h i r d e t é s

Kérdéseket vet fel a turizmusnak juttatott támogatás kiosztása

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kérdéseket vet fel a turizmusnak juttatott támogatás kiosztása

2020. december 08. - 10:37

Valami megint bűzlik a kormány pénzosztása körül – jelentette ki Ujhelyi István európai parlamenti képviselő szombati online sajtótájékoztatóján. Az Európai Parlament közlekedési és turisztikai szakbizottságának első alelnökeként hangsúlyozta: súlyos károkat szenvedett el a vendéglátásra épülő szektor, ezért mindenképpen szükség van állami támogatásra az érintett kis- és középvállalkozások túléléséhez és újraindulásához. 

Felmerül a gyanú, hogy a szállodai foglalások után járó kompenzációból leginkább csak azok a "csókosok" részesülhetnek, akik közel állnak a Fidesz-kormányhoz és vélhetően előre tudtak a lehetőségről. A kormány a korlátozó intézkedések bejelentésekor azt közölte: az idén novemberben rögzített előzetes foglalások nyolcvan százalékát megtérítik az érintett szállásadóknak, ez Dömötör Csaba államtitkár szerint 928 ezer vendégéjszakát és többmilliárdos támogatási összeget jelent.

Ujhelyi István szerint azonban ez az adat komoly kérdéseket vet fel: "olyan időszakban mutat ugyanis jelentős foglaltsági szintet és vendégmozgást az országban, amikor járványügyi vészhelyzet van érvényben, a határokat lezárták és érdemi korlátozásokat vezettek be."

Az EP-képviselő szerint nehezen elképzelhető, hogy átlagban napi 31 ezer, belföldi vendégekhez köthető szállodai foglalás volt, ez ugyanis a tavalyi év azonos időszakának felelne meg, most viszont Budapest szállodáinak kilencven százaléka zárva van, a Balaton pedig teljesen kiürült.

"Ez nekem bűzlik: vagy nagyon jól megy egyeseknek, vagy feltehetően kamu adatokat adtak le a kormányzati szerveknek bizonyos szállodák és hotelláncok. A bizalmatlanságot csak erősíti a program hitelességével kapcsolatban, hogy a szállodaipar szereplőinek nagy többsége nem találkozott ezzel a dömpinggel, ahogyan nem találkozott az állami kompenzációval sem" – fogalmazott Ujhelyi István egyben bejelentette, hogy közérdekű adatigényléssel fordult a kormányhoz és az illetékes turisztikai ügynökséghez a tavalyi és idei foglalási adatok megismerése érdekében, de arról is tájékoztatást kért a szocialista EP-képviselő, hogy mely cégek kaptak ebből a többmilliárdos keretösszegből.

Európában a legtöbb tagállam kormánya érdemi segítséget nyújt a turisztikai ágazat bajba került szereplőinek, állítása szerint a magyar kormány azonban egyelőre nem teljesít túl jól ezen a területen. Míg a követendő példaként felhozott Ausztriában a tavaly novemberi – vagyis a járvány előtti, rendes turisztikai szezon – foglalásainak nyolcvan százalékát téríti meg az állam, addig Magyarországon ezt az idei foglalásokhoz, illetve leadott adatokhoz kötik.

"A turizmusban nem csak kormányközeli milliárdosok érdekeltek, hanem négyszázezer munkavállaló, kis- és közepes családi vállalkozás, akiknek létkérdés, hogy segítséghez jussanak.

Sajnálatos, hogy az európai uniós SURE-programból is a magyar kormány mindössze 504 millió eurós tudott lehívni és ennek is csak töredékét fordítja a turisztikai szektor szereplőinek megsegítésére. Ráadásul ezt is úgy, hogy egy célzott kör jogosult csak a forrásokra, ami ismét azt feltételezi, hogy a kormány nem a magyar embereken, hanem csak saját haveri körén akar segíteni" – tette hozzá Ujhelyi István. A közérdekű adatigénylésre tizenöt napon belül kell válaszolnia az érintett kormányzati intézményeknek, amennyiben nem adják ki a megfelelő és kötelező adatsort, úgy a szocialista EP-képviselő kész bíróságon kiperelni azokat. (fuhu.hu)