h i r d e t é s

Intézményesített rabszolgaság Magyarországon

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

Intézményesített rabszolgaság Magyarországon

2021. április 12. - 07:20

 

Tíz év. Ennyi kellett ahhoz, hogy a Fidesz megalapozzon egy erőszakos diktatúrát, ahol büntetlenül bármit elvehetnek az embertől a kormányhoz közel állók, és ehhez a híveik boldogan tapsolnak.

Forrás: Szekszárdi Tükör

rabszolga olyan ember, akit megfosztottak személyes szabadságától, tárgyként kezelik és mint ilyen, valaki másnak a tulajdona. Fontos jellemző, hogy a szabadságtól való megfosztás fizikai vagy intézményesített erőszakkal történik, célja a gazdasági kizsákmányolás. Hivatalosan ma a rabszolgaság a világ minden országában megszűnt, ennek ellenére sok ember él ilyen típusú függőségben. Az intézményesített erőszak kifejezést mi sem jellemzi jobban, mint mikor egy társadalomban a törvényeket, jogszabályokat szinte kizárólag csak a dolgozó rétegre alkalmazzák.

Az erőszak kifejezés írja le azokat a gyakran előre eltervezett cselekményeket, amelyek más élőlényeknek fájdalmat, sérülést, szenvedést okoznak, illetve más embereket valamire fizikai erővel vagy hatalmi nyomással kényszerítenek. A mai magyar társadalomban törvényes jogai csak annak vannak aki elég nagy vagyonra tudott szert tenni a rendszerváltozásnak nevezett kollektív szabadrablásban ahhoz, hogy megfizesse „politikai ellenfeleit”, vagy a korrupt hivatalnokokat. Ergo ebben a játékban az állampolgár csak a rabszolga szerepét töltheti be. Azért nem a jobbágyságét, mivel a középkori Magyarországon maximum 30 %-át vették el a jobbágyság által megtermelt javaknak. Egy tizedet az egyháznak, egy tizedet a földesúrnak és egy tizedet a királynak. A mai állampolgár az Orbáni "illiberális demokráciában" (bármit is jelentsen ez a kitalálójának) ennek többszörösét kénytelenek megfizetni, hiszen el kell tartania a munkára hajlandóságot sem mutató rétegen kívül az aktuális hatalmi nyomást képviselő ún. befolyásos keselyűhad holdudvarát is. Ami marad az az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez pedig kevés. 

Tíz év. Ennyi kellett ahhoz, hogy a Fidesz megalapozzon egy erőszakos diktatúrát, ahol büntetlenül bármit elvehetnek az embertől a kormányhoz közel állók, és ehhez a híveik boldogan tapsolnak. Hallottunk olyan okfejtést Fidesz szavazótól, hogy "a miniszterelnök nem lop, hanem megőrzi az ország vagyonát a nehezebb időkre, ha szükség lesz rá visszateszi", amire a gondolatokkal is rendelkező magyar ember erősen felszisszen. A saját hazájuk kifosztására szakosodott ún. „kormányzó elit” munkájának köszönhetően országunkat mára szinte teljesen lenullázták. A befolyt uniós pénzek nagy részét ellopták, jól menő cégeket vettek el a tulajdonosaiktól, vagy tettek tönkre, lassan már a Balatont is teljesen a tulajdonukba veszik, a törvényeket pedig kizárólag saját javukra változtatgatják. Voltak persze látszat intézkedések és beruházások is, az intézkedések terén olyanok amik végül további sarcokhoz vezettek, a beruházások terén pedig olyanok amire semmi szüksége nincs a társadalomnak, viszont irdatlan összegekbe kerültek a kézen-közön fizetett sápok miatt. A vaskézzel irányított kormánymédia folyamatos agymosásának köszönhetően szinte gond nélkül megtehet a kormány bármit, miközben emberek halnak éhen, kerülnek utcára, gyermekek százezrei éheznek nap mint nap. A Covid járványban is kizárólag csak a pénzszerzés lehetőségét látták. Csilliárdokért megvettek minden gagyit, amiből az eladó visszaosztott, miközben eszükbe sem jutott, hogy felkészüljenek a védekezésre, mert ha tétlenek maradnak, magyarok ezrei fognak meghalni, de az ember már nem volt fontos nekik. 2020-tól lehetett regisztrálni a védőoltásra, mégis csak 2021. márciusában kezdték el a lakossági oltásokat, miközben a kormánytagokat, a haveri és családi kört már az első szállítmány Pfizer vakcinával beoltották. Az átlagembernek meg maradt a várakozás, a kétség és a félelem. Európa második legkisebb országa, a volt szocialista blokk legirigyeltebb, egyik legfejlettebb állama mára a kilátástalanság, éhezés, kilakoltatás, nincstelenség és a legmagasabb Covid halálozás országa lett. E hataloméhes keselyűhad elárulva a választópolgároknak tett ígéretüket, képviselői esküjüket, hazájukat az elmúlt években felzabált mindent, aminek csak a közelébe került. Pénz, pénz, pénz. Csak ez elégíti ki étvágyukat, nem baj, ha az ország belepusztul, az csak járulékos veszteség számukra. Tíz év elég volt ahhoz, hogy a demokrácia helyét átvegye az intézményesített rabszolgaság "illiberális demokrácia" név mögé bujtatva. Parlamenti többségüket arra használták és használják a mai napig, hogy a lehető legmélyebb kilátástalanságba és félelembe taszítsák a dolgozó réteget, mert így válik számukra irányíthatóvá a magyar, így tehetnek meg bármit következmények nélkül. Híznak mint a disznó a magyar emberek pénzén, miközben milliók élik úgy az életüket, hogy nem tudják miből fogják iskolázni gyermeküket, miből fizetik be a sárga csekkeket, miből fűtenek majd télen, miből vesznek reggelit másnapra a gyereknek.

A vérszívók számára a társadalom elszegényedése nem jelent problémát, sőt árgus szemekkel figyelik, kutatják, hogy mivel sajtolhatnak ki a társadalomból még többet amit ellophatnak. Már a látszatát sem akarják fenntartani a tisztességnek, visznek mindent amihez mocskos kezük hozzáfér. Addig van szükség az „illiberális demokráciájukban” a nyugdíjasra, a fiatalra, a dolgozóra, míg képes adót fizetni, vagy amíg van olyan vagyon a birtokában, melynek megszerzését hatalmi nyomással ki lehet kényszeríteni. E cél érdekében megjelentek az általuk szándékosan gerjesztett és táplált szélsőségek, ellenségképek, zűrzavar, káosz és gyűlölködés uralja az országot. Az ember, mint olyan számukra csak egy olyan kizsákmányolható biorobot, aki fizeti az adókat, akinek megmondják mit tegyen, mit dolgozzon, ki az igaz magyar, kit utáljon, kit tartson felelősnek sanyarú sorsáért. Akárcsak a rabszolgának. Mi sem bizonyítja jobban a magyar kormány magyarellenességét mint az, hogy amíg itthon nyomorognak az emberek, addig ők külföldi focicsapatokat pénzelnek, amíg itthon szétdől az egészségügy, addig ők külföldi államokat támogatnak kórházépítéssel és hosszan lehetne folytatni a sort.

Szomorú tény, hogy amíg a magyar politika szégyenfoltját híven tükröző nyakkendős bűnözők fenntartják a különböző ellenség képet, addig a nyomor és kiszolgáltatottság érzése helyett a megosztottság és gyűlölködés érzése foglalja le az embereket. Vagyis nem új pártok kellenek, vagy egy messiás, hanem világosság a fejekben. Ez lenne a szabad magyar ember felelőssége. A felelős szabad magyar ember a modernkori intézményesített rabszolgával ellentétben úgy megy el szavazni 2022-ben, hogy szabad akarata szerint dönt. Nem szokásból, nem parancsra, nem félelemből, nem pénzért, nem krumpliért, hanem szabad akarata szerint, gondosan megválasztva az utat amit be akar járni.

A szabad magyar ember felelőssége, hogy behúzza a féket az erőszakos diktatúra útjára tévedt Magyarország szekerén, felelősségre vonja hazája kifosztóit és visszakormányozza hazáját a szabad demokráciába. Ezzel szemben a társadalom egy része intézményesített rabszolgaként bambán szemléli az ún. „királyi” TV-k agymosó hazug híreit, melyben az agyukat használók számára a Szálasi korszak, vagy a II. világháborús náci propaganda híradók köszönnek vissza. Akik már nem bírták a kilátástalanságot kortól-nemtől függetlenül külföldön kerestek megélhetést, a „kalandvágyból” itthon maradt gondolkodó réteg pedig arra vár, hogy észhez térjen a társadalom és megfékezze a kizsákmányolókat, mielőtt teljesen kivéreztetik az országot. Egyre többen vannak már a Fidesz táborban is, akik elzavarnák végre ezt a tolvaj bandát és egyre többen azok is, akik vagyonelkobzást és büntetőeljárásokat akarnak ha végre megtörténik a kormányváltás.

A gondolkodó, gyermeke jövőjét szem előtt tartó szabad magyar ember előtt mára csak egy választás maradt. Leváltani a Fideszt, mert különben örökre rabszolgák maradnak a saját hazájukban. A gondolkodó ember tudja, hogy mindent meg kell tenni a békés hatalomváltás érdekében és csak végső esetben ragadhatja ki hazáját erőszakkal a keselyűk karmaiból, mert a polgárháború bármily nemes célt is szolgál ártatlan áldozatokkal és az ország romba döntésével jár. A nemzeti elégedetlenség, a váltás szándéka már meg van a többségi társadalomban. Most a Fidesz térfelén pattog a labda. Az ő tetteik döntik el, hogy békésen, törvényes eszközökkel kerülnek leváltásra és felelősségre vonásra, vagy menekülniük kell a népharag elől. (Szekszárdi Tükör)


 

Kommentek

h i r d e t é s