h i r d e t é s

Helyreigazítást kért a magyar nagykövet a New York Timestól

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Helyreigazítást kért a magyar nagykövet a New York Timestól

2016. január 12. - 15:05
0 komment

Magyarország washingtoni nagykövete is hivatalos levélben kérte a The New York Timest a Magyarországgal kapcsolatban közölt valótlanság kiigazítására – értesült a Magyar Idők. Szemerkényi Réka levele az ügyben egyébként lehetséges jogi lépéseket megelőző, tárgyalásos magyar javaslatként kéri a hamis tényállítás korrigálását az amerikai laptól.

Fotó: Reuters

Lapunk úgy tudja, hogy a magyar nagykövet levele ismételten felhívja a The New York Times szerkesztőségének figyelmét arra, hogy miközben az általuk közölt cikk egy magyar hivatalos személyt egy rendkívül súlyos bűncselekmény elkövetésével vádol meg, arra vonatkozóan semmilyen bizonyítékkal nem szolgál - írja a magyaridok.hu. De nemcsak a cikkben nem található bizonyíték a feltételezett incidensre, hanem egyetlen más médiatudósítás, illetve magyar vagy nemzetközi hivatalos iratok sem említenek ilyen esetet – áll a levélben. Információink szerint a nagykövet emlékezteti a szerkesztőséget, hogy Magyarország jogállam, amelyben ha egy ilyen kegyetlen és erőszakos cselekmény történne, akkor annak komoly következményei lennének. Magyarország ugyanakkor mindeddig hiába kérte a The New York Timestól, hogy mutassa be az általa közölteket alátámasztó tényeket, bizonyítékokat.

A magyar nagykövetségi levél emlékezteti a neves amerikai lapot, hogy ennek a helyreigazítási ügynek nem Magyarország migránsokkal kapcsolatos politikája, hanem a tények valódiságának fontossága a tétje. A The New York Times azonban saját újságírószakmai és -etikai előírásai­val ellentétesen nem igazította helyre a munkatársa által leírtakat.

Kormányzati forrásokból a Magyar Idők úgy értesült, hogy a magyar külképviseletekre, illetve a magyar kormányhoz egyelőre továbbra sem érkezett válasz a The New York Times Magyarországgal kapcsolatos vitatott cikkének kijavítására vonatkozó hivatalos megkeresésekre. Nemcsak a New York-i főkonzulnak és most már a washingtoni magyar nagykövetnek, de lapunknak a helyreigazítást firtató kérdéseit sem méltatta válaszra mostanáig az amerikai lap szerkesztősége.

Mint ahogy erről már beszámoltunk, a The New York Times egyik január eleji cikkében közölte, hogy egy szír nőt – testvére állítása szerint – egy magyar börtönőr súlyosan bántalmazott, mert elutasította a közeledését. A magyar Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága szerint ez nem történt meg, sőt az eset egyáltalán nem is fordulhatott elő. A magyar állam New York-i főkonzulátusa ezt követően kezdeményezte a megtévesztő és valótlan tényállítás helyesbítését a lapnál. A szerző, Katrin Bennhold a magyar sajtónak nyilatkozva pedig maga ismerte el, hogy nem ellenőrizte az általa hivatkozott állítás igazságtartalmát. Ezzel pedig megsértette a nagy múltú, globálisan ismert amerikai lap saját újságírói számára kötelező vállalati újságírói etikai kézikönyvét.

 

magyaridok.hu