h i r d e t é s

Hétfőn is tüntettek a vendéglátósok a Hősök terén

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hétfőn is tüntettek a vendéglátósok a Hősök terén

2021. február 01. - 19:16

A jelek szerint a szervezőket nem tántorítja el, hogy összesen másfél millió forintra büntették őket a vasárnapi megmozdulás miatt.

Fotó: Erdős Dénes / Népszava

Beszámolók szerint ismét 2-300 embert gyűlt össze hétfőn, a Hősök térén, hogy a járványügyi intézkedések és a vendéglátóhelye bezárása ellen tiltakozzanak.
A 24.hu tudósítása szerint a rendőrök most jóval hamarabb igazoltatni kezdték a résztvevőket. A Le az Adók 75%-ával Párt hívta ismét az embereket a térre. Ecsenyi Áron elnök egy megafont adott mindenkinek a kezébe, hogy elmondhassa a saját problémáját. Noha a rendőrök igyekeztek mindenkit elküldeni azzal az indokkal, hogy szabálysértést követnek el, többen leültek és beszéltek nehéz helyzetükről, valamint a kormányzati intézkedések hiányáról. A mikropárt elnöke azt is mondta, vasárnap délben a parlament elé hívnak mindenkit tüntetni. 

Ő szervezte azt a vasárnapi tüntetést is, amiért fejenként félmilliós bírságot kaptak. Ez összesen 1,5 millió forint mínuszt jelent a kezdeményezőknek.

Mint ahogy a CIVILHETES is beszámolt, pár száz ember jelent meg a Hősök terén azon a tüntetésen, amelyet Tüntetés az életért és a szabadságért címmel hirdettek meg vasárnap délre. (nepszava.hu)