h i r d e t é s

Izgattyán György

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Izgattyán György

2021. november 25. - 11:02

Gattyán nevű különc milliárdos izgatja a kedélyeket.

Ez a rejtélyes ember, aki, hírlik, pénzzel támogatta Schiffert (LMP), aztán Fekete-Győrt (Momentum), ha igaz, mindkét húzással nagy szolgálatot téve Orbánnak, később megpróbált összeterelni bizonyos volt MDF- és Fidesz katonákat (Bod Pétertől Pálinkásig).

Most bejelentette, hogy elindul 2022-ben a választáson. Fizetett hirdetésben keres képviselő-jelölteket a százhat egyéni választókörzetbe.

Hírlik az is, hogy megpróbálta becserkészni Márki-Zayt is, de ennek nem kellett a pénze fejében a befolyása. Viszont nem nyughat.

Mindenesetre megint Orbánnak tesz szívességet.
Biztos megéri! Békén hagyják, holott nem tagja a hivatalos Orbán-elitnek.
Mi ez? Pártfeladat titkos ügynöknek?

Orbánnak meg minden segítség jól jön.

Most éppen elhajtották Brüsszelben, ahová pénzért ment kuncsorogni.
A járvány miatt nem állnak le a jogállamisági vizsgálattal. Addig pedig befagyasztva a helyreállítási alapok ügye.

Az Európai Unió Bírósága megint leintette Varga Juditot és ezúttal a Kúriát is: a magyar bírák fordulhatnak uniós jogértelmezési kérdésben Luxemburghoz!
Egy szempontból mindegy. Vasvári Csabát, a bírót, aki skandalumot okozott, már régen a pálya elhagyására kényszerítették.

Orbán hiába szónokol arról, hogy háromszor is kétharmadot kapott, és ez "nem lehet véletlen, ez jelent valamit!"
Hát annyit igen, hogy csalással, megfélemlítéssel, megvesztegetéssel, csalárd választójogi rendszerrel, mocskos, karaktergyilkos lejárató kampánnyal, rágalmakkal, hazudozással, kézben tartott médiával tényleg lehet kétharmadot szerezni. 48%-kal is.

Orbán mellesleg most, a fű alatt megint meghosszabbította a járvány miatti veszélyhelyzeti kormányzást (aminek egyébként semmi jelentősége: a 133 bátor ember bármikor készséggel áll rendelkezésre).
Viszont korlátozni lehet a tömegmegmozdulásokat, tüntetéseket, nagygyűléseket.

Most nem lacafacázott: minek háromhavonta eljátszani a cirkuszt? Egyenesen 2022 június végéig hosszabbított.

Amibe beleesnek a választások is. Hát persze! Az alacsony részvétel az érdeke: a saját hívei úgyis elmennek, a nem, vagy nehezen mozduló, most esetleg az ellenzék által aktivitásra ösztönzött billegő szavazók viszont, ha nehézségeket gördítenek eléjük, inkább otthon maradnak.

Ámbár Orbán szerint "olyan arányban vezetnek" (hiába, na: a Nézőpont mindig méri és megmondja, amit hallani és közkinccsé tenni akarnak), "hogy az már veszélyes".
Különben is, tette hozzá váratlan fordulattal, "a kommunisták mindig kifogynak mások pénzéből!"

(Na, mármost! Orbán ugyan besúgója volt Kádárnak, de kommunistának azért nem nevezném! Messze nem! Ellenkezőleg!
Kommunista Ságvári Endre volt. Meg Schönherz Zoltán. Meg Pataky István. Meg még jó néhányan mások. Nem Orbán fajtájából!
Tehát akkor nem saját magáról beszélt!)

Meg aztán, ha valamiért tavasszal mégis nagyon borúlátóan ítélné meg a helyzetet, a választást el is lehet napolni. Addig pedig maradna ügyvezető miniszterelnök. Veszélyhelyzeti felhatalmazással.
Na? Alkotmányjogászok?

A hosszú veszélyhelyzeti kormányzás egyébként nem szokatlan, dél-amerikai junták mellett Orbán ezzel a tíz hónappal messze jár saját világcsúcsától is: a migráns veszélyre hivatkozó vészhelyzeti kormányzás 2015 szeptembere óta folyamatosan érvényben van.

Migránsok se kellenek hozzá. Nincsenek is.