h i r d e t é s

Két éve áll használatlanul egy félmilliárd forintos MR-készülék a Szent János Kórházban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Két éve áll használatlanul egy félmilliárd forintos MR-készülék a Szent János Kórházban

2021. október 14. - 17:45

2019 óta áll érintetlenül egy félmilliárd forintos MR-készülék a Szent János Kórházban, mert a berendezés bizonyos részeit még nem rendelték meg, írja a hvg.hu.

Fotó (illusztráció): MTI/Máthé Zoltán

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2017-ben jelentette be, hogy 2017–2020 között az Egészséges Budapest program keretében 9,3 milliárd forintot szánnak többek között a Szent János Kórház és a Kútvölgyi Klinikai Tömb fejlesztésére is. Ennek részeként a kórházba egy MR- és érfestő (DSA) berendezés is kerül, ami valóban meg is érkezett 2019-ben, de azóta sem üzemelték be.

„Fizikailag ott van a gép egy kulcsra zárt teremben, de a Jánosban a fekvőbetegeket a mai napig más intézményekbe kell átszállítani a szükséges MRI-vizsgálatokra. Az is előfordult már, hogy a kerületi szakorvostól kapott beutalóval érkezett a páciens az intézménybe, de csak a helyszínen tudta meg, hogy feleslegesen próbálnak időpontot kérni” – mondta a hvg.hu forrása.

A gép sokáig azért nem tudott üzemelni, mert a telepítésénél adódtak problémák: a bontásnál olyan elektromos és fűtési vezetékeket találtak, melyeket ki kellett volna váltani, ez azonban egy működő kórház esetében nem volt opció. Helyette az MRI berendezéshez szükséges légtechnikának teljesen új nyomvonalat kellett tervezni, de a Szent János Kórház szerint ezzel mostanra végeztek is.

A hvg.hu forrásának tájékoztatása szerint jelenleg azért nem lehet használni a gépet, „mert az MR-berendezéshez a tekercsek (vagyis a működéshez szükséges rádiófrekvenciás adóvevők) hiányoznak, amelyek egy részét még mindig nem rendelték meg, a gép ezzel továbbra is alkalmatlan a megfelelő vizsgálatok elvégzésére.” (444.hu)