h i r d e t é s

Irtózatos migránspoklot talált Hamburgban a magyar állami televízió

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Irtózatos migránspoklot talált Hamburgban a magyar állami televízió

2018. március 22. - 16:51

Új hirdetéssel próbálja bizonyítani az M1, hogy Németország maga a földi pokol. - írja a 168ora.hu.

Forrás: 168ora.hu

Elrettentő példaként ezúttal a Hamburg kedvelt bulinegyedét, Schanzenviertelt mutatják be, benne a szélsőbaloldal  hamburgi központjával, a Rote Florával – írja a hvg.hu.

Eszerint  budapesti VII. kerülethez hasonlítható Schanzenviertel is küzd a bulizás problémájával. Az M1 felvételén közben arról beszélnek, hogy itt a menekültek felvásárolják a lakásokat, és ezzel a németek kiszorulnak.

A lap azonban megnézte, milyen ingatlanokat kínálnak jelenleg a negyedben. Ezek szerint egy 50 négyzetméteres ingatlan itt 320 ezer euró, vagyis 100 millió forint. Egy azonos méretű lakás bérlése 240 ezer forintba kerül – aligha a migránsok veszik ezeket.

Hamburg egyébként a legélhetőbb világvárosok listáján a legelőkelőbb helyen álló német metropolisz, globálisan pedig a 14. helyen áll (Budapest a 76. helyezést érte el a világranglistán)

– írja a lap.

A Fidesz, közelebbről Lázár János először a világ legélhetőbb városaként számon tartott Bécs Favoriten kerületében eluralkodott infernális állapotokkal próbálta illusztrálni a Nyugat pusztulását. Ezzel eléggé mellélőtt, részben, mert a  Lázár által készített videóban egy annyira kulturált, gazdag és jó kedvű utca szolgált háttér gyanánt, amilyen a megvédett Magyarországon pillanatnyilag egyáltalán nincs, részben pedig azért, mert Bécsben még a legeldugottabb falu legotthonkásabb nagymamája is járt már minimum egyszer.

Később tehát egy távolabbi célpontot böktek ki, az ugyancsak irtózatosan kulturálatlan Stockholmot. Ez sem bizonyult egészen perfekt megoldásnak, tekintve, hogy svéd fővárosban tomboló migráns-erőszakot egy olyan nő mutatta be az M1-en, akiről kiderült, hogy az sen igaz, amit kérdez.

Harmadjára az európai civilizáció peremére csúszott Brüsszel lett a bűn és bűnhődés szimbóluma, ott Deutsch Tamás készített elrettentő felvételeket.

Epedve várjuk az újabb fejleményeket. 

168ora.hu