h i r d e t é s

Így számolta fel a Fidesz-kormány a gyermekéhezést!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Így számolta fel a Fidesz-kormány a gyermekéhezést!

2017. december 18. - 12:27

Hegedűs Zsuzsa egymaga felszámolta a gyermekéhezést. Ahogy Balogh Zoltán emberi erőforrás lelkész a gondviselés csodájából kifolyólag megszüntette a szegénységet, úgy most Orbán Viktor tanácsadó asszonyának is sikerült a nagy varázslatot véghez vinni. - írja a gepnarancs.hu.

Forrás: gepnarancs.hu

Az pedig úgy történt, hogy szerződött a tanácsadó asszony havi egymillára a közpénzből az ördöggel, aki Orbán Viktor képében jelent meg előtte.

– Te tanácsadó asszony. Mimagyarok nagyon nem szeretjük látni az éhező gyereket, hát szüntesd meg nekünk ezt a problémát. Legyenek ebben az országban jóllakott napközisek, testnevelés órán leizzadt lurkók, tankönyveinkből butuló cselédpalánták.

Ráncolta volna a homlokát a tanácsadó asszony ha az látszana ábrázatán, mert bizony ez nagy kihívás számára, akinek fogalma sincs az éhes gyerekről. És az ördög komolyan is gondolja a feladatot, meg kampány is lesz. Neki is gyürkőzött hát ezért iziben a felszámolásnak.

Kezdte azzal, beszállt volna szolgálati Audijába, ha nem lett volna a kezében a felszámolás elengedhetetlen eszköze, a törpe kiskutya a maga százezres vételárával. Felszámolni nem mehet az ember akárhogy, az gondos előkészítést igényel.

Végre kinyitotta neki a hátsó ajtót, az erre a célra rendszeresített öltönyös sofőr, és már indulhattak is éhezést felszámolni.

Megálltak egy falu szélén, és elkezdtek felszámolni

– Na, itt ez a hat csirke, vagy malac, neveljétek fel a közmunkás bérből, utána adjátok el a CBA nak, oszt már meg is van oldva az éhezés. Ezt a kókuszpálmát vagy banánpalántát meg sokat locsoljátok, a termést adjátok el a piacon. Ide ültessetek tarhonyát, az jó lesz ebédre a gyereknek, aztán jövőre egy szót nem halljak arról, hogy éhesek a kis gézengúzok. Menjetek el lopni ha nincs más, de minden gyerek lakjon jól.

Majd beszállt a kocsiba miután a sofőr kinyitotta az ajtót, és a bekapcsolt légkondi mellett azon gondolkodott, milyen nagyszerű is lesz az élet itt, mivel ő megszüntette a gyermekéhezést.

Meg is állt a legközelebbi wellness szállodánál, amelyet Mészáros Lőrinc pont megvett, majd a kiadós ebéd után le is pihent egy lakosztályban. Hova is siessen, közpénzzel fizet, azt pedig nem szabad herdálni.

Jó éjszakát gyerekek, ez volt ma vacsora helyett. Holnap reggeli helyett a rezsitábornok harcáról mesélek nektek, amit a Soros birodalom ügynökei ellen vív a nyugdíjak védelmében, amit a gaz migránsok meg akarnak erőszakolni.

gepnarancs.hu