h i r d e t é s

Idén már háromnapos lesz a Magyar Speciális Független Filmszemle

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Idén már háromnapos lesz a Magyar Speciális Független Filmszemle

2021. november 10. - 14:37

Idén már három napon át, szeptember 16. és 18. között rendezik meg a budapesti Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Karon a Magyar Speciális Független Filmszemlét, amelyen fogyatékkal élők, pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint független filmesek és diákok alkotásai mutatkoznak be.

Forrás: Programturizmus

A speciális filmszemle több mint 12 éves múltra tekint vissza - hangsúlyozta Fábián Gábor, a filmszemle főszervezője a szerdai sajtótájékoztatón. Kezdetben vidéken szervezték meg jóval kisebb keretek között, általában 15-20 filmmel, a rendezvény az évek során nemzetközivé nőtte ki magát. Az idén 230 filmet neveztek mintegy 50 országból. A nemzetközi mezőnyben a profi filmesek vannak túlsúlyban, csak Iránból mintegy 40 film érkezett, de India, Peru és az Egyesült Államok is képviselteti magát.

A rendezvény szeptember 16-án, a nulladik nappal veszi kezdetét az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Karán, ahol filmes szakmai fórumot tartanak, délután pedig két vetítési blokk várja az érdeklődőket. Szeptember 17-én és 18-án az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben folytatódnak a vetítések, de lesznek kísérőprogramok is: egyebek mellett animációs workshopot tartanak. Makk Károly Szerelem című filmjének vetítésével megemlékeznek az idén áprilisban elhunyt Törőcsik Mari színésznőről, aki több speciális filmszemlén vett részt. Az ünnepélyes díjátadót szeptember 18-án tartják, két szekcióban osztják ki az elismeréseket: külön a fogyatékossággal élő alkotóknak és a professzionális filmeseknek.

Minden évben nagy élmény találkozni az alkotókkal, akiknél évről évre látható a fejlődés - hangsúlyozta Radványi Katalin gyógypedagógus, pszichológus, a filmszemle zsűrijének tagja. Megjegyezte: a filmszemlére nagyon megrázó filmek érkeztek, nehéz volt közülük válogatni. A fogyatékosságal élő emberek számára nagyon sokat jelent, hogy be tudják mutatni életüket azoknak is, akik eddig idegenül néztek rájuk, a társadalmi beilleszkedés "alapköve, hogy ismerjük egymást" - mondta a szakember.      

A sajtótájékoztatón Varsányi Ferenc Balázs Béla és Emmy-díjas rendező nyitotta meg a Csapó 1 elnevezésű, fogyatékossággal élő emberek számára kiírt, a mozgóképkészítésről szóló rajzpályázat legjobb alkotásaiból rendezett kiállítást az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben. A pályázatot Balogh Róbert Krisztián nyerte Berettyóújfaluból. A filmszemle grafikai megjelenéseihez a rajzpályázatra érkezett alkotásokból válogattak, a plakáton és a műsorfüzetben is ezeket használták fel - tette hozzá Fábián Gábor. A kiállított képek november 18-ig tekinthetők meg. (MTI)