h i r d e t é s

Kiengedték a vadászt, aki puskával támadt az exére Kecskeméten

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kiengedték a vadászt, aki puskával támadt az exére Kecskeméten

2020. június 15. - 08:51

A Kecskeméti Törvényszék végzésének megváltoztatását és a férfi letartóztatásának ismételt elrendelését indítványozta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség annak a vadásznak az ügyében, aki tavaly nyáron vadászpuskával támadt a volt párjára a kecskeméti Alföld Áruházban.

A vadász és a nála 34 évvel fiatalabb Zsuzsanna 22 éven át éltek élettársi kapcsolatban, kapcsolatukból egy közös gyermek is született. A férfi nem tűrte az ellentmondást, terrorizálta és bántalmazta a nőt. Az asszonynak elege lett a párja viselt dolgaiból és tavaly április végén elköltözött tőle.

A vadász azonban nem tudott belenyugodni a szakításba, ezért személyesen és telefonon zaklatni kezdte a volt élettársát. A szakításukat követő közel három hónapban több, mint 350 alkalommal felhívta telefonon, melyek során többször is megfenyegette. Emellett naponta bement a munkahelyére, ahol trágár szavakkal szidalmazta. A nő félelmében június végén feljelentette zaklatásért, valamint biztonsági őröket is fogadott.

Miután Zsuzsának új kapcsolata lett, a férfi július 24-én elhatározta, hogy megöli a nőt a boltban záráskor. Magához vett egy engedéllyel tartott duplacsövű sörétes vadászpuskát, aminek – hogy észrevétlenül magával vihesse – lefűrészelte a tusát és a csöve egy részét. A puskát meg is töltötte és még tartalék lőszert is vitt magával.

Délután négy után pár perccel érkezett meg a volt élettársa üzletéhez a papírtáskába rejtett puskával. Az üzletben a nőn kívül csak egy biztonsági őr és egy vásárló tartózkodott. A férfi az üzletbe belépve távozásra szólította fel az őrt, a fegyvert pedig a volt élettársára irányította és közölte vele, hogy „megöllek”. A vásárló kimenekült az üzletből, a nő pedig leguggolt a pult mögé. Eközben a biztonsági őr elkapta a vadászpuska csövét és megpróbálta kicsavarni a férfi kezéből a puskát.

Ekkor a nő a volt élettársa korábbi fenyegetései miatt magánál tartott gázsprayvel próbálta leszerelni a férfit, majd a hátára ugorva húzta hátra a fejét. A dulakodás során a vadász puskája egyszer elsült, a lövedékek pedig az üzlethelyiség egyik polcába csapódtak. Végül a biztonsági őrnek sikerült a fegyvert kicsavarnia a férfi kezéből, majd a földön lenyomva tartotta a rendőrök kiérkezéséig.

Az előre kitervelten elkövetett emberölési kísérlettel és zaklatással vádolt férfi tagadta a bűnösségét a nyomozati szakban, és azt állította, hogy nem akarta megölni a volt élettársát.

A vádemelést követően az ügyben első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék megszüntette a férfi letartóztatását és bűnügyi felügyeletbe helyezte, mert megítélésük szerint a korábbi kényszerintézkedési határozatok után jelentősen mérséklődött a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség azonban fellebbezett a férfi letartóztatásának ismételt elrendelése érdekében.

A másodfokon eljáró Szegedi Fellebbviteli Főügyészség fenntartotta a fellebbezést, mert megítélése szerint a terhelttel szemben kiszabható hosszú tartamú szabadságvesztésre figyelemmel a szökés és elrejtőzés veszélye továbbra is fokozott, melyet a támadó személyi körülményei sem semlegesítenek.

Álláspontjuk szerint az élet elleni bűncselekményt megelőző, elhúzódó, zaklató magatartás folytán a férfi vonatkozásában a bűnismétlés veszélye sem mérséklődött, így továbbra is feltehető, hogy az általa megkezdett bűncselekményt véghez vinné. Mindezekre való tekintettel indítványozták a férfi bűnügyi felügyeletének megszüntetését és a letartóztatásának elrendelését.

Kiemelt kép: Rendőrség