h i r d e t é s

Keresztény kormányunk még mindig éhezteti a menekülteket

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Keresztény kormányunk még mindig éhezteti a menekülteket

2019. július 29. - 12:33

A strasbourgi európai bíróságnak immáron tizenötödször (!) kellett felszólítania a magyar kormányt arra, hogy adjon enni a tranzitzónákban fogva tartott embereknek. Eközben friss adatok szerint több mint 22 millió forint határvédelmi kiadás jutott tavaly minden egyes illegális bevándorló megállítására. 

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

Legutóbb egy fiatal iraki férfit próbáltak kiéheztetni a hazai hatóságok, és arra kényszeríteni, hogy mondjon le mindenféle itteni eljárásról.

Egy jogvédő szervezet beszámolója szerint tavaly augusztus óta összesen 24 embernél próbálkoztak ezzel. A Magyar Helsinki Bizottság mindannyiszor azonnali beavatkozást kért a strasbourgi bíróságtól, és az mindannyiszor intézkedett is.

Magyarország a dél felől érkező menekülteket a szerb határon kialakított két tranzitzónában fogadja, ahol bezárva tartják őket ügyük elbírálásáig. Amennyiben elutasítják a kérelmüket, de fellebbeznek a döntés ellen, akkor a másodfokú eljárás végéig a zónába zárt felnőttek már nem feltétlenül kapnak ennivalót. Miközben iszonyatos összegeket költünk el a menekültek megállítására.

A rendőrség 2018-as költéseinek bő negyede a határvédelmi, határrendészeti feladatok ellátására ment el, ami 146 milliárd forintot jelentett. Ezek a kiadások minden bizonnyal nem kizárólag a déli határszakaszon jelentkeztek, ám döntő többségében az ottani védelem ráfordításait jelentik, ahogy az illegális határátlépők is nagy részben délről, Szerbia felől lépnek az ország területére.

A rendőrségi statisztika szerint tavaly összesen 6432 embert fogtak el vagy fordítottak vissza illegális határátlépés közben. Egy részüknél ez azt jelentette, hogy eleve megakadályozták, hogy az ország területére lépjenek, ők az adatsorok alapján 1691-en voltak egész évben. Többségüket viszont magyar területen, a határ közelében fogták el, majd „kísérték” vissza a határzár szerb oldalára. Ez egyébként jóval alacsonyabb ez előző évi számoknál, és azt jelenti, hogy ekkora „tömeg” feltartóztatása érdekében költöttek el 146 milliárdot csak a rendőrségnél a határvédelemre (ebben nincsenek benne például a honvédség vagy a titkosszolgálatok ugyanezzel kapcsolatos kiadásai).

Heti átlagban 123 ember érkezett, ami napi 18 menekültet jelent. Tavaly a menedékkérők között elsősorban afgánok és irakiak voltak, őket jóval kisebb arányban a szíriaiak, a pakisztániak és az irániak követték. Ami viszont közös bennük – az afgán gyerektől az iraki aggastyánig –, hogy fejenként 22 millió forint közpénz ment el arra, hogy ne lépjenek be illegálisan Magyarország területére, vagy ha ezt megtették, mielőbb hagyják el az országot.

Közben csendben megbukott az illegális bevándorlást segítő szervezetek különadója is. Amelyről persze a bevezetése pillanatában is mindenki tudta, hogy Magyarországon egyetlen olyan szervezet sincsen, amelyik segítené az illegális bevándorlást.

Nem valószínű, hogy létezik a világon még egy olyan adónem, amely közel egyéves fennállása alatt semmiféle bevételt sem termelt. Igaz, olyan sem sok, amelyet kifejezetten politikai és választási kampánycéllal vezettek volna be.

Forrás: www.nepszava.hu / www.hvg.hu / www.444.hu / nyomtassteis.hu