h i r d e t é s

Hogy megfeleljünk az USA elvárásainak, Georges Ibrahim Abdallah maradjon élete végéig börtönben?

Olvasási idő
10perc
Eddig olvastam

Hogy megfeleljünk az USA elvárásainak, Georges Ibrahim Abdallah maradjon élete végéig börtönben?

2020. szeptember 30. - 09:15

 

Ha egyszer elkövettél egy terrorista cselekményt, mindig terrorista maradsz! Pedig az emberi jogok európai egyezménye megtiltja, hogy „a szabadulás bármely esélye nélkül” tartsanak fogva bűnözőket.

Georges Ibrahim Abdallah - Forrás: magyardiplo.hu

Ennek ellenére ez mégis megvalósul Franciaországban a több mint negyedszázada fogvatartott libanoni kommunista, Georges Ibrahim Abdallah esetében. Fogva tartásának meghosszabbítása annak a légkörnek tudható be, amely olyan terrortámadások nyomán keletkezett, amelyekhez neki semmi köze.

2020 márciusának végén, egy olyan pillanatban, amikor a francia börtönök túlzsúfoltsága miatt a Covid–19 járvány azzal fenyegetett, hogy ott is hatalmas pusztítást fog okozni, az igazságügyminiszter utasítást adott 13 500 fogvatartott személy kiszabadítására az elkövetkező két hónapban. Elsősorban olyan személyekről van szó, akik a kirótt büntetésük nagy részét már letöltötték. Belloubet asszony döntésének idején a Lanne-Mezan-beli (Hautes Pyrénnées) börtönben tartják fogva Georges Ibrahim Abdallah libanoni kommunista aktivistát, aki hazája Izrael által való elfoglalása ellen harcolt 1978-ban. A kiszabott büntetése nem csökkenthető szakaszát már 1999. október 27-én letöltötte, tehát szabadon bocsátható lenne… már a múlt század vége óta.[1]

2020-ban harminchatodik bebörtönzött évét tölti. Ez Franciaországban a politikai okból bebörtönzöttek esetében rekordidő. Olaszországot kivéve az Európai Unióban ez a leghosszabb ideje tartó börtönbüntetés. Abdallah-t szándékos emberölésben való társtettesként ítélték el. A jog szempontjából nézve nem gyilkos. A per során tagadta, hogy részt vett volna azokban az akciókban, amelyek miatt elfogták és elítélték. De kijelentette, hogy szolidáris bizonyos radikális lázadó csoportokkal, támogatását fejezte ki a Libanoni Forradalmi Fegyveres Frakciók (LFFF) iránt. A kommunista ellenállócsoport fegyvert ragadott, és 1982-ben megölte az USA nagykövetségének katonai attaséját, Charles Rayt, valamint egy izraeli tisztviselőt, Yacov Barsimentovot, aki a Moszad (az izraeli titkosszolgálat) tagja volt – mindkettő Párizsban teljesített szolgálatot.

Ebben az évben Izrael a Reagan-kormány engedélyével támadta meg Libanont, hogy megkísérelje megsemmisíteni a Palesztin Felszabadítási Szervezetet (PFSZ), és megölje vagy elfogja a palesztin ellenállás vezetőjét, Jasszer Arafatot. Az LFFF úgy tekintett a két Párizsban elkövetett merényletre, mint fegyveres ellenállásra a katonai agresszióval szemben. És a bíróságon, 1987 februárjában Abdallah kijelentette: „Még ha nem is engem ért az a megtiszteltetés, hogy a népem felhatalmazott ennek az antiimperialista tettnek a végrehajtására, legalább az a megtiszteltetés ér, hogy az önök bírósága nekem tulajdonítja azt, és megvédhetem a támadás legitimitását a hóhérok bűnös legitimitásával szemben.”

Minden szakállas hasonlít a másikra

Milyen ok igazolhatja azt, hogy nem engedték szabadon 2020-ban az emberölésben bűntársként elítéltet, aki immár harminchat évet töltött börtönben? A börtönben az őrökkel tiszteletteljesen viselkedik, és a büntetés-végrehajtási intézmény vezetője szívesen elbeszélget vele a közel-keleti helyzetről. Bármilyen furcsa is, maguk a börtönőrök szakszervezetének tagjai – mivel nem értették, miért nem követelik elvtársuk szabadon bocsátását – hívták fel a közeli város, Tarbes kommunista csoportjának figyelmét arra, hogy egy libanoni marxista van ott ilyen hosszú ideje bezárva.

De annak magyarázata, hogy nem engedték ki, az igazságügyminiszternek a nemzetgyűlés előtt április 8-án – a járvány kellős közepén – elhangzott szavaiban keresendő. Ebben Belloubet asszony a korábban kiengedhető rabok köréből kizárja azokat a „bűnözőket, akiket családon belüli erőszak, illetve terrorizmus vádja miatt tartanak fogva”. Viszont az a fegyveres csoport, amelyhez állítólag Abdallah tartozott, nem hajtott végre terrorista cselekményeket abban az értelemben, ahogy azt jelenleg értjük. A francia igazságszolgáltatás ma terrorista cselekménynek a véletlenszerű célpontok ellen elkövetett támadásokat minősíti, továbbá bombák elhelyezését a nyílt utcán és civilek támadását a lakosság terrorizálása érdekében. Az LFFF nyilvánvalóan nem elkövetője ilyen cselekedeteknek.

Néhány hónappal Abdallah bírósági tárgyalása előtt, 1987. február végén, a főváros több terrorcselekmény miatt viselt gyászt (támadás az RER-ben, a Tati egyik üzleténél). Ezek mérlege tizennégy halott és több mint kétszáz sebesült volt. A legnagyobb lapok (Le Monde, Libération, Le Figaro) és rádiók (France Inter, Europe 1), valamint a legfontosabb tévécsatornák akkoriban átvették Charles Pasqua belügyminiszter, és helyettese, Robert Pandraud[2] vádjait. Mindketten az LFFF-re és az Abdallah fivérekre hárítják a terrorcselekmények felelősségét. Néhány évvel később azonban mind Pandraud, mind Pasqua elismeri, hogy Abdallah-t a sajtó prédájául vetették oda, ezzel takargatva, hogy az adott pillanatban fogalmuk sem volt, kik lehetnek az elkövetők. „Az LFFF-vonalra az első tanúvallomások nyomán gondoltunk, akik az Abdallah fivéreket vélték felismerni a támadások színhelyén, pedig jól tudtuk, hogy a franciák számára minden közel-keleti szakállas férfi hasonlít a másikra” – ismeri el Robert Pandraud. – Azt mondtam magamban, ha előveszem az Abdallah-szálat, azzal nem teszek rosszat, még ha jót sem teszek vele. A valóságban semmilyen nyomunk sem volt.”[3] 

A befolyásos újságírók (Edwy Plenel és Georges Marion, annak idején oknyomozók a Le Monde-nál, Charles Villeneuve a TF1-től, Hervé Brusini az Antenne 2-től stb.) hitelt adnak az „Abdallah-szálnak”. Azt állítják, hogy Abdallah testvérei nyomást akartak gyakorolni fivérük kiszabadítása érdekében a francia kormányra azzal, hogy bombákat helyeztek el. De valójában az 1986-ban elkövetett terrorista támadásokat a Hezbollah tagjai követték el, akiket Teherán bérelt fel. Annak idején Irán felrótta Franciaországnak, hogy katonailag támogatta Szaddam Husszein hosszú háborúját az iszlám köztársaság elleni háborúban (1980–1988), amely egymillió halálos áldozatot követelt.

Az LFFF-re nem volt jellemző, hogy civilek ellen követett el terrorcselekményeket, célpontjai inkább katonaiak. Mindazonáltal a média által közvetített hamis információk nyomán a francia igazságszolgáltatás nem kételkedett az Abdallah-nak és az LFFF-nek tulajdonított cselekmények terrorista jellegében. Azóta nem lehet levakarni róluk ezt a címkét.

2020 februárjában Bejrútban Franciaország libanoni nagykövete, Bruno Foucher tucatnyi újságírót fogadott egy ebéd keretében. A desszert és a kávé felszolgálása között kérdést tettek fel neki az Abdallah-ügyben. A diplomata nehezen tudott úgy tenni, mintha nem ismerné a témát. Minden egyes július 14-én (a francia nemzeti ünnep) tüntetők jelennek meg a nagykövetség előtt, hogy honfitársuk kiszabadítását követeljék. 2004 óta, amikor is először utasították el a feltételes szabadlábra helyezésre vonatkozó fellebbviteli kérelmet, négy egymást követő alkalommal utasították el a libanoni aktivista kiszabadítási kérelmét. Ahogyan számítani lehetett rá, Bruno Foucher diplomata azzal érvelt, hogy az ügy az igazságszolgáltatásra és nem a diplomáciára vagy a politikai hatalomra tartozik. Pedig Francois Hollande elnöksége idején Manuel Walls belügyminiszter közvetlenül interveniált, hogy megakadályozza Abdallah szabadon bocsátását.

A Francia Kommunista Párt (PCF) főtitkára, Fabien Roussel 2020. április 14-én levelet intézett az igazságügyminiszterhez, Mme Belloubet-hez. Abdallah kiszabadítását követeli benne, hangoztatva, hogy „senki sem állíthatja, hogy bármilyen veszélyt jelentene országunkra.” Érvelésével az amerikai kormány állítására válaszol, amely szerint „az életfogytiglan Abdallah bűnös cselekedetei szempontjából megfelelő és legitim büntetés, és szabadon bocsátása fenyegetést jelenthetne a nemzetközi közösség számára.”[4] A palamenti képviselő és kommunista vezető tudja, hogy kommunista választókörzetében, a korábbi bányavidéken Abdallah úgy jelenik meg, mint egyféle „közel-keleti Nelson Mandela”. Két kisváros, Grenay és Calonne Ricouart (Pas-de-Calais) is díszpolgárává választotta.

Belloubet asszony május 6-án válaszolt Fabien Roussel-nek: „Az igazságügyminiszter nem adhat semmiféle utasítást az ügyészeknek egyes emberek ügyében, és nem avatkozhat be igazságszolgáltatási eljárásokba. [...] A büntetések letöltésének alakításában kizárólag a bíróságoknak van kompetenciája, csakis és kizárólag azok dönthetnek arról, hogy adnak-e vagy megtagadnak-e ilyen engedményt.” De hat héttel korábban a francia kormány szabadon engedte Jalal Rohollahnejad iráni mérnököt, akit amerikai kérésre a nizzai repülőtéren fogtak el. Az igazságszolgáltatás akkor hozzájárult, hogy kiadják az Egyesült Államoknak: már azon a ponton voltak, hogy átadják az amerikai hatóságoknak. Irán azonban azt ajánlotta, hogy engedjék ki őt Roland Marchal francia kutató szabadon bocsátása ellenében. 2020. március 20-án Jalal Rohollahnejad egy őt Teheránba szállító repülőre szállt, Roland Marchal pedig az ellenkező irányba indult el. Abdallah esetében a francia politikai hatalom azért tartja fenn a fogva tartást, hogy Washington kedvére tegyen.

Ebben az ügyben az amerikai beavatkozás sohasem maradt abba. 2012. november 21-én, kedden, amikor a büntetések végrehajtásának alkalmazásával foglalkozó bíróság (TAP) Abdallah kiszabadítása mellett döntött, az Egyesült Államok párizsi nagykövete, Charles Rivkin kommünikében adott hangot sajnálatának amiatt, hogy „a TAP a bűnösként elismert terrorista Abdallah feltételes szabadon bocsátásról döntött”. Hozzátette: „Remélem, hogy a francia hatóságok fellebbeznek a ma hozott döntés ellen, és eltörlik azt”. Az ügyészség ekkor fellebbezett, és 2013. január 10-én a fellebbviteli bíróság megerősítette, hogy Abdallah-t szabadon kell bocsátani. Minthogy nem volt francia állampolgár, és tartózkodási engedélye sem volt, csak az maradt hátra, hogy elhagyja Franciaország területét. Védője, Jacques Vergès már ujjongott: „Megelégedéssel nyugtázom a döntést, mert már régen kértem a francia igazságszolgáltatástól, hogy ne viselkedjen úgy, mint egy utcalány az amerikai futtatójával”. Ügyfele szabadon bocsátása már csak a kitoloncolási dokumentum aláírására várt – amely valójában csak egy formaság.

De a fellebbviteli bíróság döntésének másnapján az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Victoria Nuland kimondja ezt a mondatot: „Kiábrándít minket a francia fellebbviteli bíróság döntése […]. Mi úgy véljük, Abdallah-t nem lehet szabadon bocsátani, és tárgyalásokat folytatunk a témában a francia kormánnyal.”[5] Obama elnök akkori külügyminisztere, Hillary Clinton arra számított, hogy a francia kormány egyes tagjai, köztük a francia külügyminiszter, Laurent Fabius is fogadókészséget mutat az amerikai vezetés kérésének. Miközben elhagyni készült a munkahelyét, az amerikai külügyminisztériumot, a következő üzenetet küldte francia partnerének: „Igaz ugyan, hogy a francia kormány legálisan nincs felhatalmazva arra, hogy eltörölje a fellebbviteli bíróság január 10-i döntését, reméljük azonban, hogy a francia hatóságok meg fogják találni annak a módját, hogy a döntés törvényességét megkérdőjelezzék”[6] De ahhoz, hogy erre a kérésre pozitív választ adhassanak, a francia igazságügyminiszter, Christiane Taubira hozzájárulására volt szükség. Aki néhány hónappal korábban körlevélben tiltotta meg a külügyminiszternek és a végrehajtó hatalom bármely tagjának, hogy a bíróság taláros testületeinek döntéseire vonatkozó követeléseket fogalmazzon meg.

Emmanuel Macront Tuniszban interpellálják

Kire támaszkodhatott ebben az esetben az Egyesült Államok vagy Laurent Fabius francia külügyminiszter, hogy mindezek ellenére leállíthassa Abdallah kiszabadítását? A válasz három nappal később megérkezett: 2013. január 14-én Manuel Walls belügyminiszter megtagadja, hogy aláírja Abdallah kitoloncolási határozatát. A végrehajtó hatalom egy tagjának igazságügyi kérdésbe való beavatkozásától – amely ellentmondott a 2012-es körlevél tartalmának – meglepett igazságügyminiszter a köztársasági elnök döntését kéri. Francois Hollande azonban nem lép közbe. Ráhagyja az akkoriban nála népszerűbb belügyminiszterre. És a kommunista aktivista börtönben marad. Eközben Libanonban a család már elindult a repülőtérre, hogy fogadja Abdallah-t Bejrútban, amikor hazaérkezik.

Emmanuel Macron az Abdallah-ügyről tuniszi látogatása alkalmával kapott először nyilvános kérdést, 2018. február 1-jén. Ahogy a főváros medinájában sétált, tuniszi aktivisták skandálták körülötte: „Szabadítsa ki Abdallah-t”. A helyszínen készült mobiltelefon-képeken jól látható, hogy a köztársasági elnök meghökkenve fordul tanácsadói felé. Úgy tűnik, hogy nem érti, mi történik, mindaddig amíg a delegáció hivatalos kíséretének egyik tuniszi tagja meg nem magyarázza neki, ki is ez az Abdallah.

A semmítőszék legutóbbi, 2016. szeptember 7-i negatív döntése után a francia végrehajtó hatalom részrehajlása és ügyének különleges kezelése miatt teljesen kiábrándult Abdallah az kérte védőjétől, hogy hagyjon fel kiszabadítása érdekében tett erőfeszítéseivel. Mindazonáltal a köztársasági elnök dönthet egyedül is egy elnöki kegyelem ügyében.

 

A szerző, Pierre Carles a Who Wants Georges Ibrahim Abdallah in Jail? [Ki akarja Georges Ibrahim Abdallah-t börtönben tartani?], a C-P Productions keretében forgatás alatt lévő film rendezője.

Fordította: Völgyes Gyöngyvér / magyardiplo.hu

 


[1] L. Alain Gresh és Marina da Silva: Un prisonnier politique expiatoire [Egy engesztelést érdemlő politikai fogoly], Le Monde diplomatique, 2012. május.
[2] L. Pierre Carles és Pierre Rimbert: Des plumes empoisonnées [Mérgezett tollak], Le Monde diplomatique, Fake news, une fausse épidémie [Fake news, egy hamis járvány], Manière de voir, no 172, 2020. augusztus–szeptember.
[3] Idézi Pierre Favier és Michel Martin-Roland: La Décennie Mitterrand [A Mitterrand-évtized], Seuil, Paris, 1996.
[4] Charles Rivkin, ambassadeur des États-Unis en France [Charles Rivkin az USA franciaországi nagykövetének deklarációja] 2012. november 21.
[5] Dépêche de l’agence Reuters [A Reuters hírügynökség távirata], 2013. január 12.
[6] Courriel du 11 juin 2013, [2013. június 11-i e-mail], Hillary Clinton archive, https://wikileaks.org

 

Kommentek

h i r d e t é s