h i r d e t é s

Ideiglenes használatba vételi engedélyt kapott Magyarországon az orosz vakcina

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ideiglenes használatba vételi engedélyt kapott Magyarországon az orosz vakcina

2021. január 21. - 06:42

Először az Origo közölte, később a köztévében a gyógyszerészeti hatóság, az OÉGYI főigazgatója is megerősítette, hogy a Szputnyik V. vakcina ideiglenes, Magyarország területén érvényes használatbavételi engedélyt kapott a magyar hatóságoktól. 

Orosz koronavírus-vakcina - Pavel Golovkin | Forrás: AP

Szentiványi Mátyás a köztévé híradójának mondta, hogy az engedélyeztetés rendszerint hosszú folyamat, de most két hónap alatt sikerült teljesíteni, az OÉGYI szakemberei "meggyőzőnek találták" a vakcinát.

Az OÉGYI most a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakvéleményére vár, hogy a vakcina megfelel-e a dokumentációban foglaltaknak, ennek megállapítása néhány hétig tarthat.

Az orosz vakcina néven emlegetett, módosított adenovírusra épülő úgynevezett vektorvakcinát, a Szputnyik V-t 6 országban használják már, köztük Szerbiában is. Oroszországban másfél millió embert oltottak már be vele. Hitelt érdemlő tudományos folyóiratban nem tették még közzé a harmadik fázisú klinikai vizsgálatokról szóló dokumentációt, ezért a nyugati tudományos világ kétkedéssel fogadja az orosz fél által hangoztatott 92-95%-os hatékonyságról szóló híreket. Ugyanakkor az Astrazeneca együttműködik a Szputnyik V. fejlesztőivel egy közös oltás kifejlesztésében.

Gulyás: vakcina az EU-ból vagy Kínából jöhet

Magyarországra hatezer adag Szputnyik V. érkezett még decemberben, az emberi erőforrás-miniszter Kásler Miklós közlése szerint 3000 magyar önkéntesen kísérleteztek vele. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az ATV-nek szilveszterkor azt mondta, hogy Oroszországnak nincs elegendő gyártókapacitása. "A tesztelésben örömmel veszünk részt, de oltóanyag tömegesen az uniós beszerzések keretében vagy Kínából érkezhet", mondta Gulyás.

Pár napja még egymillió kínai Sinopharm-vakcináról adott hírt Szijjártó Péter külügyminiszter, amelyről megállapodott Magyarország a gyártóval, és kizárólag az OGYÉI engedélyére vár. Ehhez képest az OGYÉI most az orosz vakcinának adott engedélyt, amiről eddig úgy tudtuk, hogy nem fogja Magyarország használni, mert nem áll mögötte megfelelő gyártókapacitás. Ráadásul az OÉGYI úgy adta ki az engedélyt, hogy a Szputnyik V-vel nem lehet oltani, mert az NNK még több hétig vizsgálja, hogy a valóság megfelel-e annak az orosz dokumentációnak, ami alapján az OÉGYI az engedélyt kiadta.

Az oroszok már küldik a szerződést

Szijjártó Péter külügyminiszter szerda kora este kiadott közleményében arról számolt be, hogy már megküldte az orosz vakcina értékesítését intéző orosz Állami Befektetési Alaptól a szerződéstervezetet, ami alapján az orosz fél Magyarországra szállítana vakcinát.

Az Origo hírében az is szerepelt, hogy hasonló engedélyt kapott az Oxford/Astrazeneca oltóanyaga is. Ennek az engedélyezését az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) január végére ígéri, az Egyesült Királyságban már oltanak vele. A beszerzése ugyanakkor része az uniós csomagnak, vagyis kérdéses, mit nyerne vele az ország, ha csak a következő kilenc napban nem sikerül belőle nagyobb mennyiséget beszerezni. Az Astrazeneca engedélyéről szóló hírt egyelőre nem erősítették meg más források. (Euronews)