h i r d e t é s

Holland legfelsőbb bíróság: Wilders megsértette a Hollandiában élő marokkói közösséget

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Holland legfelsőbb bíróság: Wilders megsértette a Hollandiában élő marokkói közösséget

2021. július 06. - 15:19

A holland legfelsőbb bíróság kedden helybenhagyta az ügyben korábban eljáró törvényszék döntését, amely szerint Geert Wilders bevándorlás- és iszlámellenes parlamenti képviselő szándékosan megsértette a Hollandiában élő marokkói közösség tagjait 2014-ben egy lakossági fórumon.

Forrás: AD.nl

 A bíróság helybenhagyta azt a döntést is, amely a politikust felmentette a gyűlöletbeszéd, a kisebbség tagjai elleni uszítás és diszkrimináció vádja alól, továbbá azt az ítéletet, hogy Wildersnek nem kell 5000 eurós (mintegy 1,8 millió forint) bírságot fizetnie.
    Geert Wilders ellen 2016 tavaszán indult per. A vád szerint Wilders 2014-ben azt a kérdést tette fel támogatóinak, hogy több vagy kevesebb marokkóit akarnak-e Hollandiában. A válasz az volt, hogy "kevesebbet", amire Wilders azt válaszolta: "mi meg tudjuk oldani". Hozzátette, hogy meg kell tisztítani az országot az iszlámtól, és le kell zárni a határokat.
    Wilders a holland fellebbviteli bíróság decemberi ítéletét megtámadta, azzal érvelve, hogy az ügyében politikai döntés született, amely korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát. Kijelentette: nem igaz az az állítás, hogy szándékosan megsértette volna a Hollandiában élő marokkói közösség tagjait.
    A legfelsőbb bíróság keddi ítélete ellen fellebbezésnek nincs helye.
    A fellebbviteli bíróság korábbi döntésében azt közölte: Wilders tudatosan és megfontoltan tett kirekesztő megjegyzéseket egy lakossági fórumon, valamint egy televíziós beszédében, illetve tisztában volt szavainak lehetséges következményeivel is. A felmentő ítélet indoklása szerint a politikus "feleslegesen sértő" kijelentései hozzájárulhatnak a holland társadalom megosztásához, célja azonban nem az volt, hogy a nyilvánosságot hátrányos megkülönböztetésre ösztönözze. (MTI)