h i r d e t é s

Ismét cáfolja Brüsszel a Fideszt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ismét cáfolja Brüsszel a Fideszt

2022. január 26. - 07:41

Egy hét alatt kiderült, hogy "nem is úgy van".

Varga Judit és Győri Enikő fideszes EP-képviselő

Hatalmas szenzációként, leleplezésként és brüsszeli beismerésként adták hírül fideszes politikusok, majd a kormánypárti sajtó, hogy az Európai Bizottság beismerte: a gyermekvédelminek nevezett törvény miatt tartják vissza a Magyarországot megillető több mint 2500 milliárd forintos helyreállítási forrásokat. Egy hét elteltével kiderült, hogy szó sincs semmiféle fordulatról, a brüsszeli testület továbbra is a magyarországi korrupciós helyzet miatt aggódik.

Az ügy onnan indult, hogy múlt héten kedden Paolo Gentiloni, az Európai Bizottság gazdaságpolitikáért felelős olasz tagja (képünkön) az uniós pénzügyminiszterek ülésén azt mondta, hogy az oktatási diszkrimináció miatt nem javasolják a magyar helyreállítási terv elfogadását. Ezt azonnal úgy értelmezték fideszes körökben, hogy a gyermekvédelminek nevezett törvényről van szó. A magyar kormány tulajdonképpen kezdetektől ezt állítja, csak éppen eddig mindig megcáfolták. Most is ez történt.

Győri Enikő fideszes EP-képviselő mindenesetre közleményt adott ki múlt héten szerdán: “Kibújt a szög a zsákból!” címmel. Ebben többek között ezt írta: „Gentiloni azt rótta Magyarország szemére, hogy diszkriminál az oktatásban. Az, hogy a szülők dönthessenek gyermekük szexuális felvilágosítása tárgyában, nem hátrányos megkülönböztetés, rádásul nemzeti hatáskörbe tartozó kérdés, semmiképp nem kapcsolható össze uniós források folyósításával. Magyarországnak ez a pénz ugyanúgy jár, mint a többi tagországnak. A kifizetések további visszatartása kísérlet a magyar gazdaság fejlődésének akadályoztatására, a magyar emberek hátrányban tartására.”

Csatlakozott hozzá Varga Judit igazságügyi miniszter is, aki nemes egyszerűséggel ezt írta közösségi oldalán: "Beismerték, amit eddig hárítottak, hogy az LMBTQ-lobbi miatt nem férhet hozzá hazánk a helyreállítási alap forrásaihoz."

Egy hét elteltével, kedden eljött a szembesítés pillanata: egy parlamenti bizottsági meghallgatáson Győri Enikőnek lehetősége volt számon kérni Gentilonit. A fideszes politikus magyarázatot követelt többek között arra, hogy miért változott meg a brüsszeli álláspont, hiszen eddig tagadták, hogy összefüggés lenne a helyreállítási források és a gyermekvédelmi törvény között. Az olasz biztos a következőt válaszolta: “Leginkább arról vitatkozunk, hogy miként lehetne megerősíteni a korrupcióellenes keretet, többek között az ügyészi erőfeszítések és a nyilvános információkhoz való hozzáférés javításával. Az oktatási szektorral kapcsolatban is tárgyalunk, de a magyar gyermekvédelmi törvény egy másik munkafolyamat, nem szerepel a helyreállítási terv vitájában. Mint ön is tudja, ez egy kötelezettségszegési eljárás tárgyát képezi.”

Azt tehát nem részletezte az olasz politikus, hogy az “oktatási szektorral” összefüggésben mit kifogásolnak, azt viszont egyértelművé tette, hogy nem a gyermekvédelmi törvényt.

Ugyanakkor azt más forrásokból lehet tudni, hogy az Európai Bizottság aggályosnak tartja az egyetemek magánalapítványi rendszerbe történő szervezését. Az egyetemek jelentős uniós források haszonélvezői, a magyar konstrukció pedig a pénzek felhasználásának átláthatóságát csökkenti. (hvg.hu)