h i r d e t é s

Július végén rendkívüli testületi ülés volt Esztergomban

Olvasási idő
7perc
Eddig olvastam
a- a+

Július végén rendkívüli testületi ülés volt Esztergomban

2017. augusztus 04. - 12:00

Rendkívüli képviselő-testületi ülését tartott 2017. július 31-én Esztergom Város Önkormányzata,melyen 17 napirendi pontot tárgyaltak meg Juhász István, Vígh László, Stámusz Andrea és Sztojka Lajos távollétében. 

Rendkívüli testületi ülés Esztergomban

Romanek Etelka polgármester az ülés közben csatlakozott, mivel felvidéki egyházközségek VII. nyári táborának résztvevőit köszöntötte államtitkárokkal a Bazilikánál.

Bánhidy László alpolgármester előbb a július 11-ei zárt ülésen hozott 594/2017-es számú döntésről tájékoztatott, mely a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, az un. TOP-os pályázatokkal kapcsolatos döntés volt(8 ’Igen’ és 1 ’Tartózkodással’ elfogadva) a hónap elején.

Havi lap a Zöld-Út kiadásában

Változtatott a képviselő-testület a napirendek sorrendjén, mert elsőként az Esztergom című - havonta megjelentett - újság kiadását szabályzó szerződést tárgyalták meg. 

A város lakosságát tájékoztató és informáló magazin finanszírozási keretét az év elején előbb a felére csökkentették az önkormányzat elfogadott költségvetésében.

2017. május 4-én pedig minden előzmény nélkül Dr. Alberti Péter, Sasvári Viktor, Dr. Szerencsés Gergely István, Erős Gábor, Eck András és Sztojka Lajos képviselők beterjesztették, hogy az Esztergom című havi lap kiadói joga és működtetése kerüljön át a Strigonium Zrt.-be. 

Az újság kiadásának átadását sem a polgármester, sem az alpolgármester nem támogatta a témával foglalkozó üléseken.Romanek Etelka a kiszervezés napirendre kerülésekor megkérdezte a beterjesztőket a szándékaikról. A polgármester afelől érdeklődött, hogy az előterjesztésnek mi volt a motivációja, miért is gondolták úgy, hogy a jövőben ez volna a helyesebb.

Elmondta, hogy az újság kiadásával kapcsolatban a költségvetés megszavazása már egy jelentős fedezet csökkenésteredményezett, holott az újságot nagyon sokan szeretik, hisz tizenkétezer háztartásba jut el. Hozzátette azt is, hogy nagyon sok rendezvényen mondják a beszélgetéseik soránaz esztergomi emberek, hogy az újsággal meg vannak elégedve.

Véleményezte azt is, hogy a nyomdai átfutási idő ellenére is gyorsan dolgoznak a lapszerkesztők, és tájékozottak is a város életében történő eseményekről, a testületettel és a hivatallal kapcsolatos információkról.

Rámutatott arra is, hogy több, mint két éve jól működtetik a lapkiadást, s feltette a kérdést, hogy mi vajon az indokoltsága annak, hogy ez ne így legyen a jövőben is?

Megkérdezte a beterjesztőktől azt is, hogy mi a motivációjuk, s mi volt a gondjuk a régi újsággal.

Emlékeztetett arra is, hogy alpolgármesterrel együtt kérdezték meg korábban, hogy mi a gondjuk a munkájukkal…

Egyértelmű választ várt arra is a testületi döntést elősegítve, hogy miért nem jó így az újság, s miért kell a Polgármesteri Kabinet kezéből kivenni a lapkiadást?

A nem egyeztetett előterjesztést valamilyen formában indokolniuk kellett az előterjesztőknek is, ezért a nyílt ülésen dr. Szerencsés Gergely képviselő azt felelte, hogy ők is nagyon szeretik az újságot, s örömmel fogadják, amikor megérkezik.

A lapkiszervezés kapcsán pedig úgy fogalmazott, hogy nem megszüntetni akarják, hanem még jobbá, még hatékonyabbá tenni a Strigonium Zrt.-n keresztül, s még jobbanfejleszteni is akarják.

A (személyi) kapacitásokkal nem rendelkező városi cégekhez történő újságkiszervezés, a „rugalmasabb” működtetés hallatán ajegyző„Kinek rugalmasabb?”megjegyzést vetette fel a beterjesztőknek.

Dr. Endre Szabolcs már a szakbizottsági ülésen megkérdezte az érintett bizottsági tagokat, hogy vajon megtisztelték-e Polgármestert legalább azzal, hogy előzetesen vele is egyeztettek aszándékukról?

A jegyző leszögezte, hogyha a Polgármester alól ki kívánják szervezni a városi médiát, az önkormányzat hivatalos lapját, akkor talán illő lett volna őt is, mint az önkormányzat hivatalos képviselőjét értesíteni erről.

A nyáron történt viták után a havilap megjelentetése az önkormányzat in-house Kft.-jéhez került át a július 31-i döntéssel. Az újságkészítő Kft. közismerten a Strigonium Zrt. holding része.

A nyomtatott újság kiadást az önkormányzat és a Zöld-Út Kft. között fennálló közszolgáltatási szerződés keretén belül végezheti a jövőben az új tevékenységi körrel kibővített cég. A kiszervezett lapkiadást költségvetési átcsoportosításból finanszírozza az önkormányzat.

A Zöld-Út Kft. bruttó 3,2 millió forintra becsülte egy-egy lapszám havi megjelentetési költségét az új rendszerben,miközben ez a hivatal kiadásában 1,2 millió forintba került csak havonta eddig! A megbízott cég ügyvezetője, Nagy Attila elmondta, hogy 1-2 hónapon belül lesz csak tényleges rálátásuk a valós költségekre és a pontos számok ismeretében újratárgyalható lesz a következő rendes ülésen a megállapodás. Képviselői módosítói indítvánnyal elfogadva végül a jelenlegi költségekkel adhatja ki az újságot a Zöld-Út Kft.

Területeladás több lépésben

Közutat nem lehet forgalomképessé minősíteni, emiatt újra kellett tárgyalni kettő korábbi határozatot is. A Bánomi útról nyíló, 465 m2 alapterületű,kivett közút megnevezésű ingatlan értékesítését és az ezzel kapcsolatos eljárásokat több lépcsőben végzik el.

Hasonlóan 10 ’Igen’ egyhangú szavazattal fogadták el az Esztergom-Szamárhegyen található 110 m2 alapterületű, kivett közút megnevezésű ingatlan értékesítéséről és az ezzel kapcsolatos eljárásokról szóló döntéseket.

Bérleti szerződéseka város javára

2022. július 9-éig bérelheti kedvezményesen a Pór A. tér 1. sz. alatti, 85,96 négyzetméteres ingatlant a közfeladatokat ellátó Esztergomi Köztisztasági Kft. a várostól.

Mégis lesz Nyitott Tanulási Központ Esztergomban, mert 2019. október 31-ig a Városháza földszintjén bérelhet 53 négyzetmétert a „Szövetség az életen át tartó tanulásért” szervezet. Az ingyenes, differenciált oktatást nyújtó szövetség modern oktatástechnikai eszközökkel szereli fel a belvárosi ingatlant egy nyertes GINOP-os pályázatból.

Inkubátorház a Simor J. utcában

Újra napirendre került az Inkubátorházak fejlesztési pályázata és a megállapodás aVárosi Gazdakör Egyesületépületének a használatáról. Értékbecslést fog végeztetni a Simor János u. 63. sz. alatti ingatlannál a város, hogy egy esetleges jövőbeli kivásárláskor az ingatlan pályázat előtti értéke legyen a kiindulópont. Maximális 400 millió forint támogatási összeg nyerhető el az Inkubátorházak fejlesztési pályázatán. Az esztergomi Gazdakör ingyenesen adja át az önkormányzatának a Simor János u. 63. sz. alatti ingatlan 51%-os tulajdoni hányadát egy ajándékozási szerződéssel. Egy TOP-os állami pályázattal kezdő vállalkozásoknak nyújt lehetőséget önkormányzati épületek modernizációjára, inkubátorházzá fejlesztésére az állam.

Vár és Meggyfás utca fejlesztése

Költségvetési átcsoportosításokat végzett el a képviselő-testület, hogy újabb útfelújításokra legyen fedezett. A Szent István téri kivitelezéshez csatlakozva 83 méteren újulhat meg a Vár utca, illetve a Dobozi és Vár utcák kereszteződése.A volt Balassa iskola környékén 26,8 millió forintból végez el pótmunkákat a Strabag.

Idén tervezik a 11-es főút és a Meggyfás utca közötti 775 méteres útszakasz szilárd burkolását. Szétválasztották a Csenkei út és környezetének felújítását érintő 400 milliós költségvetési sort az 1818/2016. számú kormányhatározatban szereplő 150 millió forintnyi kapacitásnövelést, felújítást hozó „A” jelű sorra. A szilárd burkolattal történő kiépítés pedig a fenti szakaszon, illetve a Völgy utcában már a „B” jelű, 250 millió forintos költségvetési sorhoz tartozik.

Alapítványi támogatások

A Boldog Ceferino Alapítvány nyári táborában, a Simor J. utcai szegényházban 100-135 gyermekvehet részt augusztus 16-20. között. Az alapítvány 200 ezer forintos programtámogatását egyhangúlag fogadta el a testület. 

Az Esztergom-kertvárosi Kábeltelevízió Alapítvány támogatási kérelmét is hasonlóan 10 ’Igen’ vokssal szavaztameg az önkormányzat. A városrészi televíziós stúdiót működtető Alapítvány 1,5 millió forintostámogatást kapott az önkormányzattól. Az SKTV 25 éve készít műsorokat a 6500 fős Kertvárosról, s jelenleg is együttműködnek a Féja Géza Közösségi Házzal.

Kifizették a Vaskapui munkát

21,7 millióba került a Vaskapui út felújítása, melynek elszámolását most zárta le a város. Az önkormányzat elismerte az elvégzett felújítási munkálatok után járó ellenértéket és az írásbeli megrendelés hiánya ellenére a kifizetést jóváhagyták. Ezzel lezárultak a szóbeli kötelezettségvállalások alapján létrejött kötelezettségvállalások jogi helyzetének rendezéséről folytatott viták.

600 milliós árvízkapu

Sürgősséggel került - Eck András indítványként - ismét napirendre az árvízvédelmi gáttal és árvízkapus műtárgyakkal kapcsolatos korábbi döntés. Az államiárvízvédelmi beruházás részeként a Kossuth hídnál terveztek egy árvízvédelmi zsilipkaput a Kis-Duna-ágra. A felső szakaszon, a Szentlélek patak feletti részen egy szűkebb áteresztőnyíláson keresztül lenne biztosítva az átfolyatás a tervek szerint. A szakbizottságban a várost képviselő főépítész ismét megerősítette ezen a testületi ülésen is, hogy sem az esztétikusabb mobilgátat, sem a Kis-Duna mederkotrását nem vállalja be az ÉDUVIZIG a megterveztetett árvízvédelmi beruházásban.

A testület 9 ’Igen’ és 1 ’Nem’ vokssal úgy döntött, hogy a 2018/2019-es költségvetés terhére 600 millió forint legyen betervezve a szegmens táblás árvízkapu kialakítására, hogy még a nagyobb csónakok is tudjanak közlekedni a Kis-Duna ág Szentlélek patak felölivégénél is. Az árvízvédelmi téma jelentőségemiattRomanek Etelka polgármester lakossági fórumot tervez összehívni.