h i r d e t é s

Kétszázezer munkahely szűnhetett meg a vírus megjelenésétől május végéig a kormány szerint

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kétszázezer munkahely szűnhetett meg a vírus megjelenésétől május végéig a kormány szerint

2020. június 18. - 08:32

A koronavírus-járvány kirobbanása óta május végéig nagyjából 200 ezerrel csökkent a munkahelyek száma, derült ki a Világgazdaság birtokába került kormányzati anyagból. - írja a veszpresszo.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Kovács Tamás

A Központi Statisztikai Hivatal hivatalos adatai egyelőre április végéig állnak rendelkezésre, ezek szerint a hónap végéig a foglalkoztatottak átlagos havi száma 4 millió 368 ezer volt. Márciushoz képest 73 ezerrel, 2019 áprilisához viszonyítva pedig 136 ezerrel csökkent a munkahelyek száma. A statisztika már márciusban 56 ezer fős visszaesést jelzett, így a mostani előzetes adat a leépítési hullám stagnálását, kismértékű csökkenését jelzi.

A lap szerint a gazdaság május végi, június eleji újraindulása miatt lehet reménykedni abban, hogy a trend már ebben a hónapban megtörik, és újra bővülni kezd a foglalkoztatottság. Példaként említik a kormány által 80 milliárd forintos keretösszeggel kiírt munkahelyteremtő bértámogatási programot, amelynek első eredményei majd a júniusi adatokban látszódhatnak.

Emlékeztetnek, a kabinet előzetesen úgy számolt, hogy az intézkedés 70 ezer ember munkába állását segíti elő, akik közül szép számmal lehetnek olyan munkavállalók, akiket korábban a járvány miatti megrendelés- és forgalomcsökkenés miatt bocsátottak el.

A kormány értékelése szerint a munkahelyvédelmi intézkedéseknek köszönhetően nagyjából a megszűnt munkahelyeknek megfelelő számú álláslehetőséget sikerült megmenteni, ezért a válság a munkaerőpiacon mérsékeltebb lehetett.

veszpresszo.hu