h i r d e t é s

Kiderült a Facebook új neve

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kiderült a Facebook új neve

2021. október 29. - 06:01

Nagyratörő terveik lesznek az átnevezett céggel, rengeteg embert vesznek fel világszerte.

Mark Zuckerberg és a Meta névre átkeresztekt Facebook - Forrás: VOX

Csütörtök este jelentette be Mark Zuckerberg a vállalata új nevét. A jövőben Meta lesz a neve a közösségi oldalt működtető cégnek, az új néven néz majd szembe a vállalatot sújtó botránysorozattal.

„Kiépítjük a kapcsolódás technológiáját, melynek középpontjába együtt végre az embereket helyezhetjük. És együtt megnyithatjuk az utat egy sokkal nagyobb tartalomgyártói piac előtt” – indokolta a cég vezérigazgatója a Facebook Connect eseményen a vállalat átnevezését. Valószínűleg inkább az állhat a háttérben, hogy a cégnek immár sok terméke van, és a Facebook márkanév csak az egyikhez kapcsolódik.

„Idővel, remélem, egy metaverzumot működtető cégként tekintenek majd ránk” – mondta Zuckerberg.

A Meta (vagyis a Facebook) alapítója arról a tervükről beszélt, amely szerint közösségi térből egy „élő-lélegző” világot kívánnak építeni a virtuális valóságban. Ez akkora horderejű vállalkozás lenne, hogy csak Európában 10 ezer új alkalmazottat vesz fel emiatt a vállalat.

Természetesen a névváltással más változás is lesz, a Facebook megvásárolta a meta.com domaint, ez pedig már a Zuckerberg-birodalom zászlóshajójára mutat. (szmo.hu)