Mit kell tudni az új kancellárról, Olaf Scholzról?

63 éves, ügyvéd, nem vallásos, a felesége is politikus, hobbija a politikáról szóló könyvek olvasása, nincs gyerekük. Hamburgban nőtt fel, ma Berlin mellett, a gazdagok és szépek által a német újraegyesülést követően felfedezett és példaértékűen felújított porosz királyi székhelyen, a vízparti Potsdamban él.

Klasszikus pártkarrier: fiatalon még marxista, nyugatnémet ifjúszocialistaként, a Jusos marxista szárnyának tagjaként jó kapcsolatot ápolt az NDK vezetésével, sőt, az ő nézeteiket képviselve a NATO-t agresszívnak és imperialistának, az NSZK-t pedig a nagytőke európai fellegvárának nevezte. Később megtér a szociáldemokrácia keblére, Gerhard Schröder pártfőtitkárt csinált belőle, mentora bukását követően Hamburg főpolgármesterének választják meg, és miután kellően felszívta ott magát, visszatér a szövetségi politikába, ahol munkaügyi-, majd pénzügyminiszter és alkancellár lesz Angela Merkel kormányaiban.

Rengeteg cikkcakk, rengeteg vereség, de mindegyikből felállt: pártja kancellárjelöltje is annak köszönhetően tudott lenni, hogy az SPD nem őt választotta meg 2019-ben a párt elnökének. Az akkor még szekértáborharcok és reménytelenség jellemezte párton belüli békekötés jele volt, hogy őt kínálták meg ezzel az akkor még cseppet sem csábító lehetőséggel: sokan mondták, hogy a szocdemek már csak hagyománytiszteletből állítanak kancellárjelöltet, annyira elhúztak mellettük a Zöldek. A sztori ismert: 2021 őszén az SPD magabiztosan nyer, a második CDU/CSU azóta is a sebeit nyalogatja, a Zöldek pedig a harmadik hellyel kellett beérjék.

Scholz a német politika egyik legunalmasabb karaktere: hűvös északnémet mentalitás, robotokhoz hasonló gesztusok, a kormány és a párt aktuális irányvonalának szigorú követése, legalábbis kívülről nagyon ügyel arra, hogy ez látszódjon belőle. A magánéletébe nemhogy nem enged betekintést, német újságírók szerint eleve hárít minden olyan kérdést, ami a családi hátterére, hobbijaira, stb. vonatkozik. Annyira unalmas figurának számít, hogy megválasztásáig még biográfiát se írtak róla a politikusokról szóló könyvek országában. Ezért is tudott nyerni: a tizenhat évnyi Merkel-mélyálomból senki sem akart felébredni, Scholz pedig egy tisztességes hivatalnok, akiben semmi harsányság nincs.

Rendkívül autoriter stílusú, perfekcionista, a mikromenedzseléstől sem visszariadó vezetőként jellemzik ismerői, akinek egy frakció arra szolgál csak, hogy megválasszák a posztjára, aztán négy éven keresztül békén hagyják – ez Magyarországról is ismerős lehet. OWD: amikor még hamburgi főpolgármester volt, az SPD-s belső levlistán ezzel zárta le frakcióvezetője a szavazások előtti vitákat. A betűszó annyit jelentett: Olaf will das, azaz ezt Olaf akarja. Maga Scholz erről annyit mondott: aki vezetést szeretne, az tőlem megkapja.

Klasszikus porosz főnök. Korábbi alkalmazottai szerint rendkívül sokat követel, és csak szerényen motivál és dicsér: aki tehát vele akar dolgozni, annak nagyon kell szeretnie és értenie azt, amit csinál.

Kik fognak kormányozni?

Közlekedésilámpa-koalíciónak hívják a kormányt, miután a német politikában minden párthoz rendelnek egy színt: a szociáldemokrata (piros) SPD, a polgári-liberális FDP (sárga) és a Zöldek alkotják majd, de – noha nincs rá szükségük – valószínűleg számíthatnak majd a zöld-balos vonalat vivő dán kisebbségi SSW párt voksaira is.

Izgalmas adalék, hogy szerda reggel a német parlamentben a 416 fős SPD-Zöldek-FDP-kormánytöbbség nem volt meg Scholz kancellárrá választásakor, a politikus csak 395 igen szavazatot kapott az őt támogató blokktól. A Spiegel kiszámolta a jelenlévők listája alapján, hogy alsó hangon 15 képviselő nem szavazta meg a lámpakoalíció pártjainak frakcióiból a kancellárt. Lehet persze, hogy több is, és ellenzékből valaki meg megszavazta: nem tudjuk, titkos szavazás volt.

És hogy mindez még izgalmasabb legyen, egy másik adalék. Az SPD meglepetésgyőzelmével rengeteg ifiszervezetes arc került be a Bundestagba listán olyan helyekről, amik listaállításkor a párt akkor még harmatos közvélemény-kutatási számai és kilátásai miatt még rendkívül reménytelennek hatottak. Az SPD-frakció negyedét ezek az emberek adják: a 206 szocdemből 50 tagja a Jusosnak, a párt rendkívül rebellis, attól jelentősen balra álló, különösen a balközép Olaf Scholzot nem kedvelő ifjúsági szervezetének. És hogy tovább fokozzam, itt egy másik szám: ha kivonjuk az SPD, a Zöldek és az FDP parlamenti helyeinek számából (416) az ifiszervezetet informálisan uraló, hétvégétől az SPD főtitkári posztját betöltő Kevin Kühnertet és embereinek számát (-50, tehát 366), hirtelen arra leszünk figyelmesek, hogy az új kormánynak még az egy szem dán kisebbségi képviselővel sincs meg a többséghez szükséges 368 képviselője.

Mit akar az új német kormány?

A közkeletű vélekedés az, hogy a legjobban a liberális FDP tárgyalt. Összességében a szociálliberális jelző a legjobb a programra, némi zöld színárnyalattal.

Covid. Kötelező oltás: ezt nemcsak az FDP tartotta eddig alkotmányellenesnek, de még Karl Lauterbach SPD-s új egészségügyi miniszter is ellenezte októberben, Scholz azonban a tőle elvárt stílussal közölte, hogy márpedig ez lesz. Részletek még nincsenek, tömegtüntetések várhatóak, az FDP-seknél mindenesetre nem lesz frakciófegyelem az erről szóló parlamenti szavazáson.

Németország. 12 eurós óránkénti minimálbér, nem lesz adóemelés, 2023-tól újra szigorúbb, hitelfelvétel nélküli költségvetési politika, a menekültek hozhatják a családjukat, modernizálják a tömegközlekedést, 80 százalékban megújuló energiára állnának át 2030-ra, 400 ezer új lakást építenének évente (ebből 100 ezerbe szállna be az állam), nyugdíjreform, több pénz oktatásra, a választókort levinnék a mostani 18-ról 16 évre, legalizálnák a kannabiszt.

Jó, de miből? Erről beszélnek a legkevesebbet, holott ez a legnagyobb kérdés, annyit költenének. Egyrészt olyan állami tulajdonú cégek (Deutsche Bahn) és bankok (KfW Bank) vennének fel hiteleket és finanszíroznák mindezt, amelyek nem részei az állami költségvetésnek, azaz így egyszerre lesz tartható az alaptörvénybe írt költségvetési szigor és lesz rengeteg pénz a környezetvédelmi beruházásokra. Másrészt Scholz nagy reményeket fűz az egységes globális társasági adóhoz és jó néhány állami támogatás megszüntetéséhez.

Klímapolitika. A kormány célja érezhetően az, hogy Scholzot 2025-ben újraválasszák. Ennek megfelelően a szigorú liberálisok kezében lesz a kasszakulcs és minden olyan minisztérium, ahol bármiféle környezetvédelmi célú korlátozást be tudtak volna vezetni a Zöldek, nekik így valamiféle fenntartható átalakulás kitalálása jut most. Scholz sehogy sem akarja elriasztani magától a szavazókat (azaz nem akarja magát sem reakciós klímapolitika-ellenzőnek, sem egy gyors transzformációt az emberekkel megfizettető radikálzöldnek láttatni), a piszkos munkát – azaz a pénzügyminisztériumot – ezért az FDP ilyesmire mindig kapható elnökére, Christian Lindnerre bízza.

EU-politika. A cél, hogy folytatódjon a föderális európai szuperállammá történő átalakulás, ehhez erősebb Európai Parlamentet, az EU alapszerződéseinek módosítását akarják (ehhez minden tagállam beleegyezése kell), a 2024-es EP-választáson pedig transznacionális listákat és olyan Spitzenkandidat-rendszert, amit be is tartanak. (Ez jó, mert ha az Európai Néppárt felvállalja az EU-szkepticizmusért rengeteget tevő von der Leyen bizottsági elnököt, akár VDL-ellenes népszavazássá is lehetne tenni a választást.) A víziójuk egy erős és szuverén EU, amely képes felvenni a versenyt nemcsak Oroszországgal és Kínával, de az Egyesült Államokkal is. Miután ez a legtöbb tagállam akaratának hiányában csak szép mese, az osztrák Kuriernak a zöldek nagyöregje, Reinhard Bütikofer magyarázta el, mit jelent mindez: karakánabb EU-politikát, határozottabb fellépést Budapesttel és Varsóval szemben a jogállamiság terén, a további EU-bővítés udvarias jegelését.

Kína: érdekalapú partnerség, tekintettel az ország gazdasági jelentőségére, némi emberi jogi kritikával. Oroszországgal ún. konstruktív partnerség a cél.

Minority Safepack. A 178 oldalas koalíciós szerződés konkrétan nevesíti a kisebbségvédelmi kezdeményezést, mondván proaktívan támogatják azt, és mindent megtesznek azért, hogy az abban foglaltak megvalósuljanak Németországban. Sőt, a külpolitikai programban megemlítik azt is, hogy a kisebbségeknek több jogot akarnak kiharcolni uniós színtéren is.

Kik a legmeglepőbb miniszterek?

A kancellárral együtt 8 SPD-s (kancellária, egészségügy, honvédelem, munkaügy, fejlesztés, belügy, építésügy), 5 zöld (külügy, családügy, gazdasági és klímaügy, környezetvédelem, vidékfejlesztés) és 4 liberális (közlekedés és digitalizáció, pénzügy, oktatás, igazságügy) kormánytag lesz, minden párt a neki fontos témákat kapta.

Meglepetés egyrészt, hogy – noha nem jött össze, amit Scholz ígért, miszerint a tárcák felének élén nő áll majd – mind a belügy-, mind a honvédelmi minisztérium vezetője nő lesz.

A sajtó Karl Lauterbachot, az SPD örök különc különutasát, az utóbbi két évben a permanens maszkhordásával, gyakran félresikerült jóslataival és rettegtető, lockdownpárti szólamaival elhíresült orvost, egészségügyi közgazdászt tartja a legnagyobb meglepetésnek. Ahhoz, hogy a Harvardon epidemiológiát tanult politikus egészségügyi miniszter lehessen, kellett a járványba és a paternalizmusba beleszerelmesedett, a tévében szinte minden este őt néző közvélemény nyomása is, mondván ő legalább szakértő. Az FDP most minden bizonnyal röhög a markába, és kíváncsian várja, hogyan birkózik meg egy olyan feladattal a tévéshow-k és a Twitter kedvence, amikor nemcsak kibeszélni kell valahonnan, hanem egy maszk látványos hordásánál pár fokkal nagyobb felelősséget is vállalni. Mellette szól viszont, hogy mivel tényleg ért a járványtanhoz, a gyógyszer- és az orvoslobbi nem valami boldog most.

Meglepetés Annalena Baerbock zöld társelnök külügyminisztersége: a német külügy ugyanis rendkívül súlytalan, hiszen az EU-politikát és a tényleg fontos dolgokat a kancellárián határozzák meg és onnan is irányítják. Scholz ez külön nyilvánvalóvá is tette. Furcsa, hogy egy kancellárjelölt ennyivel beéri, még ha jól is hangzik az állás, igaz, későbbi politikai karrierjéhez rendkívül jól jöhet az ezzel járó kapcsolati háló.

Sokkal meglepőbb az, hogy a Zöldek belementek abba, hogy a rengeteg éhes woke száj helyett a legtapasztaltabb és legfelkészültebb politikusuk, korábbi pártelnökük, a jelenlegi pártvezetés által régóta pihenőpályán parkoltatott sváb-török Cem Özdemir miniszteri posztot kapjon, és pont vidékfejlesztési miniszter legyen. Özdemir a párt konzervatívjaihoz tartozik, és kifejezetten jó gazdasági kapcsolatai vannak: ha valaki, ő biztosan megérteti magát mind az agrárlobbival, mind az FDP klientúráját adó kisvállalkozókkal, mind a CSU-szavazó bajor paraszti gazdaságokkal. Lazán elbírt volna a másik társelnök, Robert Habeck által megkapott gazdasági és klímavédelmi minisztériummal is: de akkor meg mit kapott volna Habeck?

Mi lesz a legszórakoztatóbb?

Bayer Zsolt cikksorozata az új német kormányról. Főnöke, Orbán Viktor Scholznak szóló üdvözletként lehozatta a legnagyobb példányszámú német napilapban, a Bildben azon írását, amelyben nyílt sisakos időket vizionál a migráció, gender, föderalizált Európai Unió, Európa elnémetesítése hívószavakkal leírt Scholz-kabinettel szemben. Lehet, a német autógyárak és a teljes nagyipar is aktívabb lesz az üzemek Magyarországra költöztetése terén, ha a Zöldek túl nagy befolyást kapnak majd, de a budapesti boszorkánykonyha szeretné mindezt egy irodalmi szenzációval is kísérni.

A fideszes újságíró az épp gazdasági miniszternek és vele együtt alkancellárnak kinevezett Robert Habeck (Bayer kiejtésében: ‘hobek’) zöld társelnök egy 11 évvel ezelőtti mondatán húzta fel magát: a civilben amúgy író politikus egy, a patriotizmust balról újradefiniálni akaró könyvében arról értekezett, hogy rendre hánynia kellett a hazaszeretettől, Németországgal magával pedig sosem tudott mit kezdeni. Csakhogy a Bayer által kiragadott mondatokkal Habeck épp azt a gondolatát vezeti fel, hogy az amúgy internacionalista baloldalnak is igenis pozitív viszonya kell legyen a német társadalomhoz, az alaptörvényhez, a közös célokhoz és ideálokhoz. Hovatovább: 2019-ben maga Habeck közölte a Bilddel, hogy ma nem így fogalmazna, ő ugyanis épp azt szeretné, ha pl. a nemzeti jelképeket nem hagynák kisajátítani a jobboldalnak.

Ez tehát az apropója a hamarosan induló sorozatnak, ami ha csak annyira lesz szórakoztató, ahány ténybeli, fordítási és kiejtési hiba az azt beharangozó videóban volt, az évtized dobása lesz.

A szerző újságíró. Az elemzés az Azonnali.hu korábbi főszerkesztője és újságírói által szeptemberben indított Gemišt hírlevélben jött először le – ott bővebben is lehet olvasni például arról, miféle befolyása van az ifiszervezetet vezető Kevin Kühnertnek az SPD-ben. Mivel a szerzők fontosnak tartják, hogy a Transindex megmaradjon, ezért szolidaritásból itt is találkozhattok a cikkeikkel. (Transindex)