h i r d e t é s

Két nap alatt kiderült, mit jelent a "keresztény szabadság" az Orbán-rezsimben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Két nap alatt kiderült, mit jelent a "keresztény szabadság" az Orbán-rezsimben

2019. július 30. - 08:09

A gazember utolsó menedéke a nacionalizmus mellett. - írja a b1.blog.hu.

Orbán pártelnök szombaton, Tusnádfürdőn úgy definálta az önkényuralmi rezsimet, hogy

az illiberális politika értelme nem más, mint a keresztény szabadság.

Azonban két nap sem kellett ahhoz, hogy kiderüljön, pontosan mit is ért ezalatt.

Beer Miklós, az idén nyugdíjba vonult váci püspök a hvg.hu-nak erősítette meg, hogy tavaly, a 2018-as választások előtt rászóltak "felsőbb", kormányzati körökből, hogy 

fogja be a száját,

jó lenne, ha egy kicsit most nem szerepelne, ne ellenzékieskedjen tovább.

A püspök interjújából úgy tűnhet, nem ért egyet Orbánnal abban, hogy az illiberális demokrácia valódi demokrácia lenne, amelyik nem korlátozza a szabadságot:

Azon csak mosolygok, hogy nem hívnak a királyi televízióhoz, persona non grata vagyok a hivatalos kormánysajtónál. (...) Gyerekesnek tartom, hogy előre megmondják, hogy mit kell mondani. A véleménynyilvánítás szabadsága a demokrácia egyik alapkövetelménye. (...) És ez lenne a nagyon szép, ha ez az egyházainkra is érvényes lenne, ha tényleg szabadok lennénk.

Beer püspök nem árulta, ki szólt rá, de azt mondta, csak azért figyelmeztette az illető, mert "féltette". Amiben az a legkeményebb, hogy a "kormányzati körök" úgy gondolják,

még egy katolikus főpapnak is van félnivalója ma Magyarországon.

Ebből kitetszik, hogy a "keresztény szabadság" országában a legnagyobb keresztény egyház, a katolikus vezetőinek se szabad akármit tenniük vagy mondaniuk, ha az nem egyezik a pártállam hivatalos ideológiájával, ami csak nevében keresztény.

Itt érdemes felidézni, hogy a fideszes vezérheccelő néhány éve - nyilván az illiberális-keresztény hevülettől feltüzelve - szimplán gazembernek és demens vénembernek nevezte a legmagasabb rangú katolikus vezetőt, a római pápát.

Továbbá azt is, hogy Erdő Péter, az esztergom-budapesti bíboros-érsek idén húsvétkor határolódott el a "régivágású kereszténydemokrácia" politikájától:

Lehet-e egy országot, egy kontinenst kereszténynek nevezni? (...) Csak mert valaki magyarnak születik, még nem lesz rögtön keresztény is.

Mindezekből nem alaptalan talán arra következtetni, hogy Orbán és a Fidesz-rezsim ún. keresztény szabadságával tartalmával éppen a legnagyobb magyarországi egyház, a katolikus vezetői nem értenek egyet.

Amiből meg az látszik, hogy a "keresztény szabadság" nem nagyon több, mint a gazember utolsó menedéke a nacionalizmus mellett.

Szerző: nickgrabowszki/b1.blog.hu