h i r d e t é s

Hatvannyolcszor többet keres Hernádi Zsolt az átlagnál

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Hatvannyolcszor többet keres Hernádi Zsolt az átlagnál

2022. április 08. - 05:57

A Budapesti Értéktőzsdén tette közzé javadalmazási jelentését a Mol, a Waberer’s és a Rába Nyrt. is. Ebből többek között kiderül, mennyit keres a vezetőség - írja a Forbes.

Hernádi Zsolt - A kép illusztráció! - Forrás: urbanlegends.hu

Tavaly még nem kellett hivatalosan publikálni, mennyit keres a vállalatvezetés, egy 2019. júliusi törvény szerint azonban a BÉT-en jegyzett vállalatoknak kötelezően most már be kell számolni erről is – tételesen, név szerint. A fizetési transzparencia-hullámot az Európai Unió nyugati államai indították. A befektetőket sokszor sokkolták a vezetők millió eurós kereseti adatai, emiatt 2017-ben fogadott el az EU és a Tanács irányelveket. Ezek a jogharmonizációnak köszönhetően a magyar piacon is érvényesülnek - írja a portál.

Mol

A Molnál a részvény alapú juttatásoknak köszönhetően a külsős tagok is kiemelkedően jól járnak: Csányi Sándor 78,5 milliót, Anthony Radev majdnem 60 millió forintot kapott, de 60-63 millió forintos fizetéshetz jutott a többi külsős tag is.

Hasonlóan jól fizető pozíció a Molnál felügyelőbizottsági tagnak lenni. A tizenöt tagú bizottságból Pandurics Anett, Dávid Ilona és Lánci András fejenként 18 milliót kap, Chikán Attila majdnem 23,5 milliót, Áldott Zoltán Sándort pedig 33,6 millió forinttal jutalmazza a nagyvállalat.

  • Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató 380 811 428 forintot,
  • a december végén csatlakozó Bacsa György, a csoportszintű stratégiai operációért és üzletfejlesztésért felelős ügyvezető igazgató egy hétért 2 784 630 forintot,
  • Molnár József csoportszintű vezérigazgató 248 681 808 forintot,
  • Simola József pénzügyi vezérigazgató-helyettes 125 258 925 forintot
  • Világi Oszkár csoportszintű vezérigazgató-helyettes 325 416 290 forintot kapott.

Waberer's

Barna Zsolt, aki tavaly szeptember elejétől vezérigazgató összesen 175,6 millió forintot keresett tavaly, míg kinevezése előtt, operatív vezetőként 2020-ban 51 millió forintot kapott. Alapbére 2020-ról 2021-re duplázódott, 31,9 millió forintról 63,7 millió forintra növekedett a kinevezéssel.

Erdélyi Barna, aki 2020 márciusa és 2021 szeptembere között volt vezérigazgató, utána pedig kiemelt vállalati ügyekért felelős igazgatóként került alkalmazásra, tavaly 246,3 milliós fizetést kapott – ez kiugró adat a tavalyelőtti 131 millióhoz képest, de szintén több éven áthúzódó juttatása húzza fel a 2021-es fizetését.

A felügyelőbizottság tiszteletdíja már jobban hasonlít a többi vállalat kiegészítő mellékleteiben, jelentéseiben látott összeghez: 3-8 millió között kapnak a Waberer’s-nél a bizottsági tagok.

Rába

Pintér István, a Rába 2021 májusában távozó vezérigazgatója 26 milliós alapbér és 8,3 milliós önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás mellett 79,2 milliós felmentési időre járó távolléti díjat kapott, valamint 51 milliót végkielégítés gyanánt.

Csak az összehasonlítás kedvéért, a magyar átlagbér most januárban bruttó 467 ezer forint volt a KSH szerint. (Napi.hu)