h i r d e t é s

Júniusban találkozhat Trump és Putyin

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Júniusban találkozhat Trump és Putyin

2017. május 03. - 07:12

Újra szóba állt egymással Putyin és Trump. Telefonon egyeztettek, de úgy tűnik, összejön a személyes találkozó is nyáron.

Forrás: imgflip.com

Az amerikai és az orosz elnök egyetértett abban, hogy szervezzenek személyes találkozót a G20-csoport júliusi hamburgi csúcstalálkozóján – közölte kedd este a Kreml sajtószolgálata.

Putyin és Trump kedden telefonon beszélt egymással washingtoni idő szerint kora délután. Ez volt az első ismertté vált kapcsolatfelvétel közöttük a Szíria elleni amerikai robotrepülőgép-csapás óta.

"Vlagyimir Putyin és Donald Trump állást foglalt a telefonon történő kapcsolattartás folytatása, valamint amellett, hogy megszervezzék személyes találkozójukat a „nagy húszak” július 7-8-án megtartandó hamburgi csúcstalálkozójához kapcsolódóan" – írták a közleményben. Putyin és Trump eddig még nem találkozott.

A két elnök megvitatott egy sor aktuális kérdést. Például azt, hogy működjön együtt a két ország a nemzetközi porondon, a terrorizmus elleni harcban, különös tekintettel a szíriai válságra. Putyin és Trump megállapodott az orosz és az amerikai külügyminiszter közötti párbeszéd élénkítéséről a szíriai tűzszünet megerősítése és ellenőrizhetősége érdekében.

Putyin a Koreai-félszigeten kialakult veszélyes helyzettel kapcsolatban önmérsékletet és a feszültség csökkentését kérte. A két elnök a Kreml közleménye szerint megállapodott abban, hogy együttműködnek a probléma átfogó, diplomáciai úton történő rendezése érdekében.

A telefonbeszélgetésről a washingtoni fehér Ház is beszámolt, kiemelve: Donald Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök egyetértettek abban, hogy Szíriában "valamennyi félnek minden tőle telhetőt" meg kell tennie az erőszak beszüntetéséért.

Az elnökök megvitatták a biztonságos zónák kialakításának ügyét is, valamint azt, hogy Washington képviselőt küld a kazahsztáni Asztanába a szíriai tűzszünetről folyó tárgyalásokra.

Az orosz elnök kedden a német kancellárt fogadta Szocsiban, szerdán pedig ugyanott a szíriai rendezésről és a haditechnikai együttműködés kérdéseiről tárgyal majd Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. (MTI) / hvg.hu