h i r d e t é s

Kiengedték a börtönből Töröcskei Istvánt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kiengedték a börtönből Töröcskei Istvánt

2020. október 23. - 06:15

De könnyen lehet, hogy mehet vissza. Egy másik ügyben 2,5 év letöltendő várhat rá.

Varga Mihály és Töröcskei István - A kép illusztráció! - Forrás: MTI

Kiengedték a börtönből a Széchenyi Bank egykori vezetőit, akiket hatmilliárdos hűtlen kezeléssel gyanúsítanak. Töröcskei István és felesége, valamint a harmadik, letartóztatásban lévő társuk is bűnügyi felügyeletbe került. Szinte ezzel egy időben kitűzték Töröcskeinek a zalai Széchenyi István Hitelszövetkezethez kapcsolódó ügyében az előkészítő ülés időpontját – írja a 24.hu.

A portál megkeresésére a Zalaegerszegi Törvényszék úgy nyilatkozott, hogy a Hitelszövetkezethez kapcsolódó bűncselekmény ügyében a Zala Megyei Főügyészség két és fél év letöltendő börtönbüntetést kért az ügy első- és másodrendű vádlottjára is folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt.  A lap pedig úgy tudja, hogy az egyik vádlott Töröcskei, tehát könnyen lehet, hogy a frissen szabadult bankár hamarosan mehet vissza a börtönbe.

"A vádhatóság ajánlata azonban csak arra az esetre érvényes, ha a jobboldali üzletember a decemberre kitűzött előkészületi ülésen beismeri a bűnösségét, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról" – írja a 24.hu. (magyarnarancs.hu)