h i r d e t é s

Két helyen nem sikerült az Együtt és a Jobbik jelöltjének

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Két helyen nem sikerült az Együtt és a Jobbik jelöltjének

2018. március 02. - 07:59

Mind Huzsvári Erzsébet Mária, mind Gyenes Géza ötszáznál több aláírást adott le, de csütörtöki határozatában a Helyi Választási Bizottság ötszáznál kevesebb aláírást fogadott el érvényesnek.

Újpalota - Forrás: XVMEDIA

„Ma (csütörtökön – Sz. P.) már összegyűjtöttünk a hiányzó ötvenhat helyett hetvenkét aláírást” – közölte a Budapest Beacon megkeresésére Gyenes Géza, aki szerint az egy taktika, hogy nem az utolsó pillanatban, március 5-én adják le az íveket, hanem napokkal korábban, hogy amennyiben túl sok a hibás ajánlás, még legyen idő pótolni. A jobbikos politikus szerint megnehezíti a munkájukat, hogy a Helyi Választási Bizottság nem mondja meg, mely aláírások bizonyultak érvénytelennek, így nem tudják célzottan még egyszer azokat a választópolgárokat fölkeresni.

Az Együtt részéről Szigetvári Viktor, a párt Országos Politikai Tanácsának elnöke és miniszterelnök-jelöltje nyilatkozott a Budapest Beaconnek. Szavaiból kiderült: Huzsvári Erzsébet Mária kedd reggel adta le az 548 ajánlást. A kerület jegyzője, Lamperth Mónika kedd délután – törvényi kötelezettségének megfelelően, Szigetvári megfogalmazása szerint „teljesen korrektül” – közölte Huzsvárival, ami a HVB csütörtök reggeli ülésén lett hivatalos, hogy tudniillik 419 ajánlás érvényes. Ennek megfelelően az Együtt jelöltje kedden és szerdán még összegyűjtött százhúsz ajánlást. Ezeket csütörtök reggel adta el a HVB-nek, de ezzel a százhússzal már a következő bizottsági ülésen foglalkozik csak a magas testület.

A Helyi Választási Bizottság csütörtöki határozata szerint Huzsvári 548 ajánló aláírást adott le, de ebből a minimálisan szükséges ötszáz helyett csak 419 volt érvényes. A 2010 és 2014 között országgyűlési képviselő Gyenes által leadott 563 aláírásból 444 volt érvényes.

Egy, az ügyre erős rálátással bíró forrás szerint lehetőség van az aláírások pótlására . A Budapest Beacon forrás hozzátette: olyan is előfordul, hogy teljesen szabályosak az ajánló aláírások, ám az adott ívet annak alján nem írta alá az aláírásokat gyűjtő aktivista. Ebben az esetben az íven szereplő összes ajánlás érvénytelen.