h i r d e t é s

Itt változtak a sebességhatárok

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Itt változtak a sebességhatárok

2020. november 25. - 09:58

 

Összesen 23 útszakaszon csökkent a megengedett maximális sebesség idén, eközben mindössze 4 helyen növekedett, de további változások várhatók az év végéig. 

A kép illusztráció! - Forrás: France Bleu

A Magyar Közút napi szinten vizsgálja a hazai utakat, a balesetek száma és a gyatra útminőség miatt is lassíthatja a forgalmat, ugyanakkor arra is találtunk példát, hogy a rendőrség kérte: emelkedjen egy úton a sebességhatár.

Számos különféle ok miatt változnak a sebességhatárok az ország útjain, szinte heti szinten. 2020-ban eddig 27 különböző szakaszon módosította a járművek maximálisan engedett tempóját a Magyar Közút Zrt. (MK) – derül ki a Vezess által kikért adatokból. A beavatkozások lokális jellegűek, az érintett szakaszok hosszúsága igen eltérő, akadnak köztük ideiglenes módosítások is.

A változtatásokat jellemzően nem a kötelező forgalmirend-felülvizsgálataik eredményezik, hanem főként üzemeltetési tapasztalatok, illetve lakossági és önkormányzati kezdeményezések, de találni köztük rendőrségit is.

Melyik utakon csökkent a sebességhatár?

A 27 változásból 23 alkalommal lejjebb vitték a tempót, ezeket megyék szerint közöljük, hogy mindenki könnyebben böngészhessen az általa használt országrészek között. Mindegyiknél kértünk magyarázatot a változtatásra, ahol tudjuk, a módosítás okát is feltüntetjük.

Baranya

  • A 6-os főút bal oldalán a 201-es kilométer-szelvénynél (ksz) 70 km/óráról 50-re csökkentették a sebességet. „Pécs belterületi, bevásárló központok mellett elhaladó szakaszán a közlekedésbiztonság növelése miatt szüntették meg az emelt sebességű szakaszt a városközpont irányába” – írja az MK.
  • 57-es főút – M6 autópálya csomópontjánál 7-8 ksz-ek között 70 km/óra helyett 60 lett a maximálisan engedett sebesség a biztonság növelése miatt.
  • 57-es főút 41-es ksz-nél 70 km/óra az érvényes szabály. Új, jelzőlámpával szabályozott kerékpárút átvezetés létesült a pécsi elkerülő út külterületi szakaszán.

Bács-Kiskun

  • 5-ös főút 63-as ksz-ben lévő, a Felsőlajosi állatkerthez, illetve a Márka üdítőgyárhoz vezető út csomópontja előtt, mindkét irányból 100-100 méterre ideiglenesen, a csomópont esetleges megépüléséig 60 km/órás sebességkorlátozás él.
  • 44-es főút 30-as ksz-ben lévő vasúti átjáróban ideiglenes sebességkorlátozást vezettek be, ami 60 km/óra. A MÁV Zrt. kérte a vasúti átjáróban, annak leromlott állapota miatt a szintbeni keresztezés gumi elemeinek cseréléséig, és az átjáró vágányszabályozásáig.
  • 451-es másodrendű főút 9-es ksz-ben lévő vasúti átjáróban 30 km/órás ideiglenes sebességkorlátozás él. Szintén a MÁV kérte a vasúti átjáróban, annak leromlott állapota miatt a 30 km/óra ideiglenes bevezetését a szintbeni keresztezés aszfalt burkolatának javításáig.

Csongrád-Csanád

  • 45-ös főút Szentest elkerülő szakaszán, az Ipartelepi és Szarvasi úton volt forgalmi rend felülvizsgálat, emiatt megváltozott a korábbi rend. Az Ipartelepi szakaszon a lakott terület kezdete/vége táblák új szelvénybe, a 45 sz. főút 27+687 ksz-ből a 25+720 ksz-be – a Hadzsy János úti csomóponthoz – lettek áthelyezésre. A táblák korábbi helyétől 70 km/óra, majd 90 km/óra a sebességkorlátozás. A Szarvasi úton a Nagyhegyi szakaszon a 45-ös főút a 23+130 ksz-től a 22+297 ksz-ig  a korábbi lakott területen kívüli szabályzás helyett 70 km/órás korlátozás érvényes. A változtatások során figyelembe vették a környezet beépítettséget, közvilágítást, lakossági, települési igényeket.
  • A Megyei Rendőrfőkapitányság kezdeményezésére egy balesetet követően az 55-ös főúton a forgalmi rend felülvizsgálat után változtattak. Domaszék bevezető és kihajtó szakaszán az 55-ös főúton a Kertész és Klebelsberg Kunó utcák térségében 60 km/óra korlátozást vezettek be. Az új szabályozásban Szeged irányából a Deák Ferenc utcai csomópont is érintett. Az új forgalmi rend szeptember óta érvényes. Információink szerint a rendőrség mindkét esetben ellenőrzési pontot akar telepíteni az új forgalmi rend ellenőrzése miatt.

Fejér

  • A 7-es főúton az Őrház utca 53-as ksz-ben mindkét oldalon 60 km/óra az új csúcssebesség, ami a már meglévő sebességkorlátozott szakasz bővítése. Gárdony önkormányzata kérte, mivel a városgazdálkodási vállalata az ügyfélszolgálattal együtt ide költözött. (Az Őrház utca és a 7-es főút kereszteződése egyszerű útcsatlakozás, lakott területen kívül.)
  • 811-es főút 7-es ksz-ben lévő vasúti átjáró burkolatának tönkremenetele miatt 60 km/órás sebességkorlátozást vezettek be.

Hajdú-Bihar

  • 33-as főút, 72-74 ksz-nél, Hortobágy település térségében kiterjesztették egy autóbusz öböl környezetére a már érvényes 70 km/órát.

Heves

  • A 3-as főúton az M25 autóút idén átadott csomópontjának környezetében 70 km/órát vezettek be az építési engedély alapján, közlekedésbiztonsági szempontok miatt.
  • A 33-as főúton az M3 autóút csomópontjának környezetében szintén 70 km/óra az új csúcs közlekedés biztonsági okokból. Az elsőbbség meg nem adásából eredő balesetek kockázatának csökkentése érdekében veszélyt jelző táblával együtt kerültek ki a sebességkorlátozást jelző táblák).

Komárom-Esztergom

  • 11-es főút 61-es ksz mindkét oldalán 70 km/óra egyedi, önkormányzati megkeresés alapján.
  • 11-es főút 62-es ksz jobb oldal 70 km/h sebességkorlátozás, szintúgy önkormányzati kérésére.
  • Kicsit arrébb ugyanaz, ugyanabból az okból: a 11-es főút 63-as ksz mindkét oldalán 70 km/óra az új csúcstempó.

Pest

  • A 2-es főúton, a Vác utáni kanyargós emelkedőn kikerült több 70-es tábla az út vonalvezetése, valamint az utóbbi időben előfordult balesetek, és Vác-Nyulas településrész fejlődése miatt.

 

Somogy

 

  • A 68-as főút és a 6707-es összekötő út külterületi csomópontjába kikerültek a 60-as táblák mellett az Előzni tilos táblák is, ráadásul fluoreszkáló neonsárga színben, plusz az Egyéb veszély, és a Veszélyes útkanyarulat jelzés is. Emellett a 6707-esre sárga, lassító harántcsíkokat festettek.

Vas

  • A 87-es másodrendű főút Kám-Szombathely-Kőszeg résznél kiterjesztették a lakott területet a 45-ös ksz-nél. Ezen szakaszon korábban nem létezett sebességkorlátozás. A sáv sebességszabályozása módosult a korábbi 70 km/óra helyett 50 km/re mindkét oldalon. A korlátozást az országos közút melletti ipari, kereskedelmi célt szolgáló ingatlanok biztonságos kiszolgálása indokolta.
  • Szintén 70-ről 50 km/órára csökkent a megengedett tempó a 87-esen Kám-Szombathely-Kőszeg résznél a 48-as ksz-nél, ugyanabból az okból.

Veszprém

  • A 710-es főút 0–12 ksz-ek közötti szakaszán a korábban megengedett 110 km/órát „az emelt sebességű útszakaszok egységesítése miatt” 100 km/órára csökkentették.

Zala

  • A 74-es főúton Egervár lakott területi szakaszán meglévő 40 km/órás sebességkorlátozás hatálya lett kiterjesztve plusz 200 méterrel. „Alapvetően nem új sebességhatár szabályozásnak tekinthető, egy útcsatlakozás feloldó hatása miatt a kívánt szakaszra nem terjedt ki a tábla hatálya” – írja az MK.

Amint látjuk, a MÁV-tól a rendőrségen át a helyi önkormányzatokig számos különböző kérés vagy ok miatt kerülnek ki új táblák az utak szélére. A mögöttes szándék a legtöbb helyen szinte mindig ugyanaz: a lassabb járműforgalmat biztonságosabbnak tekintik.

vezess.hu


 

Kommentek

h i r d e t é s