h i r d e t é s

Így láttatják a Fidesz szavazókkal Európát: "A politikai megosztottságot háttérbe kell szorítani"

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Így láttatják a Fidesz szavazókkal Európát: "A politikai megosztottságot háttérbe kell szorítani"

2020. április 03. - 11:25

Nyílt levélben reagált Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke csütörtökön Donald Tusk üzenetére, amelyben az Európai Néppárt (EPP) elnöke egy nappal korábban politikailag veszélyesnek és erkölcsileg elfogadhatatlannak nevezte, ha valaki az új koronavírus-járványt arra használja, hogy folyamatos rendkívüli állapotot vezessen be országában. - írja az origo.hu.

Forrás: MTI Fotó: Molnár Edvárd

Az EPP-tag VMSZ elnöke közölte, hogy 

a járvány okozta válsághelyzetben a Nyugat-Balkán és Közép-Európa országaiban az emberek határozott cselekvést várnak el kormányaiktól, amelyekkel példamutató módon közösséget vállalnak. A fegyelmezettség és a közösségvállalás egyik oka lehet a történelmi tapasztalatuk, amelynek köszönve különbséget tudnak tenni a diktatúra és a felelős kormányzás között, a békeidők és a válsághelyzet között. 

Pásztor István megfogalmazása szerint 

a járványhelyzet emberéletekről szól, éppen ezért minden megnyilvánulás, amely politikai oldalról intéz támadást a járványhelyzet megfékezéséért küzdelmet folytató felelős kormányzatok ellen, közös esélyünket gyengíti a vírus legyőzésében.

A politikus véleménye szerint az EPP elnökének támogatnia kell "mindazokat a kormányokat és politikusokat, akik emberéletek tízezreinek megmentéséért dolgoznak kormányaikkal, közösen polgáraikkal". 

A politikai megosztottságot háttérbe kell szorítani. Ezen múlik most a Néppárt politikai családjának hitelessége 

- húzta alá Pásztor István, majd hozzátette: az, hogy 

ebben a helyzetben Donald Tusk "a demokratikus elköteleződés kérdéskörét kiegyenlíti az egészségügyi veszélyhelyzet, a világjárvány miatt szükségből és felelősségből meghozott és meghozandó kormányzati döntésekkel, elveszi az energiát attól a munkától, ami tízezrek életét jelentheti. 

Pásztor István szerint a járvány végét követően újra eljön a politikai kérdések, a politikai párbeszéd ideje, "de ma még a küzdelem napjai állnak előttünk".

origo.hu