h i r d e t é s

Jakab Ferenc elmondta véleményét a Pfizer és az AstraZeneca vakcinájáról

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Jakab Ferenc elmondta véleményét a Pfizer és az AstraZeneca vakcinájáról

2021. április 17. - 11:44

A szakember a Virológia Pécs Facebook-oldalán írt egy tanulmányról, amely a két oltóanyagot vizsgálta.

Jakab Ferenc - Screenshot: Facebook/@drconstantintamas

Olyan, 80 év feletti személyeket vizsgáltak, akik megkapták a Pfizer vagy az AstraZeneca vakcina első oltását.

Jakab szerint többek között azt találták, hogy a Pfizer esetében 93%, míg az AstraZeneca oltásnál 87%-ban alakult ki antitest válasz a tüske fehérje ellen. Ehhez nagyon hasonlóan a sejtes immunválaszban is emelkedést tapasztaltak; az oltottak 12%-ában és 31%-ában mutatkozott változás, ez az AstraZeneca esetében volt magasabb. A virológus azt is hozzátette, hogy annál a 8 személynél, akik korábban már átestek a fertőzésen, az oltásra adott immunválasz még magasabb volt.

Jakab Ferenc a következőt vonja le ezekből: „Az idősebb emberek esetében mind a Pfizer, mind pedig az AstraZeneca oltás jelentős antitest szint emelkedést eredményezett már az első oltás után is! Ezzel párhuzamosan a sejtes immunválasz is megjelent, amely az AstraZeneca oltás esetében erősebb volt!” 

Ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a második oltás is elengedhetetlen a védelem kialakulásának érdekében. (atv.hu)