h i r d e t é s

Járványügyi nyilatkozataival szembesítették távollétében Orbánt

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Járványügyi nyilatkozataival szembesítették távollétében Orbánt

2020. november 02. - 15:19

Burány Sándor, a Párbeszéd képviselője szerint sem a betegek meggyógyításáról, sem a munkahelyek megőrzéséről tett korábbi kormányfői kijelentések nem állták ki az idő próbáját.

A kép illusztráció! - Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Burány Sándor a Pérbeszéd frakció nevében napirend előtti felszólalásában felidézte, hogy Orbán Viktor még a nyár elején azt ígérte, ahány munkahely megszűnik, annyit teremtenek, ezt az ígéretet pedig szeptember elején megerősítette. A kormányfő másik emlékezetes mondása az volt, hogy „mindenkit meg fogunk gyógyítani”. Ehhez képest a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint minimum ötvenezer fővel több a munkanélküli, mint egy éve volt, de más statisztika szerint százezer ez a szám. Az egyre növekvő halálozási statisztikák tragikusan mutatják, hogy Orbán Viktor második állítása sem jött be, az elmúlt 14 napra vetítve csak Csehországban és Belgiumban nagyobb a százezer főre jutó halálozások száma – mondta a képviselő. Dömötör Csaba államtitkár válaszában a szokásos kormányzati kommunikációs klisét használta, amikor azt mondta, aki a járványügyi helyzetet kritizálja, az valójában az orvosokat, nővéreket bírálja, majd a járvány teljes időtartamára vonatkozó statisztikákat idézve dicsérte a kormány stratégiáját és azzal vádolta az ellenzéket, hogy nem támogatta a kormány intézkedéseit.

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője szintén a járványról beszélt és visszautasította az ellenzék nevében, hogy bárki is a védekezésben résztvevőket támadná, amikor a kormányt bírálja. Majd arról beszélt, nem értik az emberek, hogy egy a tavaszihoz képest sokkal súlyosabb helyzetben sokkal enyhébb intézkedésekkel védekeznek. Ezután Jakab Ferenc virológust idézte, aki szintén érthetetlennek nevezte a kormány védekezési stratégiáját. Eljutott oda a kormány, hogy elfogadja ezeknek a szakembereknek a jelzéseit? – tette fel a kérdést, hozzátéve, arra is kíváncsiak, mikor módosítják a költségvetést úgy, hogy a korábban az ellenzék által is támogatott egészségügyi béremelések fedezete meglegyen. Fülöp Attila pénzügyi államtitkár erre azt válaszolta, a kormány a nemzeti konzultáció alapján hozza meg döntéseit.

Vadai Ágnes, a DK képviselője felszólalásában az Európai Parlament legutóbbi határozatát idézte, amely szerinte az összeurópai minimálbér megteremtése felé tett első lépés lenne. (Ez egy jelentés valójában, amely az egyes uniós tagállamokban az EP által kívánatosnak tartott minimálbérszintről szól és – egyelőre – nem tartalmaz kötelező elemeket.) A Fidesz EP-képviselői azonban ezt nem támogatták – tette hozzá Vadai Ágnes. Dömötör Csaba válaszában azt mondta, a kormány folyamatosan emeli a béreket és az elmúlt években csökkent a munkanélküliség is, a minimálbért pedig megduplázták. Dömötör Csaba szerint az Európai Bizottság tételesen kinyilvánította, hogy nem terveznek egységes európai minimálbért.

Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke a kormánytagok nyári adriai luxusjachtozását felidézve vádolta urizálással és képmutatással a kormányt. – Az nem védekezés, hogy azt mondják, az egyéni védekezésre építünk, mindenki viseljen maszkot! – mondta. Szerinte az a kormány, amelyik ezt teszi, tehetetlen és alkalmatlan. Eközben sokan azért mennek betegen is dolgozni, mert a 60 százalékos táppénz nagyon súlyosan érintené őket anyagilag. Ezért az MSZP tömeges szűrést és 100 százalékos táppénzt követel. Fülöp Attila válaszában az MSZP által bezárt egészségügyi intézményeket sorolt fel, majd ismét arról beszélt, összességében még mindig az EU-átlagnál jóval kevesebb a járványban elhunytak száma., az MSZP társelnöke a kormánytagok nyári adriai luxusjachtozását felidézve vádolta urizálással és képmutatással a kormányt. – Az nem védekezés, hogy azt mondják, az egyéni védekezésre építünk, mindenki viseljen maszkot! – mondta. Szerinte az a kormány, amelyik ezt teszi, tehetetlen és alkalmatlan. Eközben sokan azért mennek betegen is dolgozni, mert a 60 százalékos táppénz nagyon súlyosan érintené őket anyagilag. Ezért az MSZP tömeges szűrést és 100 százalékos táppénzt követel. Fülöp Attila válaszában az MSZP által bezárt egészségügyi intézményeket sorolt fel, majd ismét arról beszélt, összességében még mindig az EU-átlagnál jóval kevesebb a járványban elhunytak száma.

A múlt heti akciója miatt (egy zsák krumplit akart Orbán Viktornak átadni a képviselő az ülésteremben) 4,4 millió forintra büntetett Jakab Péter Jobbik-elnök arról beszélt, a kormány szándékosan tartja szegénységben az embereket és azzal vádolta Kövér Lászlót és Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezetőt, hogy „büdös bunkónak” nevezte őt. Jakab szerint az is szimbolikus, hogy a házelnök éppen október 23-án büntette őt meg. Kövér László a felszólalás után fegyelmezettségre intette a kormánypárti képviselőket, mondván, „ne dőljenek be a provokációnak”. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára szintén provokatőrnek nevezte Jakabot és azt kérte tőle, hogy – mivel ez a munkahelye – viselkedjen normálisan az Országgyűlésben.

Simicskó István (KDNP) szerint a baloldali városok vezetése csak hátráltatja a vírus elleni védekezést, Miskolcon például most emelték meg az önkormányzati lakások lakbérét. Schanda Tamás, az Információs és Technológiai Minisztérium államtitkára szintén a szokásos kormányzati kommunikációs panelekkel beszélt a baloldal megszorító intézkedéseiről és arról, hogy az ellenzék a járványügyi intézkedéseket sem segíti – válaszát Kövér László lekeverte arra hivatkozva, hogy lejárt az idő.

Kósa Lajos a Fidesz részéről szintén arról beszélt, hogy a baloldalra nem lehet a bajban számítani. Zsigó Róbert családokért felelős parlamenti államtitkár válaszában a kormány intézkedéseit dicsérte.

Farkas Felix roma nemzetiségi szószóló arról beszélt, bár a magyarországi kisebbségek minden létező joggal rendelkeznek, de az ellenzék cigányellenes kijelentései felháborítják és megfélemlítik őket, majd gratulált a szerencsi időközi választáson mandátumot nyert fideszes Koncz Zsófiának (aki egyébként ma teszi le képviselői esküjét), és dicsérte a kormányt. (nepszava.hu)