h i r d e t é s

Kár a benzinért

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kár a benzinért

2021. április 22. - 06:53

Az Európai Bíróság már lassan egy éve megállapította, hogy a civiltörvény ellentétes az uniós jogelvekkel és szabályozással, most pedig ugyanezt a lex CEU kapcsán.

A CEU Bécsben - Forrás: CEU / Flickr

A civiltörvény, mint ismeretes, regisztrációhoz és büntetőadóhoz kötötte azoknak a civilszervezeteknek a működését, amelyek külföldről (is) kapnak/fogadnak el anyagi támogatást.
A Lex CEU pedig testre szabott rendelkezésekkel tette lehetetlenné a Közép-Európai Egyetem működését.
(Aztán, amikor e feltételeknek is eleget tettek, a törvényben előírt határidőig az Oktatási Hivatal egyszerűen nem foglalkozott az egyetem új akkreditációs kérelmével, így aztán az egyetem "sajnos nem felelt meg a törvény előírásainak".)

A civiltörvény hatályon kívül helyezését, a lex CEU megfelelő módosítását írta elő az Európai Bíróság.

Az elsőt Orbán nem kapkodta el. Most tűzik napirendre. A CEU-törvény módosításával együtt.

Orbán végül – várható volt – nyert. Isten malmai lassabban őrölnek, mint az Unió szervezetei. Eső után köpönyeg! Mire a bíróság kimondta a verdiktet, kész helyzet állt elő.

A civilszervezetek egy része befejezte itthoni működését, a többi is csak kínlódik.
A CEU Bécsbe költözött, és bár Magyarországon is megtartott hídfőket, ezek inkább csak a látszat kedvéért maradtak. Maga az egyetem nem itt működik.
Most pedig nyilvánosan is kijelentették, hogy Bécsben maradnak. "Nem tesszük ki magunkat egyetlen ember és rezsimje politikai szeszélyének!"
Megjegyzem, a "politikai szeszélynél" egy kicsit többről, egész pontosan valami egészen másról, sokkal többről van szó, de az ellenvetés, a félelem jogos.

Orbánnak, mint tudjuk, és mint az egész világ kezdi (igencsak lassan) megtanulni, nincsenek skrupulusai, nyilván valahogy, természetesen jogellenes módon újra elüldözné őket. Aztán kezdődne az egész elölről.
Hiszen jogállamban élünk!

Márpedig a jelek szerint Orbán büntetlenül, következmények nélkül tehet meg mindent, ami az eszébe jut. Legföljebb három év múlva azt mondják, hogy ejnye-bejnye! Sag schon! Kinyalhatják neki!

Addigra visszafordíthatatlanná válnak a manipulációi következményei!

Azért nem teljesen hiábavalóak ezek a nemzetközi (uniós) helyretételek! Dokumentált, cáfolhatatlan bizonyítékai (lesznek, lehetnek) majd egy büntetőbírósági eljárássorozatnak, melyben az Orbán-rendszer bűnösségét vizsgálják.

Egyelőre az ilyesmi azonban Orbánt nem zavarja!
Soros, a legújabb mantra szerint már a NATO-t is fel akarja használni a magyarok ellen. És lesz, aki elhiszi ezt a hajmeresztő badarságot is!

Ami pedig a lényeget illeti, a "szabad nyarunk lesz!", legyőzzük (immár sokadszor) a vírust, kissé sajátosan cseng (persze nem azok körében, akik Csodatévő Orbán e legújabb határidős verziójának is hisznek), ha összevetjük azzal, hogy a "veszélyhelyzeti rendkívüli felhatalmazás" őszig hatályban marad. Akkor minek?

A kérdés indokolt. Lenne. Ha fel lehetne tenni. Csakúgy, mint a 2015 óta folyamatosan fenntartott határőrizeti hisztérikus rendszer értelméről, melyhez migránsok nálunk nem szükségeltetnek.

De e kérdéseket nem lehet feltenni. Nincs kinek! Nekik majd a szavazatokat kell az orruk alá nyomni! Ha fölébred végre az ország népe.

Címkék: