h i r d e t é s

Hiába ígérte meg Szijjártó, még mindig nem írta alá a kormány a védelmi megállapodást

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Hiába ígérte meg Szijjártó, még mindig nem írta alá a kormány a védelmi megállapodást

2019. március 04. - 17:33

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter látogatásának napján, február 11-én azt mondta a magyar kormány, hogy másfél év feszült tárgyalás után megállapodás született a védelmi együttműködési megállapodásról Washington és Budapest között. - írja az atlatszo.hu.

Mike Pompeo amerikai és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter február 11-i sajtótájékoztatója. Fotó: Földházi Árpád/kormany.hu Forrás: atlatszo.hu

Akkor azt jelentette be Szijjártó Péter: a szöveg a rákövetkező hét elején már a honvédelmi bizottság előtt lesz. Ez nem így történt; és mint a bizottság február 28-i ülésén kiderült, a kormány még mindig nem írta alá a dokumentumot, így nem derült ki, mikor kerülhet véleményezésre a honvédelmi bizottság elé, illetve mikor szavazhat róla a parlament. 

A Parlament honvédelmi- és rendészeti bizottságának február 28-i, csütörtöki ülésén Szijjártó Péter számolt be az Egyesült Államok és Magyarország közötti védelmi együttműködési megállapodás (Defence Cooperation Agreement, DCA) megújításáról.

Az Átlátszó január végén számolt be arról, hogy az 1997-ben törvénybe iktatott, jelenleg is érvényben lévő DCA újratárgyalása már másfél éve folyik a két kormány között. Az amerikai diplomaták úgy vélték, hogy a magyar kormány csak ürügyeket keres arra, hogy húzhassa az időt és ne kelljen aláírnia az új megállapodást.

Az amerikai diplomaták attól tartottak: a DCA körüli huzavona is része annak a folyamatnak, melyben hazánk szeretne egyre közelebbi politikai és gazdasági kapcsolatokat kialakítani Oroszországgal és Kínával, miközben az Egyesült Államok épp ennek ellenkezőjére próbálja rávenni az Orbán-kormányt. A DCA aláírása így szimbolikussá vált.

Az amerikai külügyminisztérium eközben a teljes régióra nagyobb figyelmet fordít: Washington annyira megijedt attól, hogy az elmúlt évtizedben elhanyagolta Kelet-Közép-Európát, ahol a helyére benyomultak az oroszok és a kínaiak, hogy február elején Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a térségbe érkezett, hogy biztosítsa ezen országokat: nagyon is fontosak az amerikaiaknak.

A február 11-i, budapesti látogatás napján a magyar kormány bejelentette: a DCA-ról sikerült megállapodást kötni, és az még a következő hét elején a honvédelmi bizottság elé kerül.

Ez nem történt meg a beígért időpontban: a DCA február 28-án lett csak téma a bizottságban. Ám az MTI-nek az eseményről kiadott híréből kiderült: a magyar kormány még nem írta alá a dokumentumot, így a képviselők csak informálódtak a kérdésben. 

Az amerikai külügyminiszter közelmúltbeli látogatása nyomán született meg a jelenlegi szövegtervezet.

A miniszter jelezte: a tárgyalódelegációk által lezárt szöveg csak javaslat, ha a kormány aláírja, a parlament ratifikációjára van szükség a hatályba lépéshez; ezt megelőzően viszont kérik az Országgyűlés honvédelmi bizottságának véleményét

- tudósított a hírügynökség az eseményről.

A szövegből tehát kiderül, hogy a magyar kormány még nem adta áldását a szövegre.

Tehát szó sincs arról, hogy február 28-án késéssel ugyan, de a Pompeo jelenlétében tett ígéretnek megfelelően a honvédelmi bizottság elé került volna véleményezésre a kormány által aláírt szöveg. Szijjártó csupán beszámolt arról – a bizottság majd később véleményezhet.

A honvédelmi bizottság ülésén Szijjártó a szövegtervezetről azt mondta: a DCA megújítása során „az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy a magyar szuverenitás ne sérülhessen” a szövegjavaslat preambulumában is több ponton utalnak magyar jogszabályokra.

A szövegben az 1997-es megállapodáshoz képest kevés új elem van, az egyik ilyen, hogy az Egyesült Államok infrastrukturális fejlesztéseket hajtana végre magyarországi honvédségi objektumokban: Tatán, Várpalotán, Kecskeméten és Pápán.

Az MTI szerint Szijjártó kiemelte: a külföldi csapatmozgások, külföldi csapatok állomásoztatásáról szóló alaptörvényi rendelkezéshez ragaszkodtak, ez okozott csúszást a tárgyalásokban. Kiemelte: minden egyes csapatmozgást, műveletet, jelentősebb katonai aktust a továbbiakban is a megfelelő közjogi aktusnak kell megelőznie.

Szijjártó Péter kiemelte: fontos szempont volt a büntetőhatóság kérdése. E tekintetben is a jelenleg hatályban lévő megállapodást őrizték meg. Magyarország lemond az elsődleges büntetőjog hatályosságáról, súlyos bűncselekmény esetén van másként.

Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke az Egyesült Államok magyarországi – jellemzően a kecskeméti repülőteret érintő – beruházásairól tett fel kérdéseket. Erre válaszolva Benkő Tibor honvédelmi miniszter az érintett szabályozást idézve leszögezte: az építmények Magyarország tulajdonában maradnak.

Kérdésekre válaszolva Szijjártó Péter elmondta, a közép-hatótávolságú légvédelmi rendszerről egyeztetnek jelenleg.

Azt is elmondta, hogy az Airbus Magyarország keleti részében egy helikopter alkatrészek gyártását lehetővé tevő gyár megépítéséről döntött. Két magyarországi helyszín van még versenyben

– közölte.

atlatszo.hu