Kenyértörés: a szó jelentéstartalma a századok során többféle értelmezésen ment keresztül. Nem szeretnék ünneprontó lenni. Nem várok holnapig, én velük nem ünnepelek. Hiába gyújtanak nekem önfényező, kivagyiságtól villogó gellérthegyi görögtüzet, hadi kísérettel a Dunán. Nekem nem hiányoznak sem ők, sem István sokszínűségét tagadó, illiberális, látványtervezett államépítő gesztusaik.

Milyen képmutatók, amikor államalapító királyunk intelmét –„Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”– semmibe véve, Ferenc pápa szavait figyelmen kívül hagyva, a menekültek ellen szítanak plakát-hadjárataikkal, vagy a nemrég lovagkereszttel kitüntetett kegyenc zsurnaliszta gyűlöletkeltő dumájával!

És még ők ünnepeltetnek ebben a hazában, ahol egyre többen vagyunk, akiknek ajkáról buggyan a fohász: mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma! A mostani hatalmasok, akik kormányon vannak, pedig csókosaikkal együtt tobzódnak a földi javakban, eszméletlen nagyságrenddel verve a tömegek életszínvonalát, luxus körülmények között, kövérre vagyonosodva pöffeszkednek, fényűző életvitelükkel cinikusan irritálva polgártársaikat!

Ebben az országban egy európai mértékkel szokatlan hatáskörrel és illetékességgel felruházott belügyér is olyan vagyoni helyzetben van, hogy több száz millió baráti kölcsönt képes adni magánszemélyeknek – vagyonbevallása szerint. Kiknek? Kamattal? És milyennel? Vagy anélkül, csak úgy, grátisz? Tán megbízhatatlan közmunkásoknak, vagy netán megbízható ügyészeknek és bíróknak? Adni tud, ez a lényeg, no meg az, hogy mit kap érte!

Nincs mese! Rákellenes barackmagot hirdető, volt költő kormánytisztviselők, lakáj-kegyenc eszement tollnokok, pasaparkos cselédtartó ficsúrok, mangalica telepes falubéli kiválasztottak, horthystanosztalgiázók, gyöngytyúkvadászó magyarságtudatot tömjénezők kezében az ország irányítása és vagyonának jó része is. Itt Magyar Érdemrend lovagkeresztese lehet az állatozó, minden migránst tizennégy év felett potenciális gyilkosnak tartó ötödik párttagkönyves.

Mi meg csak nézünk, mint a moziban, mi, az alattvalók. Sokan közülünk el is hagynak bennünket, dilemmájukban azt a megoldást választva, hogy külhonban keresnek menedéket, megnyugvást az itthoni helyzetből.

Volt már ilyen. Bartók Béla mondta annak idején: „Ha valaki itt marad, holott elmehetne, ezzel hallgatólag beleegyezik mindabba, ami itt történik, mondhatják. Viszont azt is lehetne mondani, bármilyen kátyúba kerül is az ország szekere, mindenkinek otthon kell maradnia és segíteni a dolgokon tőle telhetőleg. Csak az a kérdés, van-e belátható időn belül remény arra, hogy eredményes segítőmunkát lehet elérni.” No komment!

Engem már nem téveszt meg a látványtervező populista jobboldal szemfényvesztő süketelése, sem az olimpia eredményhirdetésein nem véletlenül narancsszínű felsőbe öltöztetés, vagy a vizes vb-t követő, közpénzes éjjel-nappali öndicsérő reklámozás.

Ezzel, a lépten-nyomon nemzetit hazudó és azzal takaródzó politikával szemben többé már csöndben maradni és hallgatni nem lehet!

Szögesdrótot húztak ezek még a lelkekben is. Állandóan szabadságharcolnának. Békétlenek, holott békére lenne szükség végre, valahára, békére és nyugalomra!

Magyart a magyartól így még soha el nem választottak, másként gondolkodót és kinézőt ennyire semmibe még soha nem vettek errefelé békeidőben. Példátlan gyűlöletgerjesztés az, amit itt folytatnak!

A menekültügy forrón tartásával igyekszik ez a kormány hidegre tenni politikájának fogyatékosságait, bűneit! Drótkerítés már van, csak éppen menekült nincs.

Látványtervezett cselekedetekkel próbálják altatni a közvélemény éberségét!

Bármi megtörténhet, mondta a pávatáncos kisvasutas. A kérdés már csak az, hogy mikor és hogyan!

Szerző: Adorján György / gepnarancs.hu