h i r d e t é s

Kaptak egy pofont a hitelügynökök

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kaptak egy pofont a hitelügynökök

2016. március 22. - 12:54
0 komment

Hétfőtől jelzáloghiteleket már csak kétszázalékos jutalékért vihetnek a bankokhoz a hitelközvetítők - olvasható a Világgazdaságban.

Fotó: Europress / Napi.hu

A jutalék korlátozása mellett a fő érv az volt, hogy így olcsóbbá válthatnak a lakáshitelek. Korábban ugyanis a közvetítők 3-4 százalékos, sőt időnként még ennél is magasabb díjat kaptak a hitelintézetektől -írja a lap.

A nagyobb forgalmat lebonyolító hitelközvetítők kapták a legmagasabb jutalékot, így nekik jobban fáj majd a lépés, a kicsiket, amelyek már eddig is két százalék alatti jutalékot kaptak, ez az intézkedés alig érinti.

Egy tízmillió forintos hitelnél a közvetítői díj felezése nagyjából 200 ezer forintnyi megtakarítást eredményez a hitelfelvevőnek.

Mekkora érvágás lesz?

A közvetítői szakma ugyanakkor eléggé kétségbeesett, hiszen a bevételek feleződése, a nyereség teljes eltűnése a tét. Egy kevés engedményt kaptak ugyan, a bankok egy része ugyanis úgy döntött, a március 21-ig befogadott kérelmekre még a magasabb díjat fizeti ki akkor is, ha ezeket a hiteleket még nem folyósították.

A keresztértékesítés már eddig is működött a közvetítői piacon, ez fokozódhat. A közvetítők a jelzáloghitel mellett egyéb banki termékekre, például számlacsomagokra, hitelkártyákra beszélhetik rá a hozzájuk fordulókat. Emellett olyan konstrukciók, mint a lakás-takarékpénztár vagy - ha van a csoportnak biztosítója - a biztosítások is gyakrabban megjelenhettek a termékpalettán.

A hitelközvetítőket emellett az is vigasztalhatja, hogy gyorsan nő a piac, tavaly másfélszer annyi lakáshitelt helyeztek ki, mint 2014-ben, és az idén további élénkülést várnak a piaci szereplők.

 

napi.hu