h i r d e t é s

Két évig is elhúzódhat az építőipari konszolidáció

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Két évig is elhúzódhat az építőipari konszolidáció

2020. november 04. - 14:34

A koronavírus világjárvány eltérő mértékben sújtotta az európai országok építőiparát és jelentősen átalakította a fogyasztói szokásokat, a második hullámban azonban a tavaszihoz hasonló építőipari pánikvásárlások már nem várhatók – derült ki az építőanyag-kereskedelmi hálózat Trendriportjából.

Recesszió, stabilitás, lassú növekedés

A koronavírus világjárvány a 2008-as gazdasági világválsághoz hasonló kihívás elé állította az építőipart. Az első hullám ideje alatt annak érdekében, hogy a járvány terjedését a lehető leghatékonyabban megállítsák, a kormányok kijárási korlátozásokat vezettek be. A kormányzati döntések azonban országonként eltérőek voltak, így a recesszió mértéke sem egységes.

"A legsúlyosabb károkat Olaszország, Franciaország és Luxemburg építőipara szenvedte el. Olaszország esetében a visszaesés megközelítette a hetven százalékot, ami mindenképpen drámai mértékűnek tekinthető" – mutatott rá dr. Rázsóné Szórády Csilla, az újHÁZ Centrum vezérigazgatója budapesti sajtótájékoztatóján. Hozzátette: 2020 második negyedévében a nehéz-építőanyagokat gyártók értékesítése Európában 81%-kal, a könnyű-építőanyagok gyártóinak esetében pedig 68%-os csökkenés volt tapasztalható az első negyedévhez képest.1

Az újHÁZ Centrum forgalmi adataiból számos következtetést lehetett levonni a koronavírus világjárvány hazai ágazati hatására vonatkozóan. Az építőanyag-kereskedelmi hálózat megállapította, hogy márciusig a pánikvásárlásoknak köszönhetően jelentős bővülés következett be, ezt követően azonban nagyarányú visszaesés volt megfigyelhető. Májusban egy újabb forgalmi hullámot tapasztalhattak, ekkor az értékesítés volumene már megközelítette a hatmilliárd forintot. A Trendriportból kiderül, hogy bár alapvetően az építőanyag-kereskedelmi hálózat stabilizálni tudta forgalmát, az összkép differenciáltabb, ha a telephelyeket regionális és megyei szintre bontva vizsgálják.

Átalakuló fogyasztói szokások

"A legnagyobb forgalmat a közép-magyarországi régió realiziálta az év első kilenc hónapjában elért 1,73 milliárd forintos átlagos értékesítési volumennel. Megyei szinten a legjobban Baranya megye teljesített 29 százalékos bővüléssel"- mutatott rá a vezérigazgató, hozzáfűzve: jelentős változás volt tapasztalható a legnépszerűbb termékkörök esetében is.

"Kiemelkedő forgalmat indukáltak azok a termékcsoportok, amelyek felhasználásához nem szükséges szakmai tudás, ez a tény pedig arra enged következtetni, hogy a kijárási korlátozások és az otthoni munkavégzések ideje alatt megnőtt a lakossági felújítási és kertépítési munkálatok száma" – magyarázza dr. Rázsóné Szórády Csilla, aki szerint a fogyasztói szokások változása más területen is megmutatkozott. Megnőtt az igény a digitális értékesítési megoldások iránt ezzel párhuzamosan pedig jól érzékelhető volt, hogy a bankkártyahasználat nagymértékben visszaszorította a készpénzes fizetést. A Trendriport rávilágít arra, hogy nyomon követhetőek voltak az állami beruházások időszakos megtorpanásai is, ahogyan azonban a kormány elkezdte feloldani a kijárási korlátozásokat, a forgalom is elkezdett normalizálódni.

A pandémia első hullámának időszakáról összefoglalóan elmondta: az újHÁZ Centrum alapvetően is azt prognosztizálta, hogy 2020 a felújítások éve lesz, a pandémia következtében azonban az ehhez kapcsolódó termékkörök értékesítése a tervezettnél magasabb volt. Az ágazat növekedését támogató gazdaságélénkítő programok szintén várhatók voltak, így a beruházók projektjeik egy részét elhalasztották, mely a falazóanyagok és a hőszigetelőrendszerek értékesítési adataiban is megmutatkozik. A kihívásokkal teli időszakban a téglagyárak forgalma visszaesett, az építőanyag kereskedések pedig optimalizálták a telephelyi készleteiket. "A gyárak a csökkenő kereslet miatt felszabadult kapacitást a gyártási folyamatok optimalizálására és olyan termékfejlesztésekre fordították, amelyek megoldást jelenthetnek a 2021-től életbe lépő új energetikai szabályozások által támasztott elvárásokra" – tette hozzá.

Mi várható a második hullám ideje alatt?

Az építőanyag-kereskedelmi hálózat prognózisokat is felállított a világjárvány gazdasági hatásaira vonatkozóan, különösen az építőipart illetően.

"Tapasztalataink szerint a pandémia második hullámának ideje alatt mind a kivitelezők, mind pedig a családok rendkívül óvatosak akkor, ha nagyobb volumenű beruházásról van szó. A családok szeptember vége óta visszafogták költéseiket, a koronavírus világjárvány második hullámának megindulásával párhuzamosan a megtakarításaik maximalizálására fordítják a figyelmüket" – közölte a vezérigazgató.

Az újHÁZ Centrum tapasztalatai szerint a jelenleg is zajló második hullám nem váltott ki a tavaszihoz hasonló pánikvásárlást sem a kivitelezőkből, sem pedig a családokból, köszönhetően az ellátási lánc stabilitásának. Éppen ezért úgy vélik, hogy egy esetleges újabb korlátozó intézkedés sem fog akkora ugrást indukálni a forgalomban, mint ami a tavaszi lezárások során tapasztalható volt.

"Mindemellett építőanyag-drágulásra kell majd számítani, az ágazati konszolidáció pedig két évet is felölelhet" – húzza alá dr. Rázsóné Szórády Csilla, aki szerint azonban az építőiparnak új lendületet adhat a visszavezetésre kerülő, új építésű ingatlanokra vonatkozó 5 százalékos kedvezményes lakásáfa, a CSOK-os ingatlanvásárlások illetékmentességének és a családok otthonfelújítási beruházásának 50 százalékos állami visszatérítése is.