h i r d e t é s

Hoppál Péter az autópályán mobilozott, vagy nem?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hoppál Péter az autópályán mobilozott, vagy nem?

2020. november 27. - 08:09

A kilométeróra 130-at mutat, az autópályán köd van, Hoppál Péter volt kulturális államtitkár pedig minderről fotót posztolt a Facebookon.

Forrás: Blikk

Az egyszerű állampolgárnak még hátul is szeme nő, amikor egy apró közúti stiklire készül, nehogy lebukjon. Nem úgy Hoppál Péter (48) volt kulturális államtitkár, jelenlegi miniszteri biztos, aki maga örökítette meg, hogy valószínű éppen felrúgta a KRESZ szabályait. - írta meg a Blikk

Hoppál az internetre töltötte fel azt a képet, ami az autójában készült, miközben 130 km/órával haladt az autópályán. A fideszes honatya az útra rátelepedett ködöt örökítette meg, s a posztból kiderült, hogy éppen hazafelé tart a M6-oson.

"Köd előttem, köd mögöttem, Isten tudja, honnan jöttem…" – idézte Szabó Lőrincet Hoppál. A bökkenő csak az, hogy – amint arra több kommentelő is felhívta a figyelmet – a KRESZ tiltja a telefon bármilyen, kézben történő használatát vezetés közben, így a fotózást is. Feltűnő emellett, hogy a műszerfalon látható időponthoz képest pár perccel később már kint is volt a közösségi oldalán a fotó. Egy lapunk által megkérdezett közlekedési szakértő szerint a legegyszerűbb megoldás a telefon rögzítése, de ilyen nagy sebességnél jobb, ha semmilyen módon nem vonja el a vezető figyelmét a készülék. Ilyen ködben ráadásul még kevesebb ideje van a sofőrnek reagálni, nem szabad a legnagyobb megengedett sebességgel haladni, és mivel minden tizedmásodperc számít, különösen fontos, hogy két kézzel fogjuk a kormányt.

Mivel a szögből arra lehet következtetni, hogy Hoppál készítette a fotót, megkereste a fideszes politikust a lap.

A válasz szerint természetesen nem Hoppál készítette a fotót. "Hoppál Pétert tegnap emailben kerestük az üggyel kapcsolatban, illetve telefonon beszéltünk a munkatársával is, aki visszahívást ígért. Ez nem történt meg, választ nem kaptunk a kérdéseinkre, viszont a politikus posztja ezzel a szöveggel frissült:

BREAKING: Köszönjük a néhány sajtóorgánum részéről érkezett érdeklődést és aggódást a fotó kapcsán. Tájékoztatásul közöljük, hogy természetesen képviselő úr vezetés közben kézzel nem telefonál, ez alkalommal is kihangosítón volt saját telefonja. Az admin jogokkal rendelkező utasa készítette a fotót, ő is posztolta a képet, miközben az autót vezető képviselő jobb kezével lejjebb fogta a kormányt. Üdvözlettel: Ogy. Képviselői Iroda"