h i r d e t é s

Hazudtak a nyugdíjasoknak!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hazudtak a nyugdíjasoknak!

2018. december 16. - 11:04

A nyugdíjasoknak ismét hazudott az Orbány-kormány!...
- Csak 2,7 százalékot emelnek!

Az idős kiszolgáltatott rétegtől nem félnek

A több mint 2 millió olyan nyugdíjas, akiknek a jövedelme, a bevásárló kosara szerint számolt infláció 3,4 százalék volt októberben, jóval meghaladta a 2,7 százalékot, amivel januárban, ígéreteik szerint, majd emeli a kormány a nyugdíjakat – hívták fel a figyelmet az újságíróknak. Felvetődik a kérdés, hogy kapnak-e nagyobb nyugdíjemelést az idősek, mint a gyalázatos, értéktelen 2,7 százalék - mikor az élelmiszerek ára 20-30 százalékkal növekedett Magyarországon az utóbbi 12 hónapban?.

Az élelmiszerek ára nagyobb százalékban nőtt!

Néhány héttel korábban még azt ígérte a kormány, hogy felülvizsgálják a minősíthetetlen 2,7 százalékot, hiszen egész évben csökkent a nyugdíjak vásárló értéke, nőtt az infláció..., az idősebb honfitársaik egyre kétségbeesőbb helyzetbe kerültek. December közepére kiderült, hogy hazudtak.

Emlékezhetnek: a nyugdíjakat inflációhoz kötötten állapítja meg a kormány. Tavasszal úgy számoltak, hogy 2,7 százalék lehet jövőre az éves infláció, ezért ennek megfelelően emelik a nyugdíjakat. Idén január és október között épp ennyivel nőttek átlagosan az árak a nyugdíjasok fogyasztása szerint számolva, és ha a hátralévő két hónapban ennél nagyobb lesz a nyugdíjas infláció, akkor idén inkább a 3 százalékhoz áll majd közelebb ez a mutató. Tavaly január óta megtapasztalhattuk, hogy a kenyér, tej, liszt, cukor, felvágottak - a nyugdíjasok leggyakrabban vásárolt élelmiszereinek árai - ennél jócskán, a az Orbán-kormány jelzésénél tízszeresen nagyobb mértékben emelkedtek... - Még a koporsók ára is 40-50 százalékkal nőtt!

Szeptemberben még 3,1 százalékot jeleztek!

A Magyar Nemzeti Bank legutóbbi, szeptemberi inflációs jelentése szerint jövőre 3,1 százalék lesz az áremelkedés átlagos üteme, ami meghaladja a kormány 2,7 százalékos várakozását. A friss KSH-adatok szerint az inflációt alapvetően olyan termékek húzzák – például üzemanyagárak, jövedéki adós termékek –, amelyek az idősek kosarában kisebb súllyal szerepelnek, de az élelmiszerárak emelkedését a nyugdíjasok is megérzik bőrükön. Az élelmiszereknél 4,6 százalékos ütemet regisztrált a KSH, főleg az idényáras termékek, a krumpli, friss zöldség, gyümölcs árai ugrottak meg, 20,5 százalékkal. - Minden egyébről elfeledkeztek.