h i r d e t é s

Immunológus az ellenanyag-tesztekről: nem mindegy, melyiket csináltatjuk

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Immunológus az ellenanyag-tesztekről: nem mindegy, melyiket csináltatjuk

2021. április 26. - 11:13

Kacskovics Imre, az ELTE Természettudományi Karának dékánja elmondta: a különböző vakcinák esetében különböző tesztet kell elvégeztetni, hogy az eredmény pontos legyen.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

Kacskovics Imre az ATV Start című műsorában a terasznyitással kapcsolatban azt mondta: valóban kicsit ijesztőek voltak a hétvégén látott képek a zsúfolásig megtelt teraszokról, de bízik benne, hogy ahogy nő az átoltottság, csökkenni fog a fertőzöttek száma. Az immunológus hangsúlyozta: továbbra is hordani kell a maszkot, és tartani kell a megfelelő távolságot.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, Magyarország kormánya Facebook-oldalán posztolt egy táblázatot, amelyben feltüntetik, hogy az itthon használt vakcinák beadása után hány megbetegedést és halálesetet regisztráltak. Ezzel kapcsolatban Kacskovics Imre azt mondta: ez kicsit olyan, mint a választási esélyek latolgatása, hogy drukkolunk egyik vagy másik vakcinának, ugyanakkor még nem értünk a végére. A szakember szerint lehet, hogy némelyik vakcinánál nagyobb a megbetegedés, de mind jól szerepel. Ráadásul az sem mindegy, mennyi idő telt el a beadás óta: Pfizert és Modernát főleg az idősek kaptak, ők azok, akik nagyobb eséllyel betegedhetnek meg súlyosan.

Arra a kérdésre, hogy a 16-18 év közöttieket miért éppen Pfizerrel oltanák, a dékán azt mondta: minden vakcina egy kicsit más, a Pfizerrel már nagyon sokakat beoltottak, nem okozott jelentősebb problémát. A kamaszoknál még lendületesebb az immunrendszer, náluk oltás után akár nagyobb immunválasz is jelentkezhet.

Ellenanyag-teszt: nem mindegy, melyiket végzik el

Az immunológus az ellenanyag-tesztekkel kapcsolatban azt mondta: fontos, hogy a tesztet végeztető illetőt melyik vakcinával oltották be. Például a Pfizer és a Szputnyik S-protein specifikus antitestet termel, itt ezt kell tesztelni, ugyanis ha nem jó tesztet választanak, lehet, hogy az illető negatív eredményt kap, ami hamis.

A szakember azt tanácsolta, ha valaki ilyen tesztet szeretne elvégeztetni, a laborban mindenképpen mondja meg, milyen vakcinát kapott.

Kacskovics Imre beszélt arról is: minden ember szervezete eltérő időzítéssel válaszol az oltásokra, ezért érdemes várni akár 3-4 hetet is a második oltás után, mielőtt teszteltetünk. Sőt, az is előfordulhat, hogy a teszt nem jelez antitestet, de az illető védett. (atv.hu)