h i r d e t é s

Juhász Péter próbálja menteni a menthetőt Feket-Győr Andrással szemben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Juhász Péter próbálja menteni a menthetőt Feket-Győr Andrással szemben

2017. november 03. - 06:20

Ennyit a kormányváltásról, az összefogásról. A kispáértoknak sem szól a választás másról, mint az "előre nyalunk, hátra taposunk"-ról. 

Juhász Péter rendesen kiakadt, miután megtudta, hogy a Momentum ellene indítja Fekete-Győr Andrást. - írja a MagyarNarancs

Ezért délután nyílt levélben kéri a párt elnökét, hogy üljenek le beszélni arról, mi értelme van egymás ellen indulniuk, valamint hogy ismertesse a párt, pontosan hogyan akarja így leváltani a Fideszt, és merre tart a stratégiájuk.

„A budapesti 1. választókerület lakóinak is jár a lehetőség, hogy egy új politikai generációra, a rendszerváltás befejezésére, a baloldal-jobboldal ellentétének meghaladására szavazzanak” – indokolja az egyeztetés fontosságát az Együtt elnöke.

Ő ugyan elfogadja, hogy más koncepció alapján állítanak jelölteket, csak félő, hogy ez így kontraproduktív lesz: „Elfogadom azt is, hogy a Momentum nem a választási matematika alapján dönti el, hol indít jelöltet, azonban a választások kimenetelét a választási matematika nevű tudományág alapján lehet megbecsülni. Érdemes számolni vele, ha politikával foglalkozol és nem ezotériával. Ezért tartom fontosnak, hogy ismerhessék meg mindkettőnk álláspontját a kérdésben.”

A Momentum egyelőre nem reagált a felhívásra, Juhász Péter teljes levele elolvasható itt: