fbpx Itt a piros, hol a piros? | CIVILHETES

h i r d e t é s

Itt a piros, hol a piros?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Itt a piros, hol a piros?

2021. augusztus 01. - 11:13

 

E vásárterek forgatagában, sötét sikátorok mélyén bonyolított primitív szélhámossághoz hasonló rossz orbánista vicc az, hogy Cser Ágnes szakszervezeti vezető lehet.

Cser Ágnes - korábbi felvétel - Forrás: Illyés Tibor/MTI

Cser Ágnes, más nemzeti, vagy egyéb öntudatukra ébredő árulókhoz, Szili Katalinhoz, Lévai Katalinhoz, Móricz Eszterhez és – tessék kapaszkodni! – a neonáci Morvai Krisztinához hasonlatosan (mind az MSZP politikusai, szakpolitikusai voltak) balról indult.

Hiszen 1996-ban, a Horn-kormány idején lett az OEP vezetője.
(E pozícióját az első Orbán-kormánynak a TB önkormányzatok önállóságát felszámoló döntéséig, 1997. júliusáig tartotta meg).

Cser Ágnest Orbán azzal kárpótolta, hogy jól javadalmazott szakszervezeti vezetőt fabrikált belőle. A saját hasznára is! Hiszen Cser Ágnes nem más, mint Orbán hű katonája.

Az őt végül szakszervezeti vezetőnek választó kongresszus dulakodásba fulladt, miután a jelöltként indulni kívánó ellenfelét nem engedték be.

Cser Ágnes, mint szakszervezeti vezető azóta is Orbán szekerét tolja.
A vizes VB idején az azzal kapcsolatban kialakult polémiához hozzászólva, hogy a százmilliárd forinttal meghajított Bp. 2017. Nonprofit Kft. ápolókat toboroz önkéntes munkatársnak, vagyis díjazás nélkül, olyan nagyszerű dolgokat ejtett ki a száján, mint, hogy "na most, ha valaki ezen fanyalog, annak azt tudom mondani (felviszi a hangsúlyt), hogy akkor egy olyan országba kell születnie, ahol a nemzetgazdasági jövedelem lehetővé teszi az ötszörös, tízszeres jövedelmet!"

A műsorban egyébként csak az egészségügyi dolgozók munkakörülményeiről kérdezték, ehelyett, a fenti kirohanása mellett – melyet aztán máskor is megismételt – köszönetet mondott Áder Jánosnak a CEU törvény aláírásáért.

(A Bp. 2017. Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója volt Mager Andrea miniszternek többek közt a pénz jó részét elsikkasztó, nemzetközi körözés alatt álló volt férje.)

Cser egy jutasi őrmester stílusában még a pedagógusokat is rendre utasította, amiért tünteni merészelnek, "holott az Orbán-kormány tisztességes megélhetést és életpálya-modellt adott nekik." Hát legalább valaki így látja!

Cser Ágnes nagyjából hasonló hozzáállással képviseli az egészségügyben dolgozókat a megválasztása óta, és a járvány idején is.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara tegnap megtartott tüntetésén is részt kívánt venni, és – előzetes eligazító közleménye szerint – elmondani, hogy a Kamara ne ugráljon, ne akarjon szakszervezet játszani, a tüntetés csak politikai megrendelésre készülő hiszti, ezért senki ne menjen a Hősök terére!

Mellé, egy 2015-ös ügyet ürügyként felmelegítve mocskolt mindenkit, akit ért, még Sándor Máriát is.
Azon a megmozduláson csaknem leszedték az emelvényről a jelenlévőket kifejezetten hergelő, az ellenfeleit besörözött krampácsolóknak tituláló nőszemélyt.

Ezért most a Kamara részéről felkérték a Nacsast, hogy saját érdekében ne jelenjen meg a tüntetésen. Az általa vezetett szakszervezet dolgozóinak tüntetésén!

Jó, mi? Ilyen is csak Magyarországon fordul elő!

Hát nem olyan sötét ügy ennek a nőnek az érdekképviseleti szereplése, mint a hírhedt fostzogatósdi?

Már csak egy kérdés maradt: miért nem próbálják meg leváltani?

Címkék: 

 

Kommentek

h i r d e t é s