi ereje.

Ugyanakkor az Európai Bizottság elutasította hat olyan lengyel település programjainak a finanszírozását, amelyek korábban LMBT-mentesnek nyilvánították magukat.

„Tiszteletben kell tartani az EU értékeit és az alapvető jogokat minden tagállamnak és nemzeti hatóságnak. Ezért a bizottság elutasította annak a hat lengyel városnak a pályázatát, amelyek »LMBT-mentes«, vagy »családjogokra« hivatkozó határozatokat fogadtak el” – üzente Helena Dalli egyenlőségért felelős uniós biztos.

Az uniós forrásokból finanszírozott programoknak érvényt kell szereznie a közös értékeknek – tette hozzá jogérvényesülésért felelős uniós biztos.

„Semmilyen formában nem megengedhető a diszkrimináció az EU-ban” – írta Didier Reynerds.

A lengyel önkormányzatok 5-25 ezer euró értékben pályáztak uniós forrásokra az „Európa a polgárokért” elnevezésű testvérvárosi program keretében.

Korábban a hollandiai Nieuwegen és a francia Douai is megszakította már testvérvárosi kapcsolatait a lengyel Puławyval, miután a település tavaly melegmentes övezetté nyilvánította magát. Ugyanígy döntött a francia, Orléans közeli Saint-Jean-de-Braye vezetése a délkelet-lengyelországi Tuchów esetében.

Az Európai Parlament és USA tiltakozása mellett a lengyel ombudsmani hivatal is lépéseket kezdeményez a határozat ellen.

„Az LMBT-ideológiától mentes övezetnek nyilvánítás törvényellenes és diszkriminatív az LMBT közösség tagjaival szemben, ezért a biztos közigazgatási panasszal élt” – közölte Milena Adamczewska-Stachura a lengyel ombudsmani hivatal munkatársa.

Az Európai Bizottság lengyelországi képviseletének vezetője hangsúlyozta, hogy az EU mindig is küzdött, és a jövőben is küzdeni fog az EU határain belüli diszkrimináció ellen.

„A Bizottság elítéli a szexuális irányultság vagy a nemi identitás alapján történő hátrányos megkülönböztetés minden formáját, és elkötelezetten küzd a megkülönböztetés minden formája ellen” – közölte Marek Prawda.

A LMBT-mentes lengyel települések visszakoznának

A délkelet-lengyelországi kis faluban, Końskowolában a helyi politikusok már nincsenek meggyőződve arról, hogy helyesen döntöttek, amikor a „melegmentes” települések szövetségéhez kapcsolódtak.

„Az az érzésem, hogy képviselőtársaim nem igazán tudták, mire mondanak igent a szavazásnál” – mondta Stanisław Gołębiowski, a końskowolai képviselőtestület tagja.

Hasonlóképpen Kraśnik polgármestere is aggódik amiatt, hogy ha nem vonják vissza az LMBT-mentes státuszt, akkor kevés esélye lesz arra, hogy külföldi támogatást szerezzen az elektromos buszok és az ifjúsági programok finanszírozására. Wojciech Wilk ez utóbbi különösen fontosak tartja, mert megállíthatja a fiatalok folyamatosan elvándorlását.

„Az álláspontom egyértelmű: azt akarom, hogy ezt a határozatot helyezzék hatályon kívül, mert káros a városra és a lakosaira nézve” – nyilatkozta a polgármester.

Ez nem lesz könnyű küzdelem. (Euronews)