h i r d e t é s

Két új egri óvodát ígértek, egy se készült el, de így is lebontanák a meglévő Zöld Liget óvodát

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Két új egri óvodát ígértek, egy se készült el, de így is lebontanák a meglévő Zöld Liget óvodát

2018. szeptember 24. - 12:52

2016-ban bejelentették, hogy Egerben építenek két óvodát egyenként 400 millió forintnyi EU-s forrásból, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból és a város önrészéből finanszírozandó beruházásokról szóló szerződéseket alá is írta Habis László fideszes polgármester. - írja a 444.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Krizsán Csaba

Mindkét óvoda átadását 2018. július végére ígérték, de eddig nem történt előrehaladás az ügyben, még el sem kezdték a munkákat –  tudta meg az Egri Ügyek. Amikor Orbán Viktor februárban Egerben kampányolt, a sok felsorolt fejlesztés között már szóba sem került az óvodák ügye.

Pedig a lap szerint rövid időn belül bezárnak egy már meglévő óvodát, a Ney Ferenc Óvoda Zöld Liget Tagóvodáját, és a szülők azt állítják, csak most szóltak nekik erről, pedig állítólag már ki is van adva az engedély az öt hét múlva kezdődő bontásra. Az októberi közgyűlésen fogadhatja el a város fideszes többsége az óvoda – valóban leromlott állapotú – épületének lebontását. Az Egri Ügyek úgy tudja, a Köztársaság téri épület helyén egy egészségügyi centrumot építtetnének.

A lap szerint év közben bezárják a Zöld Liget óvodát, és a gyerekeket szétosztják a többi helyi óvodában, egy részük pedig esetleg ideiglenesen egy eddig más célra használt épületbe kerül. A tervek szerint a Zöld Liget költözött volna az egyik új épületbe, a kialakult helyzettel kapcsolatban viszont rengeteg aggály van, például most folyik a beszoktatás, aminek nem tesz jót, hogy szétszórnák a csoportokat. A péntek délutáni szülői értekezletről így számolt be az Egri Ügyek:

A szülői közben jutott eszünkbe, hogy milyen érdekes, minden apró átadásnál kötelezően ott díszeleg Habis László polgármester vagy Nyitrai Zsolt, de ha valami gáz van, netán elégedett emberekkel is szembe kell nézni, akkor még véletlenül sem teszik tiszteletüket.

Pedig elégedetlen emberek a pénteki értekezleten voltak, 50-60 szülő nézett farkasszemet szegény Pós Judit óvodavezetővel, aki nyilván nem igazán tehet az egészről, mégis a balhé nagy részét neki kell elvinnie.

Néhány hete Egernek ugyanebben a városrészében történt, hogy a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában vizes falak, omladozó vakolat és földre terített felmosórongyok várták a diákokat az évnyitón.

Egyébként az is lehet, hogy az óvodai beruházásokhoz hasonló költségeket nem is lesz miből fizetni, hiszen a Magyar Államkincstár levelet írt a polgármestereknek, hogy a kormány a hónap végéig visszakéri azokat az EU-s támogatásoknak a jelentős részét, amiket az áprilisi választások előtt osztogatott szét az önkormányzatok között

– emlékeztetett az Egri Ügyek. 

444.hu