h i r d e t é s

Így búcsúznak Törőcsik Maritól a Nemzeti Színház előtt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Így búcsúznak Törőcsik Maritól a Nemzeti Színház előtt

2021. április 17. - 09:42

A Nemzeti Színház Hajóorrában kialakított emlékhelyhez Kásler Miklós és Bodrogi Gyula már megérkezett.

Virágot hozott mások mellett Hobo, Vidnyánszky Attila és Fekete Péter is.

Kásler Miklós
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Pénteken 21 óráig, a továbbiakban pedig a hét minden napján 10 és 21 óra között lehet felkeresni az emlékhelyet. Törőcsik Mari kedvence a sárga rózsa volt, ezzel a virággal emlékezhetnek rá – közölte a színház.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója (b) és Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár (j) virágot visz Törőcsik Mari portréihoz a színház előtt 2021. április 16-án.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az intézmény arra kéri a tiszteletüket tevőket, hogy a Nemzeti Színház Hajóorrát a Soroksári út felől kijelölt útvonalon közelítsék meg. A járványhelyzetre való tekintettel azt kérik, fokozottan ügyeljenek a megfelelő távolságtartásra. Ha lerótták kegyeletüket, a tömeg elkerülése érdekében a Duna felőli oldalon, a Nemzeti Színház parkolójának irányába lehet távozni.

Hobo (Földes László).
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Törőcsik Mari kérésére a temetést szűk családi körben tartják majd – közölték.